"Pert nyertem" - írta közösségi oldalán Péterffy Attila, majd megjelent a poszt alatt Hoppál Péter

2021. november 9. 18:49 2021. nov. 9. 18:49

Amint azt a Pécsi STOP is megírta a Siklósi Járásbíróság november másodikán jogerős ítéletében elmarasztalta annak a Fidesz-közeli közvélemény-kutató cégnek az ügyvezetőjét, amely kérdéseknek álcázott, Péterffy Attilát rágalmazó mondatokkal hívott fel pécsi választópolgárokat a 2019-es választási kampányban. 

A hírről közösségi oldalán Pécs polgármestere is beszámolt, mint posztjában írta "Pert nyertem: elmarasztalták a Fidesz-közeli közvélemény-kutató cég vezetőjét! (...) Hiszek abban, hogy közösen meg tudjuk teremteni azt a politikai közeget, azt a közbeszédet, ami méltó Pécs városához. Ez az ítélet véleményem szerint fontos állomás ezen az úton." A Pécsi STOP legfrissebb híreit itt találod!   

Itt a teljes bejegyzés: 

 

A poszt alatt nem sokkal később megjelent Hoppál Péter is, aki pillanatok alatt páros lábbal állt bele Péterffybe, ugyanis kommentjében így fogalmaz: "Tisztelettel emlékeztetlek, hogy az egyik alpolgármesteredet épp ilyen ügyben, azaz óriásplakátokon tett rágalmazás vétsége miatt, BÜNTETŐ ÜGYBEN jogerősen elítélte a bíróság. Alig kerülte el a börtönt, próbára bocsátották, Te pedig alpolgármesternek nevezted ki. Azt várják Tőled a pécsiek, hogy a saját csapatodban tartsd be először az ehhez hasonló hangzatos ígéreteidet, és haladéktalanul szüntesd meg a kettős mércét a város legfelsőbb vezetésében! Ha ebben segítségedre lehetek, állok szíves rendelkezésedre, ahogy eddig is." 

Kapcsolódó:

Mindezt nem hagyta szó nélkül Csaba István - az MSZP Baranya Megyei Szervezetének elnöke - aki hamar replikázott Hoppál kissé szarkasztikus hozzászólására: 

"Tudom, hogy nincs könnyű helyzetben. Rohamosan közelegnek az országgyűlési választások, és éppenséggel nem nevezhető sikertörténetnek Pécsett a Fidesz ténykedése, korábbi városvezetése:

- eladósították a várost,

- használt Volvo-buszokat vásároltak több százmillió forinttal túlárazva, (erről itt a Pécsi STOP oldalán is több ízben beszámoltunk már, például ITT - a szerk.)

- Ledina-ügy,

- de említhetném azt is, hogy a polgármester úr által elrendelt átvilágítás eredményeképp, az előző fideszes városvezetés idejéből származó 26 ügyben 19 feljelentés született, melyek elkövetési értéke több mint 1,9 milliárd forint. Az Önök rendszere ennyivel károsította meg az adófizető pécsi polgárokat!

Hosszú lenne mindent felsorolni. Értem én, hogy ezeket nehéz kimagyarázni és valahogy megpróbálják ezekről elterelni a szót, de akkor legalább ne ilyen nyögvenyelősen." - írja, majd így folytatja: 

"Pont Ön hivatkozik rágalmazásra? Mert akkor ezek szerint már a memóriája sem a régi! Segítek egy kicsit!" 

 

- teszi fel a kérdést Csaba, majd azt írja: "A bíróság már két ügyben is jogerősen elmarasztalta Önt, mert valótlanságokat állított, ezzel megsértve különböző szervezetek jó hírnevét. Még bocsánatot is kellett kérnie, emlékszik?" - ezen a ponton pedig két, a témához kapcsolódó cikket is linkelt Hoppál úrnak. 

Végezetül pedig azzal zárja a mondandóját: "Szóval, képviselő úr, mindent egybevetve: tanúsítson egy kicsit nagyobb alázatot és szerénységet a pécsiek érdekében! Ha már az elmúlt 12 évben ez nem sikerült, akkor legalább ez az utolsó néhány hónap legyen szép, amíg kitölti a mandátumát."

Persze Hoppál úrral kapcsolatosan nekünk sem voltak szivárványszínű illúziónk, valójában már vártunk tőle, hogy virítson ismét valamit, az oldalán mostanában annyira egyhangúak a posztok: STOP Gyurcsány, STOP Márki-Zay, néhány Szijjártót éltető bejegyzés, november 4-én mondjuk szentelt pár sort annak, hogy Pécset is elfoglalta az álcivil baloldal, meg párszor becsekkolt innen-onnan, de a pride-os ámokfutása óta nem igazán éreztünk izgalmat a levegőben. Hát, most ez is eljött. Kíváncsian várjuk Csaba Istvánt méltatja-e válaszra a képviselő úr. Sőt, már nagyon várjuk Kővári János felbukkanását is, legyen kerek ez a kedd este. A Pécsi STOP legfrissebb híreit itt találod!