Komjáthi Imre: nem engedett a Fidesz, nem lesz nemzeti minimum a gyermekvédelemben
Négy órán keresztül vitatkoztak ma az országgyűlés Népjóéti Bizottságának ülésén a kormánypárti és ellenzéki képviselők, hogy megteremtsenek a gyermekek védelme érdekében egy nemzeti minimumot – mondta az ülésteremből kilépve Komjáthi Imre, az MSZP országgyűlési képviselője, társelnöke. Hozzátette, az Országos Közös Akarat civil szervezet három képviselőjének véleményére sem voltak kíváncsiak, a kormánypárti többség nem adott szót nekik.
Komjáthi Imre szerint ez az élő bizonyítéka annak, hogy a Fidesz KDNP nem gondolja komolyan azt, hogy egy nemzeti minimumot kellene alkotni a gyermekvédelmemmel kapcsolatban. Mint fogalmazott, „itt nem állunk meg, mert a gyermekvédelem ügye politikán felülálló, össztársadalmi ügy. Mi hangja leszünk a parlamentben az Országos Közös Akaratnak, és minden olyan társadalmi, civil és szakértő szervezetnek, amely közösen akar tenni a gyermekvédelem ügyében.”
Horgas Péter, a Civil Bázis elnöke szerint megrendítő volt ez a több, mint 4 óra, amit eltöltöttek a bizottságban, már csak azért is, mert tiszta szívvel, őszinte, segítő szándékkal jöttek ide.
„Tudtuk, hogy jelentős politikai különbségek vannak még a politikusok között is, de mégis azt gondoltuk, hogy a gyerekek ügye, védelme, ezen túl tud lépni, és meg tudunk teremteni egy olyan nemzeti minimumot, amely példát is jelentene a magyar társadalom számára, amely az utóbbi hónapokban igencsak megrendült a kegyelmi botrányban, az oktatás és az egészségügy kapcsán.”
Úgy fogalmazott, szétesik a társadalom, a magyar nemzet, és ebben próbáltak ma képviseletet biztosítani, de ezt a Fidesz-KDNP megakadályozta. „Tudomásul kell vennünk és nincs más dolgunk, mint ezen a lehető legyorsabban változtatni, és ezt a rezsimet, ezt a diktatúrát, ezt a kormányzatot minél előbb elzavarni” – fogalmazott.
Szilágyi Kitty, a Dialógusok szervezője elmondta, azzal a hittel és reménnyel érkezett a bizottságba, hogy képesek lesznek megalkotni egy konszenzuson alapuló törvénycsomagot, ami nemi, vallási és párthovatartozáson felüli közös ügy, amely a gyerekekről szól.
„Ezt képtelenek voltak megszavazni a Fidesz-KDNP képviselői, képtelenek voltak túllépni a saját határaikon, és nem voltak képesek felülemelkedni azon a tényen, hogy itt a gyerekről van szó” – fogalmazott.
Mint mondta, az itt jelen lévő civil szervezeteknek közösen egy olyan utat kell megtalálniuk, ahol ténylegesen meg tudják alakítani a gyermekjóléti és a gyermekjóléti rendszert, ezért a felnőtt állampolgároknak kell megküzdeniük.
Kiss Gergely, az Egységes Diákfront elnökségi tagja elmondta, azért ment a bizottságba, hogy minden egyes magyar fiatalt és diákot képviseljen. Úgy fogalmazott, szervezetként kötelességük az, hogy mindig, minden körülmények között, minden esetben a magyar fiatalság érdekeit és jogait képviseljék.
„Fiatalok, nem számíthattok Orbán Viktorra és a Fidesz-KDNP kormányára, - ők ebben az országban akármi történik -, csak a saját érdekeik mentén fognak cselekedni” – jelentette ki. Felhívta a fiatalok figyelmét arra, hogy ne engedjék magukat félrevezetni az ostoba plakátkampányokkal, és figyeljék a szervezet felhívásait, mert itt nem állnak meg.