Tündérek között, és már tanyavilágon is gyógyulhatnak a betegek

2023. május 25. 12:08 2023. máj. 25. 12:08

Év eleje óta a pécsi székhelyű Nevetnikék Alapítvány munkatársai 73 önkéntes segítségével ezúttal Kaposváron, Szigetváron és Dombóváron tették szebbé a betegek környezetét. A Nevetnikék sajtóközleményét változtatások nélkül közöljük.

Szigetváron a gyermekosztályt sikerült teljesen befejezni. Minden kórteremben más-más mesetéma kapott szerepet, a folyosót viszont számos kedves tündér teszi vidámabbá. Kaposváron két védőnői- és háziorvosi gyermekrendelő vált barátságosabbá. Dombóváron pedig egy krónikus beteg felnőttosztályára varázsoltak realisztikus tanyavilágot.

Két hónapig tartott maga a tervezés, és a kórházzal való egyeztetés, majd ezt követően három hónapon keresztül szombatokon, és sokszor vasárnap, vagy hétköznap délután is mentek a kórházba az önkéntesek festeni. Minden festést egy 45 perces oktatással kezdtek, amikor átvették, aznap milyen ecsetkezelési-, színkeverési technikát fognak alkalmazni.

Mivel az önkénteseink nagyon sokfélék, viszont a közösségi élmény mellett szeretnénk, ha esztétikus is lenne az elkészült kórterem, vagy folyosó. - mondta Kőműves Glória, a Nevetnikék vezetője. - A képzés azt a célt szolgálja, hogy egységes stílusban tudjanak alkotni az önkéntesek. Nagyon sokan jelentkeznek hozzánk, és segítenek szívesen. Az önkénteseket viszont nekünk kell megtanítani jól segíteni. Így az ő sikerélményük is nagyobb, miközben valódi értéket teremtenek.

Márciusban a Nevetnikék nehéz anyagi helyzetbe került, a hirtelen megnövekedett feladatok számát, az önkéntes létszámot a támogatói létszám nem követte.

Sikerült márciusban annyi támogatást elnyerni, hogy májusig betudjuk fejezni a festéseket, és ez nagyon sokat jelent. - mondta Glória. - Viszont újabb feladatok várnak ránk, és szeretnénk a régió kórházait továbbra is segíteni mindhárom programelemmel. Hiszünk abban, hogy gyógyulni egy vidám, barátságos környezetben sokkal gyorsabban lehet.

A három befejezett mesefalat a következő években több száz beteg csodálhatja meg. Következő nagy feladatként pedig a gyermeksebészet új osztályát fogják megtervezni, akik várhatóan jövőre visszaköltöznek a József Attila útra.

Forrás: Nevetnikék Alapítvány