Kormányzati, szociális és önkormányzati sztrájkot hozhat március 14-e
Eredménytelen sztrájktárgyalások esetén március 14-én figyelmeztető sztrájkot tartanak a kormányzati, önkormányzati és szociális szférában is - jelentette be Boros Péterné a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének (MKKSZ) elnöke február 26-án, sajtótájékoztatón.
A Mérce tudósítása szerint az elnök elmondta, a sztrájkelőkészítő-bizottság tárgyalásai a kormányzattal sikertelennek minősíthetőek, ezért hivatalosan levélben is tájékoztatták Gulyás Gergely és Pintér Sándor minisztereket a döntés tényéről. Hangsúlyozta, teljes bizonytalanság övezi a bérek rendezését, a növekvő túlórákat, sokan a pályaelhagyást fontolgatják.
Boros Péterné szerint az állami intézményeknél, önkormányzatoknál a túlterheltség immár elviselhetetlen méreteket öltött, az esetleges sztrájk célja a bérrendezés mellett a munkakörülmények rendezése és a nagyobb megbecsülés kiharcolása is.
A sajtótájékoztatón Köves Ferenc, a Szociális Ágazatban Dolgozók Szakszervezetének elnöke is beszélt. Elmondta, a szociális ágazat évtizedek óta a bérhelyzet sereghajtója, a szakmunkás minimálbért sem éri el, és egyetlen eddigi kormányzat sem volt hajlandó érdemben foglalkozni az ágazattal.