Az OLAF-jelentése csak a jéghegy csúcsát mutatja

Ahogy a Hírklikk is beszámolt róla, közzétette éves jelentését az OLAF, amiből kiderült, hogy Magyarország több területen is – sajnálatosan és szégyenteljesen – a legrosszabb bizonyítványt érdemelte ki 2022-ben. Egyrészt 15 vizsgálatot indítottak magyar csalásgyanús ügyekben, ebből 10 esetben végződött az eljárás azzal, hogy valamilyen pénzügyi következményre tettek javaslatot. Mindkét szám a legmagasabb adat és ez nem csak az EU-s tagállamokat jelenti, hanem azokat az országokat is, ahol az uniós forrásokat felhasználják. Így a balkáni országok vagy Türkmenisztán, Banglades, Afganisztán, Ukrajna, de Uganda és Zambia is a listán szerepel. Az említett országokban összesen három bűncselekmény-gyanút fedeztek fel – összesített az EUrologus. 

Másrészt, az európai strukturális és beruházási alapok, valamint a mezőgazdasági és vidékfejlesztési alapok területén is listavezetők lettünk az OLAF által észlelt szabálytalanságokban a 2018–2022 közötti időszakban: 18 szabálytalanságot tártak fel, ez az összes forrás 0,53 százalékát érintette. S végül, élen járunk a pénzügyi szabálytalanságoknál, a saját források rovására elszenvedett károk vizsgálatában is, ez jellemzően a vám- és adóbevételekkel kapcsolatos cselekményeket takarja. Az elmúlt négy évben ugyan csak tíz ilyen esetet tártak fel, ez azonban az összes bevétel 18 százalékát jelenti. (A további részleteket angolul itt böngészhetik, magyarul pedig itt olvashatják az összefoglalót.)

Egyes vélemények szerint ez csak a jéghegy csúcsa. Például azért, mert ezer más módon is zajlik a csalás a közbeszerzéseknél idehaza. Vajon ez tényleg így van? Mik azok a legjellemzőbb módszerek, amelyekkel az OLAF látókörét kikerülve hajtják végre a csalásokat, a szabálytalanságokat? Ligeti Miklóst kerestük meg a kérdéseinkkel.

A Transparency International (TI) jogi igazgatója elméletibb és módszertanibb megközelítésben kezelte a témát. Mint leszögezte, az OLAF-vizsgálatok és az általuk visszafizetés elrendelésére, pénzügyi korrekcióra javasolt összegek csak nagyon távoli kapcsolatban állnak a közbeszerzéssel és annak korrupciós járulékával, azaz azzal, amit ki lehet húzni a közpénzből.

„A magam részéről azzal egyetértek, hogy ez csak a jéghegy csúcsa, de nem az ön által felvetett szempont miatt” – szögezte le. Módszertani megközelítésben: az uniós támogatásokra angol szaknyelv szerint „shared management”, azaz a Bizottság és a tagállam közös menedzselése, megosztott felelőssége vonatkozik, mégpedig úgy, hogy az elsődleges ellenőrzési és szankcionálási feladat a tagállamé. Magyarország esetében tehát az Állami Számvevőszéké és a Kincstáré, illetve, ha bűnügyi, igazságügyi gyanú merül fel, akkor a nyomozóhatóságé és az ügyészségé. Ők a felelősök tehát az uniós támogatások védelméért – magyarázta. Mint hozzátette: a kormánynak persze van közvetlen felelőssége is, hiszen az adott projektek, programok felügyelete a minisztériumokon belül működő hatóságok feladata. Ez azt jelenti, hogy elvben már ott ki kellene bukniuk a szabálytalanságoknak – szögezte le. Mint megjegyezte: azért elsődlegesen a nemzeti hatóságok feladata az uniós projektek védelme, mert elvileg érvényesülnie kell(ene) az uniós és a hazai költségvetés védelmének, kötelező szolidaritás van az unión belül, illetve együtt kellene működni ennek érdekében.

Ligeti azért is egyetért egyébként még ebben a megközelítésben is azzal, hogy az OLAF-jelentésben foglaltak csak a jéghegy csúcsát jelentik, mert az OLAF által ellenőrzött projektek száma csupán a töredéke az egy ciklusban megvalósuló uniós projekteknek. Több ezer projekt valósul meg ugyanis adott idő alatt, s néhány tucatot vizsgálnak csak meg, legfeljebb egy-kétszázat. Más szóval, ezrelékben alig kifejezhetően kis számú esetet. Az OLAF nyilván meghatározott módszertan, kockázatbecslés alapján választja ki a vizsgálandó projekteket, de a szabálytalansági vizsgálat és ellenőrzés visszatéríttetés a magyar állam feladata, legalábbis kellene, hogy legyen – szögezte le.

Az, hogy ez nem működik jól, az az Elios-ügynél ismertté vált trükkből is tudható. A kormánynak megvan a módszere, ha baj adódik egy adott projekttel: egyszerűen visszavonják a már benyújtott számlákat, s ezzel megszüntetik az OLAF hatáskörét. Annyira elterjedt ez a magyar megoldás, s annyira irritálta a Bizottságot, hogy a 27 mérföldkő egyikeként éppen azt szabták meg, hogy nem lehet ilyet csinálni, s ez visszaköszön az Integritás Hatóság feladatkörét meghatározó törvényben is – emlékeztetett Ligeti Miklós, hozzátéve: az Integritás Hatóság ugyanis akkor is tovább vizsgálhatja a szabályosságot stb., ha az adott projektre vonatkozóan nem nyújtják be a számlákat. 

A TI jogi igazgatója felvázolta a „trükköt”: zajlik a projekt, amiről kiderül, hogy valami nem stimmel vele és ezt megszagolja a Bizottság – ezért eljárást indít, nem fizetik ki a pénzt és elmegy a feljelentés, elindul az eljárás –, erre Budapesten visszavonják a számlákat, ami után a Bizottság már nem tud lépni – a magyar kormány ugyanakkor nem érvényesíti a nemzeti jogban is lefektetett következményeket, nem indul a hatóságok kezdeményezésére eljárás a visszafizettetésre. Más szóval a számlát a magyar adófizetők állják. A módszert megtanultuk az Elios-ügynél – idézte fel Ligeti, aki szerint ezzel együtt sem alap nélkül állítja a kormány, hogy nem igaz, hogy nem tesz semmi. Ugyanis az irányító hatóságok és az ellenőrző szervek tényleg végeznek vizsgálatokat, és időnként el is rendelnek visszafizettetést, ahogy végül tették azt a Híd a munka világába projekt esetében. A kép tehát nem fekete-fehér, de ami érdekes benne, az a modell maga – szögezte le. 

Az Olaf most közzétett tavalyi mérlege magyar szempontból azért igencsak rosszul néz ki, vagy talán nem? – kérdeztük Ligeti Miklóstól. „Valóban rosszul néz ki, de ennél súlyosabbak a problémák” – szögezte le.

S az Integritás Hatóság működése ténylegesen javíthat-e helyzeten? Ligeti reméli, hogy fog segíteni, „de egyelőre nem látjuk, hogy bontogatná a szárnyait – főként ’gatja’, nem annyira ’bontja’”. Mint kifejtette: egyelőre sikerült eljutni odáig, hogy a Híd a munka világába ügyben kérték a TI birtokában lévő iratokat, „de ez csak egyetlen ügy”.  Az, hogy a munkacsoport tagja a TI is, az „nem jár privilégiummal, hacsak a munkát nem tekintjük annak” – mondta, megjegyezve, hogy a jövő kedden lesz a következő ülés, amelyen majd megpróbálnak válaszokat kapni a kérdéseikre, a többi között arra, hogyan áll a hatóság létszáma, sikerül-e feltölteni azt. Mint szavaiból kiolvasható volt, nem fűz túlságosan nagy reményeket ahhoz, hogy egyenes válaszokat hallanak majd.