Elkapták a siklósi és pécsi rablót - egy és ugyanaz a személy

2020. július 21. 07:25 2020. júl. 21. 07:25

Egy harkányi férfi rabolt a rendőrség közleménye szerint az elmúlt napokban Siklóson és Pécsen, a rendőrök végül Jászapátiban fogták el.

A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság közleménye szerint elfogták azt a férfit, aki a napokban előbb Siklóson (július 15.), majd pedig Pécsen (július 17.) is kirabolt egy-egy vegyesboltot. Siklóson egy bozótvágó késsel, míg Pécsen egy késsel a kezében fenyegetőzve követelte a bevételt. Az elkövető mindkét esetben a pénz megkapása után elmenekült a helyszínről.

"A siklósi rendőrök a nyomozás során beazonosították, majd a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság „Tisza” Mélységi Ellenőrzési és Közterületi Támogató Osztály munkatársainak segítségével 2020. július 20-án hajnalban, Jászapátiban fogták el bűncselekmények elkövetésével gyanúsítható 43 éves harkányi férfit.

A rendőrök a férfi tartózkodási helyén kutatást tartottak, amely során megtalálták a Pécsett elkövetett rablás során viselt ruházatot és az elkövetéskor használt kést, majd lefoglalták azokat"

- olvasható a közleményben, amely szerint az előállítását és a kihallgatását követően a rendőrség kezdeményezte a letartóztatását. 

A gyanúsított férfi mindkét bűncselekményt beismerte, ellene felfegyverkezve elkövetett rablás miatt nyomoz a Siklósi Rendőrkapitányság.

 

Címlapkép: részlet a videóból

Forrás: Pécsi STOP/police.hu