Gyurta Daninak adott Szijjártó plusz egymilliót

2022. április 3. 15:12 2022. ápr. 3. 15:12

Utoljára tavaly májusban kértük ki a Külgazdasági és Külügyminisztérium szerződéseit, akkor úgy volt, hogy Gyurta Dániel egykori úszónak a tavalyi évre 12 millió 142 ezer 944 forintot fizet ki a tárca „sportdiplomáciai tanácsadás, közreműködés a KKM sportdiplomáciai tevékenységében” címén. Most újra kikértük a szerződéseket és az derült ki, hogy ennél egymillióval több ütötte Gyurta markát, mert a kérésünk nyomán nyilvánosságra hozott lista szerint 13 millió 246 ezer 848 forint landolt az egykori sportoló számláján. Az nem derül ki, miért nőtt több mint egymilliót az éves fizetése?

Ennél némileg szerényebb a javadalmazása Vincze Ottó korábbi válogatott labdarúgónak, aki tavalyi sportdiplomáciai ténykedéséért 5,5 millió forintot kapott. A Külgazdasági és Külügyminisztérium nemzetközi sportdiplomáciai tevékenységének folytatásához kapcsolódó adminisztratív feladatok ellátásában való közreműködésért – 1 forint híján – 6 milliót kapott Gelencsér Erika egyéni vállalkozó. Tavaly májusban még szerepelt a listán Kökény Roland kajakozó olimpiai bajnok is. A Tények hírigazgatójának exférje elvileg 9,6 millió forintért, sportdiplomatáskodott, de a frissített listában már nem szerepel a neve.

A Szijjártó Péter vezette minisztérium legvaskosabb szerződését a CED közép-európai Gazdaságfejlesztési Hálózat Nonprofit Kft.-vel kötötte, ami a tárca intézményeként működik és Magyarország közép-európai exportösztönzési, illetve gazdaságfejlesztési törekvéseinek operatív megvalósítását látja el. Ez a szervezet 58 milliárd forintos keretet kapott egy fejlesztési pályázat forrásaként.

Már a tavalyi év elején is kötött egy vaskos szerződést a nemrég privatizált Antenna Hungáriával. Akkor csaknem félmilliárdról szólt a megállapodás, a mostani lajstromban már egy 2 milliárdos és egy csaknem negyvenmilliós megállapodás szerepel. Az Antenna Hungária lett az utóbbi években az állami szervezetek rendezvényszervező cége.

A B&G Generál Üzemeltetési és Építőipari Kft. egy külföldi, vélhetően a washingtoni magyar nagykövetség felújítására kapott több mint másfél milliárd forintot. Tavaly a Gül baba türbéjét fenntartó alapítvány 608 millió forintból gazdálkodhatott. A 2017-ben létrehozott alapítvány kuratóriumi elnöke az Orbán Viktor miniszterelnökkel és Erdogan török elnökkel is kiváló viszonyt ápoló Adnan Polat török oligarcha, akinek közös cége volt korábban Tiborcz Istvánnal, a kormányfő vejével. Az alapítványra két éve 650, 2019-ben pedig 700 millió forintot költött a magyar állam.

Tavaly is megkapta a szokásos díjazásait a Magyar Konyha kiadója. A lap arról is híres, hogy szerkesztőbizottsági elnöke Lévai Anikó, a kormányfő felesége. A Magyar Konyha minden évben megcsinálja a külügy borválogatását és az azokhoz társított fogásokat tartalmazó kiadványt, amiért 2021-ben 11,8 millió forintot kapott. Szintén 11,8 millió forintért szervezett a Magyar Konyha Kft. a nagykövetségeken dolgozó szakácsoknak öt napos továbbképzést.

 

Forrás: hirklikk.hu