Szijjártó úgy látja, a magyar gazdaság jól teljesített a világgazdasági turbulenciák ellenére
Továbbra is reálisak a kormány azon tervei, amelyek értelmében az infláció idei leépítését követően, a jövő évben újraépítik a gazdasági növekedést, és mindennek alapját a beruházások jelentik – emelte ki a tárca közlése szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Budapesten.
A tárcavezető a Swiss Krono Kft. beruházásának bejelentésén arról számolt be, hogy a svájci tulajdonú faipari cég új, rétegelt lemez gyártására szolgáló egységet épít kilencmilliárd forint értékben, amelyhez az állam egymilliárd forint támogatást nyújt, így segítve kilencven új munkahely létrehozását.
Üdvözölte, hogy a vállalat új terméket vezet be, s ebből rögtön 17 ezer köbméternyit fognak előállítani, amelynek 80 százalékát a külpiacokon értékesítik.
Beszédében ezután érintette az utóbbi évek gazdasági nehézségeit, az addigi status quo megbomlását. „A magyar gazdaság azonban nem csak túlélte ezt az elmúlt három és fél esztendőt, hanem még jól is tudott teljesíteni a világgazdasági turbulenciák kellős közepén" – fogalmazott.
„Ennek egyik oka, hogy még a rendkívüli nehézségek sem tudtak letéríteni arról a gazdaságstratégiáról, amelyet 2010-ben határoztunk el, hogy itt, Magyarországon munkaalapú gazdaságot működtessünk, olyan gazdaságot, ahol megéri többet dolgozni és megéri többet beruházni" – hangsúlyozta.
Emlékeztetett rá, hogy nagy volt a kísértés a koronavírus-járvány és az ukrajnai háború nyomán előállt válságok közepette, hogy inkább szociális kiadásokra fordítsák az erőforrásokat, viszont a kormányzati álláspont világos volt: nem adták fel a beruházások ösztönzésére irányuló stratégiát. „Így el tudtuk érni azt, hogy azon kevés ország közé tartozunk a világon, ahol többen dolgoztak a Covid után, mint a Covid előtt" – mutatott rá.
Szijjártó Péter leszögezte, hogy Magyarország jól teljesít, de sajnos nem tudja teljesen függetleníteni magát az Európában kialakult „drámai" versenyképességi visszaeséstől.
Kiemelte, hogy a korábbi növekedési modell gyakorlatilag véget ért, mert a fejlett nyugati technológiák és a könnyen elérhető keleti energiahordozók kombinációjára épülő gazdasági stratégia összeomlott, és még nem is világos, hogy mi lesz helyette.
„Egyelőre pusztán azt látjuk, hogy az Európai Unió gazdasági versenyképessége folyamatosan csúszik vissza. Ezt mi itt úgy tudjuk kivédeni, hogy folyamatosan hozzuk Magyarországra azokat a nagy vállalati beruházásokat, amelyek egyrészt segítenek a magyar gazdaságot növekedési pályán tartani, másrészt pedig megvédik a munkahelyeket" – jelentette ki.
Ennek kapcsán pedig nagy eredménynek nevezte, hogy a tavalyi minden nehézség ellenére is a magyar gazdaságtörtént legsikeresebb évének bizonyult, egyszerre dőlt meg a foglalkoztatottság, az export és a beruházások rekordja.
„Ezek után még jobb hír, hogy a most rendelkezésre álló adatok szerint 2023-ban is megdől majd mind a három rekord" – mondta.
A tervünk, hogy az idei évben leépítjük az inflációt, jövőre pedig újraépítjük a gazdasági növekedést, továbbra is reális. Mindennek az alapját a beruházások jelentik. A beruházások hoznak létre munkahelyet, a munkahelyeken jön létre a teljesítmény, és aztán abból lesz export – húzta alá.
A miniszter végül arra is kitért, hogy a svájci vállalatok alkotják a 11. legnagyobb beruházói közösséget Magyarországon, csaknem ezer cég nagyjából 31 ezer embernek ad munkát. A kétoldalú kereskedelem értéke pedig tavaly jelentős bővülés után meghaladta a kétmilliárd eurót.
Illetve tudatta, hogy a mintegy 12 ezer embert foglalkoztató hazai faipar termelési értéke előző évben 30 százalékos növekedéssel megközelítette a csúcsnak számító 600 milliárd forintot.
Forrás: MTI