Volt dolgozók nyertek a Ledinával szemben

2018. április 25. 08:16 2018. ápr. 25. 08:16

A Zsolnay Manufaktúra Kft-nél a munkaviszonyát korábban megszüntető és a Ledina Kft-vel – a sajtóból jól ismert körülmények között - munkaviszonyt létesítő, majd ott felmondó három munkavállaló munkaügyi perében hozott jogerős ítéletet a Zala Megyei Törvényszék. Jogerősen elmeszelték a Ledinát.

A dr. Berkéné dr. Porpáczy Szilvia pécsi ügyvéd által képviselt munkavállalók ügyében a munkaügyi bíróság első fokú ítéletében azt állapította meg, hogy a munkavállalók a Ledina Kft-vel fennálló munkaviszonyukat jogellenesen szüntették meg. A munkavállalók azonnali hatályú felmondásának indokolása az volt, hogy a munkáltató (a Ledina Kft.) velük szemben megszegte a Munka Törvénykönyvében előírt foglalkoztatási kötelezettségét, mivel hónapokon keresztül nem biztosította a munkavégzés feltételeit és nem teljesítette a foglalkoztatási kötelezettségét.

A kedden megszületett jogerős ítélet az első fokú bírósági döntést megváltoztatva úgy foglalt állást, hogy a munkavállalók azonnali hatályú felmondása jogszerű volt. A Törvényszék ítéletének alapján az érintett munkavállalók jogosulttá váltak a Munka Törvénykönyve szerinti juttatásokra, azaz a munkáltatói felmondás esetében egyébként a felmentési időre járó távolléti díjukra, a korábban Zsolnaynál munkaviszonyban töltött időre tekintettel megállapított végkielégítésükre, s e juttatásoknak törvényes kamataira és a perköltségre.

Az ítélet minden bizonnyal a jövőre nézve alapvető jelentőségű lesz a munkáltatók foglalkoztatási kötelezettségének teljesítése szempontjából, s nem tanulságok, illetve következmények nélküli a Ledina Kft. foglalkoztatási (nem foglalkoztatási) gyakorlata tekintetében sem.