Újabb félmilliárddal drágult a Rátgéber-féle kosárlabda akadémia

2018. július 17. 11:25

A közbeszerzési értesítőben tűnt fel a 440 millió forintos drágulás, ám azt nem tudni, hogy mire is megy a pénz.

A Zoom.hu cikke szerint 2,12 milliárd forintról 2,56 milliárd forintra drágult meg a pécsi Nemzeti Kosárlabda Akadémia építkezése, az újabb drágulás a közbeszerzési értesítőben tűnt fel.

A 440 millió két tételből, egy 256,6 és egy 182,9 millió forintos részből áll össze, ám az a közbeszerzési értesítőből sem derül ki, hogy egészen pontosan mire is kell ez a pluszpénz. Az indoklásban "előre nem látható körülmények" szerepelnek.

Idén ez már amúgy a második közel félmilliárdos drágulása a beruházásnak - márciusban is volt egy -, amelynek az eredeti tervek szerint már 2015-ben készen kellett volna lennie. A jelenlegi végdátum idén szeptember.

Ráadásul ebbe a pénzbe a közművesítés és a műszaki ellenőr díja nem fért bele, ezt a pécsi önkormányzat vállalta be. Igaz, pénzük nem nagyon volt rá, így a CSOK-telkek kialakítására, a Schlauch Imre-tervre, gazdaságélénkítésre és fiatalok itt-tartására félretett pénzekből csípte le az önkormányzat az összegeket (hogy meglegyen a 200 millió forint, amibe a munka és az ellenőrzés kerül).

A Rátgéber-akadémiának is hívott létesítményt a ZÁÉV Zrt. építi alvállalkozóival.