A Kúriához fordult az Emberség Erejével Alapítvány 

2019. szeptember 10. 15:17 2019. szept. 10. 15:17

Felülvizsgálati kérelemmel fordult a Kúriához az Emberség Erejével Alapítvány, miután csak részben adott nekik igazat a másodfokú bíróság abban a perben, melyet a pécsi önkormányzat, valamint Páva Zsolt polgármester és Hoppál Péter fideszes országgyűlési képviselők ellen indítottak, amiért gyakorlatilag közellenségnek kiáltották ki őket 2017 végén, miután kiderült, hogy a szervezet diszponálhat a Soros Györgyhöz köthető Nyílt Társadalom Alapítvány 130 millió forintos pályázati pénze felett.

A másodfokú döntés idén májusban született, mely elmarasztalta a pécsi önkormányzatot, 250 000 forint sérelemdíj megfizetésére, illetve hivatalos közlemény kiadására kötelezve. Páva Zsolt és Hoppál Péter alperesek felelősségét nem állapította meg a bírói tanács, és korábbi nyilatkozat visszavonására sem kötelezte az önkormányzatot, amit morálisan elfogadhatatlannak nevezett az Emberség Erejével Alapítvány.

A vegzált szervezet már akkor elégedetlen volt a döntéssel, szeptember 10-i közleményük szerint pedig tovább is vitték az ügyet a Kúriára. Megjegyzik, az önkormányzat az ítéletnek megfelelően megfizette a megállapított 250 000 forint sérelemdíjat, és hivatalos közleményt adott ki arról, hogy valótlanságokat terjesztett, úgy vélik utóbbi messze nem volt arányban a problémás nyilatkozat nyilvánosságával.

"A részigazság azonban számunkra elfogadhatatlan, kötelességünknek érezzük a legfelső fórumra is elmenni az igazunkért. A Kúriát ezért arra kérjük, helyezze hatályon kívül a jogerős ítéletet, s állapítsa meg a pécsi önkormányzat mellett a többi alperes, Páva Zsolt és Hoppál Péter teljes fokú felelősségét, kötelezze őket a jogsértés abbahagyására, azaz vonják vissza teljes terjedelmében a határozatot, egyúttal bírói döntés tiltsa el őket a további jogsértéstől. Bízunk benne, hogy a Kúria kötelezi majd az alpereseket a jogsértő nyilatkozathoz hasonló terjedelmű és nyilvánosságú bocsánat kérésére – illetve az 500 000 Ft sérelemdíj, plusz az okozott 110 000 Ft anyagi kár megfizetésére"

- írta Facebook-oldalán az alapítvány.
 

Forrás: Pécsi STOP