Ágh Attila: nem akarjuk észrevenni, hogy elindult egy belső lázadás a Fideszben

2024. szeptember 9. 08:05 2024. szept. 9. 08:05

Bár Magyar Péter dolgai nélkül nem lehet belpolitikáról beszélni, de ezt egy fél évre felülírja az unió soros elnöksége, ami új keretbe helyez mindent – mondta a KlikkTV Tíz című műsorában Ágh Attila politológus professzor, aki ezzel arra hívta fel a figyelmet, hogy december 31-ig nem lehet a magyar belpolitikai életet értékelni. A gazdasági helyzet is kérdéses Matolcsy újabb megfogalmazása miatt, amely szerint ez így nem mehet tovább, tette hozzá. Ágh Attila szerint ez a „jobbkéz lázadása”.

Az újabb konfliktus, ami Orbán őrült utazását jelentette Kijevtől Washingtonig, annyira felerősített mindent, hogy az unió megsokszorozta az elvonásokat, előtérbe került a jogállamiság – sorolta Ágh Attila, aki arra is felhívta a figyelmet, hogy az EU történetében először nem ott tartottak meg egy eseményt, ahol az elnökség van. Sokan úgy gondolják, Magyarország csak szűkített értelemben tagja az uniónak, bizonyos funkciókat már nem lehet rábízni. „Vörös vonal van a különböző intézményekben, hogy magyar képviselő oda ne kerüljön be, ez látványos volt az EP-ben, ez már direkt konfrontáció.”

Van az óbaloldal válsága, Magyar Péter megjelenése, de van egy harmadik dolog, amire jobban oda kellene figyelni, az pedig a Fideszen belüli lázadás és szétesési folyamat – jelentette ki Ágh Attila, aki szerint ennek kiváltó oka, hogy elmaradnak az uniós pénzek, amit Orbán családi alapon akar elosztani, és a középgeneráció, amely a Fidesz-érában nevelkedett fel, és már sokkal professzionálisabb, forrong, mert jelentősen kisebb az anyagi bázisa. „Ennek egyik, de nem egyetlen jelensége Magyar Péter kiválása.”

Már valamennyi szférában, nemcsak az egészségügyben, megjelentek az adósságok és a megszólalók már kimondják, hogy 14 évig nem történt semmi, mint például a vasútnál – mutatott rá a professzor. „A morgás joga a fideszes főnökségnél jelentkezik, és ez azért fontos, mint Magyar Péter esete mutatja, mert minden mozgást ismer, és egy ponton szembefordult, és a legveszélyesebb ellenséggé vált.”

A legnagyobb veszély az orbáni rezsimre a középmezőny, amelynek a létbiztonságát fenyegeti az orbáni elvonás. „Ez egy olyan folyamat, amit még nem nagyon vettünk észre, ők már nem boldogok attól, hogy Orbánnak milyen hírneve van. Mindenki azt hiszi, hogy a fiatal nemzedék az MCC-vel el van intézve, szolgáló értelmiséget termelnek ki, de minden felmérés azt mutatja, hogy a fiatalság körében nagyon alacsony a Fidesz támogatottsága, és a szolgáló értelmiségre nevelt fiatalok is egyre inkább látják azt, hogy egy tönkrement országot fognak örökölni.”

Ágh Attila szerint a Simicska-ügy a Fidesz első emberét megtámadó ügy volt, Magyar Péternél egészen más folyamat van, ez egy belső lázadás és van támogatottsága a Fidesz vezetésén belül, csak erről nem tudunk. Hozzátette, hogy a vidék is lázad, és az önkormányzatokra kivetett újabb elvonások jelentősége is fokozódni fog.

Vannak most még gyengén érzékelhető hatások, amelyek a Fideszt kívülről gyengítik, mint az unió vagy a gazdasági helyzet, de belső felbomlásként emlékezni kell a ’80-as évekre és az MSZMP szétesésére, amikor egyre inkább megjelentek egyes emberek, akik elégedetlenek voltak – hasonlította össze a professzor a jelenlegi helyzetet a rendszerváltás előtti évekkel. „Most Gorbacsov helyett van az unióval egyre jobban felgyorsuló konfrontáció – tette hozzá, utalva arra, hogy akkor szerepe volt a változásban az orosz vezetőnek is. „Ha már uniós országok miniszterelnökei ellenségnek nevezik Orbánt, akkor itt nagyon mély konfliktus van, de nem vesszük észre eléggé ezeket a mozgásokat. Azt is látni kell, hogy a fiatalok csatlakoznak Magyarhoz, mert számukra vagy migráció van vagy idehaza változás. A magyar változásokat ez a félév felgyorsítja.”

Egészen másképp fog kinézni az ország politikai térképe

Most az Európai Unió olyan nehéz átalakulási folyamatban van, hogy a döntéshozatali rendszere nem engedi meg azt, hogy Orbán állandóan vétózzon, és meggondolandó, hogy az EU már magában kettéválik, ha Orbánt el kell viselnie. „A négyek Európája bejárta a világsajtót, kiemelt jelentősége volt a magyar helyzetnek, mert az EU1-et és az EU2-t elválasztották egymástól, mivel kizárni nem lehet, de egy leválásba bele lehet kényszeríteni.”

Mi csak a csatazajokat halljuk, de a mélyben igen fontos változások vannak az unióban és még a legelején vagyunk az új intézményi átalakulásnak – mutatott rá a szakember

Ágh Attila szerint még a trumpi világ is dühös, hogy beállt Orbán a kínaiak mögé. „A Putyinnal való barátkozását elviselték, de az, hogy a kínai pénzügyi és gazdasági rendszer irányába menekül Orbán, nagyon nem tetszik az amerikaiaknak.”

A KlikkTV műsorát itt nézhetik meg.

Forrás: hirklikk.hu