2000 milliárd körüli összeget csoportosított át a kormány a járvány elleni fellépésre

2020. április 7. 10:15 2020. ápr. 7. 10:15

Az átcsoportosított támogatások bő kétharmada a járványhelyzet miatt letérdelt gazdaságot hivatott újraindítani, a járvány elleni védekezésre egyelőre 633 milliárd van beállítva, de ez az összeg újratölthető.

Megjelent hétfő éjjel a Magyar Közlönyben a kormányrendelet, amely Orbán Viktor miniszterelnök április 6-ai gazdaságvédelmi bejelentésének részleteinek egy részét fejti ki. 

Az MTI híre szerint három új, a koronavírus-járvány elleni védekezést segíteni hivatott, illetve a gazdasági hatásokat orvosló alapot hoz létre a kormány, valamint létrejön a kiskereskedelmet és pénzügyi világot érintő új adó is, emellett pedig az is szerepel a rendeletben, hogy a kormány a járványhelyzet kezeléséig elveszi a pártok állami támogatásának felét és az önkormányzatoktól a gépjárműadó náluk maradó részét.

Járvány Elleni Védekezési Alap: 633,51 milliárd forint

A kormányrendelet szerint a Járvány Elleni Védekezési Alap összesen 633,51 milliárd forintos forrással rendelkezik (de ez egy felülről nyitott alap, vagyis folyamatosan újratölthető).

Ebben benne van a járvány elleni védekezés központi tartalékának 378 milliárd forintja, a pártoktól elvett támogatás 1,272 milliárd forintot tesz ki, a költségvetési átcsoportosításokból 46,941 milliárd forint folyt be. A kiskereskedelmi adóból 36 milliárdot, míg a bankoktól 55 milliárdot várnak az új adó hatására, a gépjárműadó eddig önkormányzatoknál maradó részéből pedig 34,4 milliárd forintot. Ennek a védekezési alapnak még része az egészségügyi szakdolgozók és védőnők béremelésére 81,894 milliárd forintos előirányzat.

Az MTI híre szerint a kiadások között szerepel az egészségügyi dolgozók 2020. évi egyszeri, fejenként 500 ezer forintos bérkiegészítése (összesen 70,6 milliárd forint), az Operatív Törzs 2020. április 3-ig meghozott döntései szerinti, már teljesített, illetve várható kiadások alapján 380,5 milliárd forint értékben eszközbeszerzések, beruházások, valamint az egészségügyi szakdolgozók és védőnők korábban eldöntött béremelése (összesen 81,894 milliárd forint).

Gazdaságvédelmi Alap: 1345,653 milliárdot szán erre a kormány

Az MTI híre szerint a (Magyarország 2020. évi központi költségvetésének a veszélyhelyzettel összefüggő eltérő szabályairól szóló) kormányrendelet létrehozza a Gazdaságvédelmi Alapot is, ennek forrását a központi intézmények és programok megtakarításai (922,553 milliárd forint), és a Nemzeti Foglalkoztatási Alap bevétele (423,1 milliárd forint) adja, összesen 1345,653 milliárd forint értékben. Az alap kiadási során a gazdaságvédelmi programok 922,553 milliárd forinttal szerepelnek, a Nemzeti Foglalkoztatási Alap kiadásai 423,1 milliárd forintot tesznek ki.

A gazdaságvédelmi programok között a rendelet a következőket sorolja fel: munkahely-megtartási program, munkahely-teremtési program, kiemelt ágazati programok, vállalkozások finanszírozása, valamint család- és nyugdíjasvédelmi program. Az öt program kiadási előirányzatait a rendelet nem részletezi.

Az EU-ból érkező támogatásoknak is lesz egy alapja

A rendelet létrehozza a költségvetésben az Európai Unióból Érkező Járvány Elleni Támogatások Alapját, amelyben jelenleg nem szerepelnek források.

Orbán hétfőn a 13. havi nyugdíjon túl nem sok konkrétumot jelentett be

Orbán Viktor minisztrelnök hétfőn jelentette be a gazdaságvédelmi intézkedések második ütemét, de sok konkrétumot nem lehetett kiolvasni a javaslatából. (A március végi első fázisról szóló bejelentéséről ebben a cikkben lehet bővebben olvasni - a szerk.)

  • Munkahelyek megvédése: a rövidített munkavégzés esetén a kormány kész átvállalni a munkaadók bérköltségeinek egy részét.
  • Munkahelyteremtés: beruházásokat fog támogatni a kormány 450 milliárd forint értékben.
  • Kiemelt nemzetgazdasági iparágakat kell újraindítani (turizmus, egészségipar, élelmiszeripar, mezőgazdaság, építőipar, logisztika, közlekedés, kreatív és filmipar.
  • Vállalatok finanszírozása: kamat- és garanciatámogatott hitel a magyar vállalkozásoknak több mint 2000 milliárd forint értékben.

 

Az egyetlen, ami konkrétum volt (bár nem gazdaságvédelmi intézkedés), az a nyugdíjasoknak szóló, elvileg 13. havi nyugdíj. Csakhogy ezt a kormány 4 évre széthúzva kívánja adni, vagyis 2021-ben kapják meg a nyugdíjasok a plusz egy heti (!!!) nyugdíjat. Így ezt az intézkedést inkább 53. heti nyugdíjnak kellene nevezni.

Forrás: Pécsi STOP/MTI