Egy felmérés szerint a magyarok nem vevők a kormány homofób gyűlöletkampányára
Egy, a Medián által készített közvélemény-kutatás szerint nem csökkent érdemben a társadalmi elfogadás az LMBTQI emberek felé.
A Háttér Társaság megbízásából a Medián Közvélemény- és Piackutató Intézet közvélemény-kutatást végzett 2022. december 9 és 15. között, 1000 fős országos reprezentatív mintán telefonos megkérdezéssel.
A hvg.hu cikke szerint ebből a kutatásból az derül ki, hogy a megkérdezettek majdnem felének van már LMBTQI ismerőse, míg 2018-ban ez még csak minden ötödik emberre volt igaz. A Háttér Társaság szerint ez a tendencia azt jelzi: egyre többen mérik fel úgy, hogy biztonságos számukra előbújni, kevésbé tartanak elutasítástól a család, a barátok vagy akár a munkatársak részéről.
A civil szervezet emlékeztet, hogy „2020 májusában a kormánytöbbség az LMBTQI emberek elleni kormányzati gyűlöletkampány első jogalkotási lépéseként ellehetetlenítette a transz és interszex emberek számára nemük jogi elismertetését", a felmérésből viszont kiderül, hogy a társadalom közel háromnegyedes többsége (72 százaléka) szerint igenis engedni kellene, hogy a transznemű emberek hivatalosan is megváltoztathassák a nemüket és nevüket az irataikban.
Pozitívum továbbá, hogy bár az Alaptörvény kőbe véste, hogy „az anya nő, az apa férfi", az azonos nemű párok szülőségét a válaszadók többsége támogatja. Többségben vannak (56 százalék), akik egyetértenek azzal, hogy „azonos nemű pároknak is lehetővé kellene tenni, hogy gyermeket fogadhassanak örökbe”. A társadalom kétharmada (66 százalék) szerint pedig az azonos nemű párok is lehetnek jó szülők.
Minden második válaszadó inkább egyetért azzal a kijelentéssel, hogy „helyes, ha 14 és 18 év közötti fiatalok az iskolai tananyag keretében találkoznak a homoszexualitás témájával”. 2021-ben 55 százalék, a mostani felmérés szerint már 60 százalék ellenzi az LMBTQI emberek tévébeli megjelenítésének cenzúrázását.
A válaszadók 62 százaléka értett egyet azzal, hogy az állam feladata, hogy fellépjen az LMBTQI embereket érő hátrányos megkülönböztetés ellen, és jelentős többségben (71 százalék) vannak azok, akik elutasítják az állítást, hogy a melegek és leszbikusok megrontanák a gyerekeket.
„A kutatásunk is megerősítette, hogy az elmúlt másfél év homofób és transzfób kormányzati propagandája érdemben nem rontotta az elfogadást. A hazug és gyűlöletre építő politikának nincsen társadalmi többsége” – fogalmazott Dudits Luca, a Háttér Társaság ügyvivője.
A civil szervezet megjegyezte, hogy az adatközlés során a válaszadástól elzárkózókat, illetve a kérdésben állást foglalni nem tudókat figyelmen kívül hagyták a felmérés során.