MDF, SZDSZ, Tisza – eltérő pályán a csúcs felé?

De járható ez az út? 

Erre én is kíváncsi vagyok.

Lehet egy ország vezérkarát a „Nagyvásárcsarnokban” toborozni?

Az, amivel most Magyar Péter kísérletezik, az a maga módján persze unikális. Ebben a 21. századi high-tech világban, high-tech elemet felhasználni egy high-tech politikai toborzáshoz, izgalmas ötlet. Nagyon kíváncsi vagyok magam is a végeredményre, hiszen ismereteim szerint eddig még sehol senki nem vállalkozott arra, hogy egy ilyen széles merítésből próbálja kiválasztani egy ország teljesen új vezérkarát. A szakirodalom azt tanítja, hogy amikor egy politikus csapatot épít, akkor a képességek mellett a lojalitást, valamint az elvárható azonos gondolkodást fontos figyelembe vennie. Ez a két követelmény együttesen kell a jó kormányzáshoz. Az a fajta káder-rekrutáció, amivel a Tisza próbálkozik, minden tankönyvi szabályt felrúg és tényleg unikális.

Nem olyan régén, 2023-ban tiszavirág életűnek bizonyult Szlovákiában Ódor Lajos szakértői kormánya. Pedig azt ígérte, megmutatja, hogy másként is lehet… 

Én a kettő között nem vonnék párhuzamot. Itt most egy erős politikai párt keresi az embereit, Szlovákiában pedig egy átmeneti időszakra, politikai háttér nélkül alakult egy technokrata kormány. Lényegi különbség az is, hogy nálunk egy olyan politikai képződmény építkezéséről beszélünk, amely hirtelen jött létre, és amelynek nincsenek korábbi gyökerei. Nem áll a rendelkezésére egy olyan megalapozó időszak, ami alatt kádereket találhat, személyiségeket építhet fel, politikusokat nevelhet ki. 

Mire gondol?

A belső kapcsolatoknak sokféle módja lehet. Ide sorolom azokat az emberi viszonyokat, amikor a vezetőnek olyan munkatársai vannak, akiknek az alkalmasságáért kezességet tud vállalni. Ilyenek lehetnek akár a rokonai között is, vagy az ismeretségi körében olyan személyek, akikkel a korábbi életének közös tapasztalatain alapuló megbízható kapcsolata van már. Aki mögött nem áll ilyen csapat, az bajban van, ha hirtelen megnyeri a választást és úgy alakul a helyzet, hogy azonnal kormányoznia kell az országot. 

A rendszerváltásnak tulajdonképpen így indult neki Magyarország.

Nem egészen. A rendszerváltás előtt már létrejött az ellenzéki kerekasztal, voltak különböző előkészítő tárgyalások, az a két párt, az MDF és az SZDSZ is, amelyek akkor a legesélyesebb voltak arra, hogy megnyerjék az első parlamenti választást, rendelkezett valamilyen belső kapcsolati hátországgal. Mind a két szervezetnek volt hátországa: az SZDSZ-nek a Hálózat, az MDF-nek a lakiteleki sátorban egymásra talált másfél száz, magát népinek, népnemzetinek, vagy éppen plebejus demokratának valló értelmiségi. Az MDF gyakorlata azután megmutatta, hogy ez nem volt elég „alapanyag” egy szolid, kormányképes, sokféle tudást egyesítő, és főleg a kormányfő iránt szolidáris, lojális, azonos módon gondolkodó, egymás iránt bizalmat érző, kormányképes embertömeg összefogására.  Ezért nem volt meglepő, hogy amikor az MDF kormány megalakult, abban – hangsúlyozom, minden favoritizmus, és nepotizmus nélkül, de – Antall József rokonai meg a tanítványai kaptak vezető szerepet. Ha ennél egy kicsit szélesebben nézünk, akkor látni kell azt is, amiről manapság kevésbé esik szó, hogy a diaszpórából is kellett hozni olyan embereket, akik a nemzetközi ügyek kezelésében jártasak voltak, lásd a nemzetközi pénzügyieket vagy a határon túli magyarok ügyeit, miközben az is szempont volt, hogy ne legyen az újonnan alakult MDF kormánynak kommunista gyökere. Antall ilyen módon rákényszerült arra, hogy személyes kapcsolatai révén próbálja megtalálni társait a kormányzáshoz. 

Tehát egyfajta áthallást érez az Antall kormány helyzetével kapcsolatban?

Amennyiben a kényszer ugyanaz. A megoldás azonban más. Vagy legalábbis részben más. Az akkori és a mostani helyzetet nem lehet összehasonlítani, hiszen a rendszerváltó pártoknak a választások idején már több éves „hátországuk” volt. Magyar Péternek valami újdonsággal kell próbálkoznia, mivel nincs mögötte egy hosszabb múlttal bíró párt. Nehéz fába vágja a fejszéjét, amikor nem csak a kezességi rendszert, a kéz kezet mos kapcsolatokat, a mi kutyánk kölyke viszonyokat akarja felszámolni, miközben ezek nélkül nem lehet gyorsított menetben egy bizalomra épülő és hozzá lojális kormányzatot kialakítani. 

Bízik a módszerben?

Nem hiszem, hogy teljes mértében képes lehet ilyen módon olyan embereket toborozni, akikkel aztán együtt tudna kormányozni, mert az ilyen extenzív keresés nem alkalmas arra, hogy egy vezető meggyőződjön a jelentkező lojalitásáról. Már feltéve, ha egyáltalán ő akar kormányozni. Egyáltalán nem biztos, hogy neki kellene kormányozni, de most ezt is hagyjuk is függőben.

Van ennek egy másik vonzata is: amikor a választó kormányváltásról dönt, az alternatíva megítélésekor számba veszi azt, hogy a jelöltben lát-e kormányzóképességet. Az „óellenzék”, ahogy mostanában Magyar a baloldaliakat szokta nevezni, talán azért se nyert, mert nem láttak benne a választók olyan erőt, amelyik alkalmas lehet a kormányzásra. 

Évek óta ezt sulykolják a Fidesz propagandistái, minden eszközzel azt akarják elhitetni az országgal, hogy csak ők alkalmasak a kormányzásra. Most ilyen értelemben is gondban vannak, mert ezt a szöveget nem lehet egy az egyben alkalmazni Magyar Péterre, hiszen ismeretlen emberek állnak mögötte. De ugyanakkor ez a hátránya is a Tisza pártnak, mert a mostani casting azt eredményezi, hogy új, de ismeretlen emberek kerülnek képbe, akiket ugyanakkor a 2026-os választásokig valamilyen módon ismerté kellene tenni a közvélemény számára is. 

Másfél év erre elég kevésnek tűnik. 

Ennél rosszabb a helyzet. A hírek szerint egyelőre még a párt szervezése folyik, ugyanakkor az elnök már minisztereket meg állami vezetőket keres, miközben a nyilvánosság előtt ő az egyetlen, a párt nevében a dobogón megszólaló politikai szereplő. Ezt nagyon rossz jelnek, hibás üzenetnek gondolom, mert azt mutatja, hogy a háttérben csak döcögve alakulhatnak a dolgok, mert nincs rajta kívül más, megszólalni képes, de legalábbis általa annak tartott, személy a pártjában.