Városi Útfelújítási Program: elkészült a Liszt Ferenc utca
A Biokom sajtóközleményéből kiderül, hogy továbbra is gőzerővel zajlik a Városi Útfelújítási Program III. üteme, amelynek első eleme, a Liszt Ferenc utca el is került, így át tudták adni a forgalomnak.
KAPCSOLÓDÓ: 3 ütemben, önköltségből javítja az utakat a pécsi önkormányzat
A programban a nagy forgalmú, autóbuszos útvonalak mellett mellékutcák is találhatók. Utóbbiak közé tartozik a Liszt Ferenc utca, amely teljes hosszában, mintegy 200 méteren kapott új burkolatot. Az utcát már birtokba is vehették a közlekedők – írja a Biokom.
A további munkafolyamatok közé tartozik még néhány útcsatlakozás pályaszinthez igazítása, azonban ez már nem okoz jelentős akadályt az utcában közlekedőknek, és a parkolóknak sem.
A Postagalamb utcában már megkezdték a munkát, és a Vince utcában is hamarosan megkezdik a felújítást.
A program II. ütemében a Bálicsi úton már csak utómunkák zajlanak, és hamarosan befejeződik a felújítás. A Bethlen Gábor utcában a 600 méteres szakaszon jelenleg aknaemelések, szegélyépítések és a pályaszerkezet megerősítése folyik - derült ki a közleményből.