Szlávik János: oltásokkal előzhetőek meg a súlyos fertőzések
Oltásokkal előzhetőek meg a súlyos fertőzések, így például a súlyos Covid, a szamárköhögés és a kanyaró kialakulása – hívta fel a figyelmet Áder János volt köztársasági elnök Kék Bolygó című, hétfőn közzétett legújabb, a legnépszerűbb videómegosztó portálon is elérhető podcastjában Szlávik János infektológus.
Áder Jánosnak, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnökének arra a felvetésére reagálva, hogy az elmúlt időszakban egyre többen kapják meg a Covid-fertőzést, Szlávik János elmondta, a Covid az influenzával ellentétben, nem évszakfüggő és a nyár folyamán kezdett emelkedni a szennyvíz víruskoncentrációja. Ugyanakkor a vírus „megszelídült" és egyre kevésbé okoz súlyos tüneteket, ám az idősek esetében továbbra is veszélyes lehet.
Példaként említette, hogy a vírus folyamatosan mutálódik, van olyan variáns, amely harminc elemében változott, így ehhez kellett igazítani az új védőoltásokat is. Ezek a fertőzést nem akadályozzák meg, de a súlyos tüneteket igen – tette hozzá.
Áder János a továbbiakban arra hívta fel a figyelmet, hogy egyre több trópusi szúnyogfaj jelenik meg Magyarországon, amelyek például a nyugat-nílusi láz terjesztői és az idén már harminc ilyen fertőzést regisztráltak.
Szlávik János szerint ez nem riasztó, hiszen 2018-ban például 200 ilyen esetet regisztráltak. A fertőzöttek 80-90 százalékánál csak enyhe, vagy semmilyen tünetek nem jelentkeznek. Ám a fertőzöttek öt-tíz százalékánál kórházi kezelés szükséges. A baj az, hogy nincs ellene védőoltás – jegyezte meg.
Közlése szerint a globális felmelegedés miatt a szúnyogok egyre északabbra húzódnak és 2030-ra akár az összes trópusi szúnyogfaj jelen lehet Magyarországon. Arra is figyelmeztetett, hogy ha valaki trópusi országból hazatérve betegnek érzi magát, azonnal menjen orvoshoz.
A továbbiakban Áder János hangsúlyozta, napjainkban olyan betegségek jelennek meg újra, mint például a szamárköhögés, amelyeket már legyőzöttnek hittünk.
Szlávik János elmondta, ugyan egész Európában emelkedik a szamárköhögéses esetek száma, de járványról nem beszélhetünk. Ezzel kapcsolatban úgy vélekedett, hogy a Covid miatt bevezetett hosszú lezárások nyomán, amíg nem érintkeztek egymással az emberek, nőtt a populáció fertőzések iránti fogékonysága. Ezért a szamárköhögés is jóval erősebben támad – fűzte hozzá.
Szerinte az is okozhatja a terjedését, hogy a manapság használt oltóanyag jóval biztonságosabb, ám gyengébb is mint a korábban alkalmazott, és elsősorban a csecsemők védettségét szolgálja.
Ebben a helyzetben az infektológus azt ajánlja, hogy a nők már a várandósság alatt oltassák be magukat a szamárköhögés elleni vakcinával, illetve mindenki tegye, aki közvetlen kapcsolatba kerülhet a csecsemővel, így pedig elkerülhető a baj.
Mindezzel kapcsolatban arról is beszéltek, hogy sok nyugat-európai országban nincs kötelező oltási rend. Szlávik János megjegyezte, sok szülő tévesen hiszi azt, hogy jobb átesni a betegségen, mint a védőoltás. Miközben több betegségnek, például a kanyarónak súlyos, az idegrendszert romboló következményei lehetnek