Pécsiek, Sorostól félnetek jó lesz

2017. december 8. 14:23 2017. dec. 8. 14:23

Gyomorforgató, kafkai és rettenetesen rossz szájízű volt a pécsi Fidesz-elnökség péntek délelőtti sorosozós sajtótájékoztatója. Kulturális kérdés, ideológiai harc, eltérő vélemények, deviancia – csak pár sokatmondó kifejezés egy demokratikus országot vezető párt tagjainak kommunikációjából. Szintet léptek: már előre hadat üzentek egy civil szervezetnek Pécsen, pedig még meg sem szaggatták a határkerítést.

Az utolsó emberig

Dr. Hoppál Péter, Csizi Péter, dr. Csizmadia Péter, Bognár László – a pécsi Fidesz elnöksége nem spórolt az élőerővel a „Soros György terve Péccsel” című sajtótájékoztatóján, ami megtöltötte Jókai téri országgyűlési képviselői iroda tárgyalóját pénteken délelőtt a sajtó munkatársaival.

Az ideológiai leckét Hoppál Péter mondta fel, a többiek alig, Bognár László pedig egyszer sem szólalt meg.

Triviális, hogy Soros

Az államtitkár elmondta: a pécsi Fidesz elnöksége rendkívüli ülésének apropója az volt, hogy „a vidéki Soros kampányközpontok sorában Pécs is helyet kap”. Ezt áttekintették, mérlegelték. Abban maradtak, hogy Pécs közgyűlésének jövő heti ülése elé egy határozati javaslattal állnak. E szerint „nem tartják elfogadhatónak a Nyílt Társadalom Alapítványon keresztül a pécsi Soros kampányközpont kitűzött céljait”. Sőt, kifejezetten úgy látják: egy triviális következtetésből levonható, miért éppen az országgyűlési választások előtt négy és fél hónappal kapna 130 millió forint támogatást egy pécsi illetőségű alapítvány. – Nagyon könnyű levezetni, hogy milyen szándékkal történik ez az óóóóriási támogatás – hangsúlyozta módfelett Hoppál Péter. – Előre fel is voltunk készülve kicsit.

Ők már előre tudták, hogy Soros

A parlamenti képviselő eldicsekedett azzal is: „mi itt Magyarországon azonosítottuk” Soros György publikációiból és interjúiból felálló struktúrát, amit Soros-tervnek nevezünk (amiről a nemzetbiztonsági bizottság megint megállapította, hogy nincs - a szerk.). Hoppál szerint kikövetkeztethető volt az is, hogy Soros György felveszi a kesztyűt, miután a 2,2 – 2,3 millió konzultációs ív érkezett vissza a központba. – Nyilván ezek kiértékelése még folyamatban – korrigált hamar az államtitkár, hiszen az eddig előadottakból úgy tűnhetne, hogy ezek mind Sorosűző módon kitöltött kérdőívek, de hát ezt talán még ő sem tudhatja. – Számíthatunk arra a pécsiek személyes visszajelzései alapján, hogy itt sincs eltérő véleménye az embereknek a Soros-tervet illetően.

A pécsiek tudják, hogy Soros

- A pécsiek tudják és értik, mi a kockázata annak, ha a Soros-terv részeként a határt őrző kerítések lebontásáig is hajlandóak lennének bizonyos szervezetek szerepet vállalni – cifrázta Hoppál Péter. – Mi azt tartjuk fontosnak, hogy a kormányzati intézkedések mellett kiálljunk, a VÉDELMET, a BIZTONSÁGOT, amit az elmúlt két évben felépítettünk, amiben egységes a magyar társadalom, és amiben csak marginális szerepvállalók gondolkodnak másként, megvédjük.

Úgyszólván civilek? Soros!

- Ha 130 millió forintnyi „úgyszólván civileknek” szánt támogatással kampányközpont jön létre, annak a szándéka nem lehet más, mint hogy megtámadja azt a közvélekedést, amiben a pécsiek is egységesek – mondta Hoppál Péter. – Ezt mi KULTURÁLIS kérdésnek is tekintjük.

Hoppál beszélt az EZERÉVES MAGYAR ÁLLAMISÁGról, ami a keresztény kultúrkörben gyökerezik, márpedig a migráció következtében ezt zárójelbe tenni, hosszabb távon eltüntetni ellenkezik az ország és a visegrádi négyek álláspontjával. - A pécsi akció egyértelműen a pécsi emberek, pécsi választópolgárok szándékával való szembehelyezkedés, elutasítjuk ezt a közvetlen beavatkozást – mondta Hoppál.

Ne fogadja be Sorost!

A lényeg pedig: a pécsi Fidesz elnöksége azt kéri, a közgyűlés vitassa meg a kérdést. A kampányközpont – mert ez már mindig az marad, ha fene fenét eszik is – nyitási tervére a párt városi elnöksége válaszként „arra kéri a pécsi polgárokat, vállalkozásokat, szervezeteket, hogy lehetőség szerint ne adjanak helyet, lakhelyet a pécsi ingatlanokban”.

A rendőrség álláspontját nem minősíti a pécsi Fidesz

A monstre ideológiai iránymutatás után a Pécsi STOP feltette a kérdést, hogy miképp is látja a rendőrség munkáját a pécsi Fidesz, ha a Nemzeti Nyomozó Iroda szerint sem rejt nemzetbiztonsági kockázatot Soros György és alapítványa.

Hoppál Péter kulturális államtitkár úgy válaszolt, a rendőrség munkájába nem kíván beleszólni a pécsi Fidesz elnöksége, de ő ismer olyan adatsort, ami szerint 2011-et követően minden bűncselekménytípusban radikális csökkenés mutatkozott, mégsem jó mindenhol a szubjektív biztonságérzet. Hoppál szerint a rendőrségnek van egy álláspontja, ők ezt nem minősítik, de ők úgy érzékelik, hogy a Soros-szervezetek tevékenysége kockázatot jelent. Csizi Péter hozzászólt, szerinte folyamatosan tájékozódnak és egyeztetnek a rendőri szervekkel a Baranyára nehezedő migrációs nyomás és hullám kapcsán, mindenkinek ezt javasolja. Hoppál szerint aggasztóak a körülmények a határon, de a rendőrség szerencsére helytáll, többet viszont nem mondhatnak erről.

Mennyi jut a pécsi civileknek? Soros

A Pécsi STOP következő kérdése az volt, hogy Pécsen mennyi támogatást kapnak egy évre a civilek, hogy legyen viszonyítási alap. Erre Hoppál úgy válaszolt, hogy ő és Csizi Péter 2014 óta nincsenek a városházán, így a bizottsági elnököket kellene kérdezni. Egy újságíró közbevetette, hogy Hoppál és Csizi benne van abban a két bizottságban, amely Pécs anyagi helyzetével foglalkozik.

Hoppál erre elővette, hogy mekkora munkát végez a két bizottság, 1990-es évek óta veszik át az ügyeket. Egy másik újságíró erre közbevetette, hogy igen nagy felelőtlenség úgy kiállni a sajtó elé, hogy erre a kérdésre nem készültek. Hoppál Péter erre a kulturális dolgokért felelős alpolgármestert ajánlotta, majd az önkormányzatiságot vette elő, és azt a régi törekvést, hogy a civilség egyfajta forrásfelhajtó erőként jelentkezzen, és ne önkormányzati támogatásra hajtsanak. Végül a négy jelenlévő politikus közül egy sem tudott, vagy akart arra válaszolni, hogy mennyi támogatást kaptak a civilek Pécsen.

Deviancia, migránsok, és Soros

Egy újságíró arra kérdezett rá, honnan veszi a pécsi Fidesz, hogy a pécsi alapítvány menekülteket akarna betelepíteni, mivel erre sehol sem utalnak. Hoppál szerint ez igaz, a pécsi alapítvány kommunikációjában nincs ilyen, viszont a Soros-szervezetekről lehet tudni, hogy ilyet csinálnak. Erre jött vissza a kérdés, hogy mutassanak egy olyan Soros-szervezetet az országban, ami tényleg menekülteket akarna letelepíteni.

Hoppál Péter ekkor a szervezet megnevezése helyett arról kezdett beszélni, hogy ez egy IDEOLÓGIAI HARC, annak a kérdése, hogy lebontják-e a kerítést, vagy sem, illetve hogy a magyar emberek elutasítják a "migránsok" betelepítését és a DEVIANCIÁT.

Az a kérdés is elhangzott, hogy akkor most csak az a civil, aki fideszes civil, más pedig nem kaphat támogatást - erre Hoppál úgy válaszolt, ez egy nagyon rosszindulatú megközelítés.