Lukács Gergely: "sok meccsen tudtunk örömet szerezni a szurkolónak"

Éveken keresztül meghatározó játékosa voltál a csapatnak, voltál házi gólkirály és két évig csapatkapitány is. Mondhatjuk, azon kevesek egyike vagy, akik újraélesztették Pécsett a vízilabdát. Miért ragadtál az uszodában, mit szerettél meg?

Gyerekként a csapat volt az, amit a legjobban szerettem. A vízilabdasportnak - akármilyen szinten és életkorban is űzzük - van egy olyan hangulata, egy olyan vidám, de egyben kitartásra, rendszerességre, fegyelemre nevelő, közösség-összetartó hatása, ami leírhatatlan. A vízilabda csak egy ideig jelentette a sportágat a számomra, egy idő után életformává vált. Szerencsésnek érzem magam emiatt.

2014-2015-ben Bereczky Miklóssal közösen irányítottátok a csapatnál a szakmai munkát, majd alig egy év múlva egyedül irányítottad az OB 1-es csapat szakmai munkáját. 35 évesen bíztak meg a feladatra. Napjainkban hogy jellemeznéd a játékos pályafutásodat és edzőit?

Ez egy nagyon nehéz és összetett kérdés. 15 évesen kezdtem vízilabdázni és 24 éves koromban lettem OB1-es játékos, ami a mai viszonyokat nézve szinte elképzelhetetlen. Aztán lehúztam 8 szezont az első osztályban, ami több 200 mérkőzést jelent, szerepeltem nemzetközi kupában és az utolsó két évben csapatkapitány is lehettem. Mindezt úgy, hogy nagyszerű csapattársaim voltak, akik közül sokakkal a mai napig baráti viszonyt ápolok. Egyszóval kerek történet volt, amire mindig jó visszagondolni.

Az edzői pályámat viszonylag fiatalon, 20 évesen kezdtem el, szóval előbb voltam utánpótlás-edző, mint OB1-es játékos. Az első korosztály, amivel dolgoztam az 1989-90-es volt, de utána a 1986-osok is az irányításom alá kerültek. Belegondolni is szívmelengető, hogy ők ma már zömében több gyermekes családapák. Az évek alatt szinte minden korosztállyal tudtam foglalkozni.

A legsikeresebbek a Csaba Marci-Lajkó Marci féle 1996-97-es korosztállyal voltunk, akikkel egymást követő 2 évben ezüstérmet tudtunk szerezni az Országos Serdülő Bajnokságban. Utána pedig következett a felnőtt csapat irányítása. Ez az 5 és fél éves korszak szintén nagyon sok mindent adott nekem.

Összességében azt mondhatom, hogy bár nehezen indult és a vége sem szokványosra sikeredett, de egy másodpercre sincs bennem hiányérzet, nagyszerű időszak volt. Ugyan voltak nehezen feldolgozható kudarcok is, de ez hozzá tartozik a sporthoz, azokból lehetett a legtöbbet tanulni.

Ami a legfontosabb, hogy sok meccsen tudtunk örömet szerezni a szurkolónak. Az 5 év alatt minden évben helyezésben is előre tudtunk lépni és utolsó 2 évben nem veszítettünk itthon rangadót. Minden hazai meccsen teltház volt az uszodában és emellett pedig a játékosok egyénileg is tudtak fejlődni, sokan közülük nagyobb csapatba igazolhattak.

És hát ugye ott van a két Komjádi Kupa győzelem is, ami felejthetetlen élmény. Ezeket pedig nagyon köszönöm minden játékosomnak és szurkolóknak egyaránt.

Számomra élmény volt vízilabda-mérkőzésre járni az Abay Nemes Oszkár uszodába, amikor Ambrus Tamás irányítása alatt Kósz Zoltán, Petőváry Zsolt volt a vízben. Ezek a klasszisok mennyire befolyásolták pályádat?

Az, hogy én valamilyen szinten is vízilabdázóvá válhattam az ezeknek az embereknek köszönhető. Olyan érzésünk volt anno, mint Alice-nak, amikor beesett Csodaországba.

Ezeket az embereket nekünk a TV-ben látni is nagy dolog volt, de személyesen találkozni velük az leírhatatlan. Amit Tamás kért tőlünk azt minden alkalommal tudásunk legjavával igyekeztünk megcsinálni, ittuk minden szavát, nekem ő a mai napig példakép.

Az edzéseken az volt a nagy dolog, ha Petőváry Zsolttal passzolhattunk és után a lövőedzéseken Kósz Zolinak lőhettünk. Mondjuk akkor sok gólt nem lőttünk, de már egy szögletet is öklözéssel ünnepeltünk. De ide sorolhatnám még Sugár Sanyit vagy Kollár Gyurit is. Mindegyikük nagy hatással volt rám.

Volt olimpikonok mellett színészek is játszottak a csapatban, Rázga Miklós, Bajomi Nagy György. Ők mennyire voltak meghatározó emberek a csapatban?

Ők még a Tamásék előtti korszakban vízilabdáztak itt Pécsen. Ha az előző kérdésben szereplő úriemberek voltak azok, akik a pályafutásom alakulásában segítettek, akkor a művész urak, illetve a velük felálló, általunk később csak a Rosi bácsi-féle aranygenerációnak nevezett OB2-es, OB1/B-s csapat tagjai voltak, akik igazán megszerették velünk a vízilabdát. Imádtunk velük mérkőzésre járni, olyan sztorikat, élményeket élhettünk át velük, amik a mai napig elkísérnek. A teljesség igénye nélkül Csaba Zsolt, Arató Zoli, Városi Laci, Rázga Miki, Bajomi Gyuri, Vándor Csabi mind-mind nagyszerű emberek.

Több korosztályban versenyeznek fiatalok. Nemzetközi eredményeik is vannak. Egy emlékezetes eseményt mondjál el nekünk?

Talán a legszebb emlék a 2018-as hazai rendezésű Komjádi Kupa győzelem volt. Csodás élmény volt telt ház előtt megvédeni az előző évben megszerzett címünket és újra elhódítani a trófeát.

A pécsi Final Four egyik legemlékezetesebb pillanata volt, amikor az elődöntő utolsó másodpercében az akkor már aktív játékkal és edzésekkel felhagyó, és edzőként dolgozó Vörös Tamás győztes gólt lőtt. Ő a torna előtt 4 héttel jelezte, hogy még belefér a korosztályba, a versenyengedélye megvan és szívesen játszana. Nem volt rossz döntés…

A bejelentés szerint családi okok miatt mondtál le a vezető edzői beosztásról. A lemondásod oka mennyire publikus?

Minden publikus, nincs nagy titok. Június végére várjuk a harmadik gyermekünket és szeretnék egy kicsit több időt a családommal tölteni. Szeretnék az életük része lenni, együtt vacsorázni velük, fürdetni, mesét mesélni és elaltatni őket. Most az élet más területén kell helyt állni.

De nem szakadok el sem Pécstől sem pedig a vízilabdától. 2008 óta irányítom a pécsi vízilabda utánpótlást. Most erre a feladatomra fogok koncentrálni és igyekszem a megszerzett tapasztalatomat mind a gyerekeknek, mind az edzőinknek átadni. Nagyon sok tehetséges gyermek vízilabdázik a PSN Zrt. utánpótlás csapataiban és szeretnék mindent megtenni azért, hogy segítsünk nekik megvalósítani az álmaikat.

Szerző: Szabó Ferenc