A gyerekbalesetek számának csökkenése a gyerekeknek köszönhető
A gyerekek hibájából történt közlekedési balesetek sérültjeinek száma 40, a felnőttek hibájából történt közlekedési gyerekbalesetek száma 7 százalékkal csökkent 2011-2022 között.
Alsógöd. A vasúti átjárótól mintegy ötven méterre a rámpán vártam a Vác felől érkező vonatot.
Velem átellenben a Budapestről Vácra tartó S70-es járat éppen kihúzott a gödi állomásról, amikor egy fiatal fiú az utolsónak elcsattogó kocsi után – a lezárt sorompóra és a piros lámpára fittyet hányva – elindult a túloldalra a síneken át. Nem láthatta, nem hallhatta a másik vágányon Vác felől közeledő expresszt.
*
Kérésemre a KSH átküldte a közlekedési gyerekbalesetek rendőrségi statisztikáját, amit ezúton is köszönök. Az adatokból kiderül, hogy 2011-2022 között 40 (negyven) százalékkal csökkent a gyerekek hibájából történt közlekedési balesetek sérültjeinek száma. Gondolom, ez a biztató tendencia a növekvő szülői figyelemnek, az iskolai nevelésnek és a közlekedési kultúra terjesztéséért felelős egyesületeknek, szerveknek, szervezeteknek is köszönhető. Meg talán a kétszázhatezer példányban megjelenő balesetmegelőző könyveimnek is, amelyeket Cakó Ferenc illusztrált. Kiadásukat az OBB meg az NBT támogatta, amíg támogatta. Utána már csak elkészítettük a könyveket és anyagiak híján közzétettük pdf-ben ingyen. Olvashatóak, letölthetőek a netről: Vigyázz magadra! Vigyázz a világra!
Ennyit tehettünk, mert nem állhatunk ott minden sorompónál, hogy elkapjuk a halálba induló gyerekek kezét.
Sajnos, azok a felnőttek sem mindig figyelnek eléggé, akik a gyerekek mellett állnak, akik a gyerekek életéért közvetlenül felelősek. Amint említettem, a statisztika szerint a gyerekek okozta közlekedési balesetek száma 40 százalékkal csökkent 2011-2022 között. Azoknak a gyereksérülteknek a száma azonban, amiért nem a 0-14 év közöttiek voltak vétkesek, mindössze 7 (hét) százalékkal csökkent ebben az időszakban. Pontosan 111 gyerek halála, illetve 12.679 könnyebben és 1260 súlyosabban sérült 14 éven aluli szenvedése terhelheti közvetlenül az idősebbek lelkét.
*
A gödi átjáróban a fiatal fiúnak sikerült elugrania a száguldó vonat elől. Két másodperce lehetett rá. Most is látom rémült lendületét, ijesztő ugrását.
Nemcsak Ukrajnában, Izraelben és Gázában (meg a Föld számos pontján máshol) sérülnek és halnak meg ártatlan gyerekek. Alkalmanként Alsógödön is. Vagy Szegeden, Sopronban, Balatonbogláron, Fóton – háború nélkül.
Vagy ez is háború, csak közlekedésnek becézzük?
Nógrádi Gábor