Sajtószabadság nélkül nincs demokrácia

– Professzor úr, ha önt is megkeresik, aláírta volna ezt a nyílt levelet?

– Igen, szívesen.

– Mit gondol, véletlenül kezdték professzor társai ezt a petíciójukat a 174 évvel korábban megfogalmazott proklamációhoz hasonlóan a sajtószabadság helyreállításának sürgetésével?

– Jelentősége van annak, hogy ez lett a nyílt levél első pontja. A sajtó szabadsága nélkül nem lehet tisztességes, demokratikus rendszert kialakítani. Ez a legfontosabb. Vissza kell állítani a racionális párbeszédet az emberek között, mert az éles polarizáció, amely most kettészakítja a társadalmat, megnehezíti a demokráciához való visszatérést. Két táborra oszló országban az emberek nem beszélnek egymással, hanem mindkét oldal számára csak a győzelem lesz a fontos. Az elmúlt évtized politikája alapján úgy tűnik, hogy a hatalmon lévők még mindig a feszültség fenntartásában érdekeltek.

– A sajtó szabadsága a laptulajdonosok akaratától függ. Az ellenzék remélt áprilisi győzelme után a média továbbra is ugyanazoknak a kezében marad.

– A valódi veszély az, ha egy szűk körben összpontosul a sajtótulajdon. Amikor 2017-ben létrehozták a KESMA-t, akkor a többnyire oligarchikus kezekben lévő sajtótermékeket államosították. Hatalomváltás esetén ezt az óriást nyilvánvalóan fel kell darabolni, mert a jelenlegi központosított szerkezetben nem tud visszaállni a sajtó szabadsága. Nem tartható az az állapot, hogy az olvasók minden megyében ugyanazokat a központilag jóváhagyott oldalakat láthatják.

– A sajtó szabadsága nem pusztán a szerkesztőségek gazdasági önállóságának kérdése?

– Ennél több kell. A tulajdonos megszabhatja, hogy a kezében lévő médium nagyjából milyen politikai irányt képviseljen, de ezen belül az újságírókon múlik, hogy követik-e a szakmai normákat. Ha nem tetszik az adott lap, rádió, tévé, portál irányultsága, az újságíróknak legyen módjuk szerkesztőséget váltani, és ott folytatni a munkát, amely közelebb áll a világnézetükhöz. A szakmai tisztességet és hozzáértést - a maguk politikai hitvallásán belül – mindenütt magas szinten kell képviselniük.

– Ezt értsük úgy, hogy a sajtó szabadsága részben az újságírók, részben az olvasók szabadsága?

– Igen. Fontosnak tartom, hogy mind a két félnek legyen választási lehetősége, ahol ugyan különböző hangon és megvilágításban, de a valós tényeket és a tárgyilagos véleményeket tálalják.

– A nyílt levél második pontja a szabad választásokról szól. Néhány nappal az újabb választás előtt, különösen aktuális ez a kérdés. De talán megkésett. Nem gondolja?

– Az idei országgyűlési választásokra már olyan körülmények között kerül sor, amilyet a Fidesz az elmúlt bő évtizedben a maga érdekében kidolgozott. Olyan választás következik, ahol egy irányba, feléjük lejt a pálya. A választókerületeket úgy alakították ki, hogy másfélszer annyi ellenzéki szavazó kelljen egy ellenzéki jelölt megválasztásához, mint a sajátjuk esetében. Egy hatalomváltás után olyan részleteit kell korrigálni, amelyekhez nem kell kétharmados többség. Ha a Fidesz ellenzékbe kerül, hirtelen neki is érdeke lesz egy korrekt választási törvény megalkotása.

– Igen, mert a szabad és tiszta választás az ellenzékben lévő pártoknak is érdeke.

– Ez így volna természetes. Mindenki egyformán leadhassa a voksát, senkit ne diszkrimináljanak attól függően, hogy a határon túli diaszpórában, vagy Nyugaton, egy másik országban él az illető. Ne kapjon prémiumot a győztes párt és ne történhessen meg olyan visszaélés se, hogy „halottak szavaznak”, vagy a határon túl a Fideszhez közel álló aktivisták gyűjtik be a levélszavazatokat. Érdekes helyzet lesz, mit kezd a kormány a hozzánk menekült kárpátaljai magyarok választójogával. Veresége esetén a Fidesz is támogatna egy igazságosabb választójogi módosítást, ezen a téren optimista vagyok.

– A nagyvárosok határain kívül sokan még nem is hallottak az ellenzéki összefogás vezetőjéről.

– A jövőben a közszolgálati médiában mind az ellenzéknek, mind a kormánypártoknak azonos megszólalási lehetőséget kell majd teremteni. Azok a köztéri kampányhirdetések, amelyeket a kormány „tájékoztatási célból” helyez el, ellentmondanak a tiszta választások szabályainak. A pártok versenyébe az állam nem szólhat bele.

– Magyarország nem jogállam, írják a nyílt levél megfogalmazói. Egyetért ezzel?

– Igen. Az elmúlt tíz évben a szomszédos országokban, ha a választók elégedetlenek voltak a kormányzat működésével, leváltották a miniszterelnököt és új kormány lépett hivatalba. Egy évtized alatt ez akár többször is megtörténhetett, mint például Ausztriában. Sajnos Magyarországon ilyen békés változásokra nem volt lehetőség. Nálunk a hatalom ellenőrzésére szolgáló intézmények élén mindenütt a kormány által választott, hozzá lojális tisztviselők állnak, akiknek hatalma a választások után még hosszú időre be van betonozva. Egy jogállamban ilyen hatalmi rendszer nem épülhetett volna ki.

– Vannak, akik azt szorgalmaznák, hogy a kormányzati pozíciókban vezessenek be kötelező rotációt. Senki ne állhasson a hatalom csúcsán két ciklusnál tovább.

– Igen, ilyen elképzelést a Márki-Zay Péter vezette ellenzékben is fontolgatnak, nem ok nélkül. Elvileg attól, hogy valaki több cikluson át vezet egy országot, nem kellene a rendszernek putyini, erdogani vagy orbáni jelleget öltenie. Gondoljunk Angela Merkel példájára, aki tizenhat évig volt a demokratikus Németország kancellárja. Igaz, ott szabad és tiszta választások vannak, ahol az ellenzéknek egyforma lehetősége van a közmédiában való megszólalásra. Ám ha a politikai kultúra olyan, mint hazánkban, ahol az erős vezető despotává válhat, akkor nem árt, ha az alkotmány rögzít egy kötelező rotációs időszakot. Görögországban, az antik demokráciában is széleskörű rotációs szabályok voltak. Igaz, ennek is két oldala van: ha működik a demokrácia, akkor egy jó vezetőről is le kell mondani nyolc év után, ahogy a legjobb vezető is belefásulhat a munkájába ennyi idő alatt.

– A negyedik pontban a törvény előtti egyenlőséget említi a levél. Ön mit értene ez alatt?

– Nálunk nemcsak a jogalkalmazás, hanem esetenként a jogalkotás is diszkriminatív. Bizonyos szereplőkre írnak törvényeket, annak érdekében, hogy politikai vagy gazdasági okból kedvezzenek nekik. Műemléki szempontokat figyelmen kívül lehet hagyni, ha egy NER-bennfentes kastélyáról vagy nyaralójáról van szó. Ha egy kormányhoz közel álló csoport érdeke úgy kívánja, akkor, mondjuk, a Fertő-tavi beruházást nemzetgazdasági szempontból kiemeltnek minősítik, és máris úgy léphetik át az addigi normákat, ahogyan akarják. Ha a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága jogerősen kárpótlást ítél Iványi Gábor felekezetének, vagy a gyöngyöspatai romáknak, akik hátrányos megkülönböztetést szenvedtek, akkor a magyar államot ez nem érdekli, nem hajtja végre a bíróság döntését. Mintha az államra nem vonatkozna a jog. De említhetném a nemek közötti egyenlőség sérelmeit, a bőrszín szerinti megkülönböztetéseket, vagy azt, hogy az LMBTQ szervezetek létét összemossák a pedofíliával.

– A hazai közegészségügyi állapotok is „kiverték a biztosítékot” a levél aláíróinál.

– Meg tudom érteni. Minősíthetetlen volt a járvány kezelése, több mint 44 ezren meghaltak. Az állami egészségügy csőd közeli állapotba jutott. Emellett én a járványkezelésnek egy másik vetületét emelném ki: a veszélyhelyzetre tekintettel rendkívüli állapotot hirdettek, elfogadták a felhatalmazási törvényt, amellyel az országgyűlés gyakorlatilag korlátlan hatalmat adott Orbán Viktornak. Később, amikor a felhatalmazási törvényt visszavonták, az abban szereplő jogosítványokat beemelték a „normális” jogrendbe. A járvány idején a kórházakban megjelent a katonaság, ami az alaptörvénnyel is ellentétes, arról nem is szólva, hogy ezzel a hadsereg felhatalmazást kapott a belpolitikai folyamatokba való beavatkozásra.

– A márciusi „békemenet” szervezésekor különösen aktuális kimondani: a nemzeti ünnepeink valamennyiünké! Két évtizede a kokárdát sajátították ki, mi maradt meg azoknak, akik nem a kormány szája íze szerint szeretnének ünnepelni?

– 1956-ot sem sajátíthatják ki azok, akik úgy gondolják, hogy ők a méltó örökösök, vagy e téren a leghangosabbak. Ez független attól, hogy ki volt akkor az utcai harcos és ki csak állítja ezt magáról. 1848,1956 és 1989 ugyanúgy közös ünnepünk, ahogyan augusztus 20-ika is a magyar államalapítás ünnepe. Függetlenül attól, ki ateista, ki nem, vagy milyen etnikai, vagy vallási közösséghez érzi magát közel.

– Nemcsak az ünnepeket, a kulturális intézményeket is kisajátította a NER.

– A Nemzeti Múzeum és a Petőfi Irodalmi Múzeum élére pártkatonák kerültek, a Nemzeti Színházat pedig olyan művész vezeti, aki közismert fideszes lojalitásáról. A Városliget beépítésének programja ugyanúgy az állampárt ügye, ahogyan a stadionépítések is. Orbán nem is rejtette véka alá, hogy kulturális korszakot igyekszik építeni. Ezt a célt már közvetlenül a 2018-as választások után kitűzte. A frissen megválasztott államelnök, Novák Katalin olyan mértékben a kormányfő alattvalója, hogy még a fülbevalóján is Orbán nevét viselte, és korábban a párt alelnöke volt, a legutóbbi időkig a kormány egyik minisztere. A Fidesz egy szűk politikai-gazdasági érdekkör kezére játszotta át a magyar nép számos kulturális, nemzeti kincsét, továbbá szó szerint elfoglalta a budai várat, a nemzeti ünnepeket pártpolitikára használja, vidéki emberek tízezreit Budapestre utaztatja, hogy azok részt vegyenek a békemeneten.

– Az oktatás szabadságának helyreállítását a tudományos élet színe-java kiemelten fontosnak tartja. Azzal, hogy a CEU-t száműzték az országból, ön közvetlenül is érintett lett.

– A rezsim privatizációba kezdett a felsőoktatás területén. Az a magyarázat, amivel az alapítványi formába kényszerített állami egyetemek önállóságát hivatalosan bizonygatják, alapvetően hamis. A kuratóriumok tagjai élethosszig tartó megbízást kaptak, valójában olyan vagyonkimentés történt, amely a saját emberek kistafírozásán túl egy másik célt, az oktatás ideológiai befolyásolását célozta. Nem tudom, meddig lehet ezt fenntartani, nagy jövőt ennek nem jósolok.

– Az az érv is elhangzott, hogy az alapítványi kézbe adott felsőoktatás színvonala ettől nőni fog. Valóban ezen múlik?

– Egyáltalán nem, mindez az oktatók kézbentartását szolgálja. Szerintem a felsőoktatás színvonalának emelését a közoktatásban kell kezdeni. Az általános és középfokú oktatásban is megjelentek ideológiai ráhatások: az önkormányzati iskolák állami kézbe kerültek, továbbá ezek a szekuláris állami iskolák ma nehezebb helyzetben működnek, mint az egyházi kezelésbe adott iskolák. Hatalompolitikai és ideológiai szempontok érvényesülnek, amelyekkel a jövő nemzedékek gondolkodását próbálják befolyásolni. Egy új kulturális korszakot akarnak építeni, mondván, hogy ha a kommunistáknak lehetett erre 40 évük, akkor nekik is „jár” ugyanannyi. Hogy át lehessen formálni az emberek gondolkodását a legkisebbektől a felnőttekig. Persze van ennek előnye is: sok magyar fiatal, ha teheti, nyugatra megy tanulni, nyelveket beszélő, világot látott szakemberként tér majd haza.

– Már ha hazatér.

– Egy részük biztosan. Komoly, naprakész tudással a tarsolyában.

– Már nincs vasfüggöny, az emberek utazhatnak, világot láthatnak. Mégis hisz a NER az ideológiai átnevelésben?

– Ennek ellenére megpróbálják, igaz csak a kistelepülésen élő, iskolázatlanabb közönséget érik el. De ez a törekvés nem fér össze a szólásszabadság vagy a tanszabadság jogával.

– Ön is közvetlenül érintett a CEU professzoraként. Hogyan éli meg ezt a helyzetet?

– Furcsa, kicsit emigráns helyzetben vagyok, de szerencsére nem egyedül, hanem egy közösség tagjaként. Bécsben kell lakást bérelnem, ugyanakkor a kutatásaim részben Magyarországhoz kötnek. Tanítani otthon már nem lehet, de a CEU kutatóintézete, könyvtára, archívuma továbbra is a rendelkezésemre áll, és ha Budapesten vagyok, oda járok dolgozni. Nem könnyű átállni a kétlaki létre, aminek persze nem csak negatívumai vannak. A Kádár-korszakban úgy nőttem fel, hogy Hegyeshalom után színesebb a világ, Ausztriában zöldebb a fű, de már tudom, az ember itt mindig vendég marad, még akkor is, ha kiszámíthatóbb életkörülmények, stabil valuta és működő egészségügy ellentételezi ezt az érzést.

– A levél nyolcadik pontja a korrupció felszámolását szorgalmazza. A Fidesz szerint ez a hazai tőkésosztály megteremtésének eszköze. Elfogadja ezt?

– Ezt szokatlan őszinteséggel mondta ki 2015-ben Lánczi András, Orbán egykori tanácsadója, a Corvinus korábbi rektora. Úgy fogalmazott: amit az ellenzék korrupciónak tart, az a NER legfőbb politikája. A piros-fehér-zöld pántlikával akarja eltakarni, hogy tisztességtelen eszközökkel alakítják ki a nemzeti közép- és felsőosztályt. Azt mondják, hogy a nemzetközi tőke jön és megy, de a hazai tőkésosztályt érzelmi szálak fűzik Magyarországhoz.

– Tiborcz István és Orbán Ráhel ezért találta meg a spanyol szállodaiparban a családi vagyon befektetésének legjövedelmezőbb módját?

– Ezzel le is lepleződött az egyik képmutatás a sok közül. A tőke nem feltétlenül nemzeti színű, bárki a tulajdonosa. Az a nagyobb probléma, hogy tendenciózusan különbséget tesznek magyar és magyar vállalkozás között. A hatalomhoz közel állók minden tendert megnyernek, akik nem tartoznak abba a körbe, hoppon maradnak. Ez nem felemeli, hanem megosztja a nemzetet. Akit mindez alaposabban érdekel, olvassa el Tóth István János, Csanádi Mária, Magyar Bálint és Madlovics Bálint erről szóló könyveit. Ezekből kiderül, hogy nálunk milyen szorosan összefonódnak a politikai és a gazdasági érdekek.

– Az Európai Unióhoz, illetve az euróhoz való viszonyunkat a kormány mintegy a szuverenitás ügyének tekinti. Ezt Novák Katalin is megfogalmazta mindjárt a programbeszédében. Mit gondol erről?

– Ez is azt mutatja, hogy az új köztársasági elnök a Fidesz meghosszabbított „karja” kíván lenni. Orbán gyakran beszél a nemzeti szuverenitásról, de ilyenkor mindig a saját hatalmának kiterjesztésén munkálkodik. A saját szuverenitását tekinti nemzeti érdeknek. Ennek semmi köze sem az euró bevezetéséhez, sem a forint megtartásához. Németország vagy Hollandia sem kevésbé szuverén ország csak azért, mert ott euróval fizetnek. Az euró bevezetése azt fejezné ki, hogy hazánk az érdek-, az érték- és a gazdasági közösséget illetően Európa részének tekinti magát.

– Szívesen hivatkoznak a görög válságra, amit az euró számlájára ír a kormány.

– Arról nem esik szó, hogy azóta a görögök szépen kilábaltak a válságból, mi viszont egyre mélyebbre csúszunk. Ha az eurozónához tartoznánk nem volna ilyen katasztrofálisan gyenge a valutánk.

– Beszéljünk végül a levél végére maradt külpolitikai orientációnkról. 

– A szélsőjobb két pártja, a Fidesz és a Mi hazánk támogatja legerősebben Magyarország keleti orientációját Oroszország, Kína és a közép-ázsiai diktatúrák felé. Az Egységben Magyarországért ellenzéki összefogás pártjai, köztük még a Jobbik is, az európai irányvonal pártján, a nyugati integráció oldalán állnak. A kormánypropaganda állításával szemben nem jobb- és baloldal áll nálunk egymással szemben, hanem az önkényuralom és a demokrácia hívei alkotnak politikai ellenpárt. Évek óta mindig elmondjuk, hogy a soron következő választás sorsdöntő lesz, de – az orosz katonai támadás nyomán kiteljesedő ukrajnai háború árnyékában – ilyen élesen még soha nem vetődött fel: a szavazóhelyiségekben dől el, hogy a jövőben Keletre, vagy Nyugatra tartunk.

Az egyetemi tanárok levele: változásra van szükség >>>