Durván emelkedett a trappista sajt feldolgozói ára Magyarországon

2022. június 24. 04:45 2022. jún. 24. 04:45

Folytatódott májusban a nyerstej-árak emelkedése, miközben a felvásárolt mennyiség éves alapon is csökkent.

Annak ellenére volt kevesebb a nyers tej azonnali (spot) piaci értékesítése, hogy az éves áremelkedés a duplája volt a belföldinek.

Májusban a nyers tej országos termelői átlagára 151,68 forint volt kilogrammonként, ami a fehérjetartalom 0,07 százalékpontos, a zsírtartalom 0,11 százalékpontos romlása, valamint az alapár hat százalékos emelkedése mellett azt jelenti, hogy az előző havihoz képest négy százalékos volt az áremelkedés – áll az Agrárközgazdasági Intézet (AKI) legfrissebb tejpiaci jelentésében. Éves alapon 37 százalékos volt az árnövekedés, emelte ki a Világgazdaság.

A felvásárolt nyers tej mennyisége 2022 májusában az előző havinál egy százalékkal, a 2021. májusinál hat százalékkal volt kevesebb. A májusi átlagos kiviteli ár 170 forint volt kilogrammonként, az előző havihoz képest hat százalékkal, az előző év azonos hónapjához viszonyítva 70 százalékkal emelkedett. A kiviteli ár 12 százalékkal meghaladta a termelői átlagárat. Az AKI adatai szerint a nyers tej kiszállítása 17 százalékkal csökkent 2022 májusában az előző év azonos hónapjához viszonyítva.

Idén áprilisban az előző év azonos hónapjához képest a hazai előállítású tejtermékek közül 40 százalékkal emelkedett a trappista sajt,

34 százalékkal a kefir, 33 százalékkal a tejföl, az adagolt vaj, a 2,8 százalék zsírtartalmú zacskós, friss és az 1,5 százalék zsírtartalmú dobozos tartós tej, 32 százalékkal a tehéntúró és a natúr joghurt, 31 százalékkal a 2,8 százalék zsírtartalmú dobozos friss tej és az ömlesztett sajt ára. A gyümölcsös joghurt drágulása 29 százalékos, a 2,8 százalék zsírtartalmú, dobozos tartós tejé pedig 23 százalékos volt, míg a natúr joghurt feldolgozói értékesítési ára 0,2 százalékkal lett magasabb.

A KSH adatai szerint ugyanebben az összehasonlításban emelkedett a trappista sajt (37 százalék), az 1,5 százalék zsírtartalmú pasztőrözött ESL- (hosszan friss) tej (31 százalék), a 2,8 százalék zsírtartalmú pasztőrözött ESL- (hosszan friss) tej (29 százalék) és a 2,8 százalék zsírtartalmú UHT (tartós) dobozos tej (5 százalék) fogyasztói ára.

Az AKI arról is beszámolt, hogy a nyers tej termelői ára nemzeti valutában kifejezve az USA-ban 48, az Európai Unióban 29, Új-Zélandon pedig 23 százalékkal emelkedett 2022 áprilisában az egy évvel korábbihoz képest. A nyers tej spotpiaci ára Olaszországban a 4-24. hét között 25 százalékkal, 60,5 euróra emelkedett 100 kilogrammonként. Hollandiában a 4,4 százalék zsírtartalmú nyers tej spotpiaci ára áfa nélkül, szállítási költséggel a 20-24. hét között 9 százalékkal, 57 euróra emelkedett 100 kilogrammonként.

Forrás: hirklikk.hu