Végrehajtás fenyegeti a Ledina-károsultakat

2018. március 23. 11:42 2018. márc. 23. 11:42

Végrehajtás indulhat 120 pécsi dolgozó ellen, akiket Csizi, Bánki, Hoppál és Páva léptetett át a Zsolnayból a Ledinába, volt munkáltatójuk pedig beperelte őket. Szakács László szerint a Fidesz csúnyán cserben hagyta ezeket az embereket.

A témában Szakács László, az MSZP parlamenti frakcióvezető helyettese tartott sajtótájékoztatót péntek reggel. Annak apropóján, hogy egy Ledina-károsult megkereste a fogadóóráján, miután levelet kapott a Zsolnay manufaktúra ügyvédjétől. E szerint hamarosan végrehajtás indul ellene.

Szakács röviden összefoglalta, hogy léptetették át tömegesen a Zsolnay dolgozóit a Ledina Kft-be. Három papírt írattak velük alá, ebből az egyik arról szólt: a város által alapított cég helytáll az előző munkáltató esetleges követeléseiért a dolgozók felé.

Február 28-án lejárt a fizetési határidő, eddig az időpontig beválthatta volna ígéretét a Ledina új tulajdonosa – mondta a baranyai szocialista politikus. - Az ügy mintegy 120 pécsi károsultjának fejenként 200-230 ezer forintot kell fejenként kártérítésként kifizetnie.

Szakács szerint ezeket a pécsi embereket becsapták, mégpedig Csizi Péter, Hoppál Péter, Páva Zsolt és Bánki Erik. Csizi Péter még egy parlamenti kirándulásra is elvitte a dolgozókat afeletti örömében, hogy sikerült a Ledinát létrehozni és a dolgozókat átléptetni.

A politikus emlékeztetett rá: számos módon próbálták elérni, hogy az Országgyűlés kártalanítsa az ügy veszteseit, a pécsi dolgozókat. Legutóbb a Bánki Erik vezette parlamenti gazdasági bizottság elé terjesztették be a kezdeményezést az MSZP politikusai, de a baranyai fideszes politikus ezt azzal rúgta le magáról, hogy ezt majd a piaci szereplők megoldják egymás között. Szakács egy végrehajtással fenyegető levelet is bemutatott a sajtótájékoztatón, amely szerinte egyértelmű bizonyítéka annak, hogy a piaci szereplők hogyan oldották meg egymás között ezt a problémát.

A Fidesz, Csizi Péter, Hoppál Péter és Páva Zsolt magára hagyta ezeket az embereket – mondta Szakács László. - A Zsolnayt akarták tönkretenni, de csak a volt dolgozókat sikerült.

Szakács felszólította az érintett fideszes politikai szereplőket, hogy álljanak helyt, előlegezzék meg a kártalanítások összegét és később követeljék ezt vissza a Ledinától – valószínűleg jobban ismerik a mostani tulajdonost is. Felszólította őket arra is: ne rúgják le magukról 120 pécsi ember problémáját, mert ezt a kárt ők okozták, a dolgozók nem a saját hibájukból estek abba a helyzetbe, a politikusok megvezették őket.

Szakács László azokról a károkról is beszélt, amiket a Fidesz okozott Pécsnek. A Zsolnay-ügyről, a hungaricumról, amit megpróbáltak tönkretenni, a Tüke Busz Volvo-beszerzéséről, amelynek ügyében külföldi hatóságokhoz fordultak információért, az Elios-ügyről, az összeomló költségvetésről. - A fideszes vezetés csak botrányt botrányra, kárt kárra halmoz, le kell őket váltani – zárta szavait Szakács.