A befejezés előtt drágult meg félmilliárddal a kaposvári uszodaépítés

2019. május 9. 08:56

Márciusban már az utolsó simításokat végezték az új kaposvári versenyuszoda építésen, ám az csak most derült ki, hogy a 4,4 milliárd forintos beruházás hirtelen félmilliárddal megdrágult. A drágító okok közt volt a megfelelő fűtés és szellőzés biztosítása.

Az Index számolt be arról az uniós közbeszerzési értesítő nyomán, hogy nettó 496 millió forinttal nőtt meg az új kaposvári versenyuszoda építése, ami a drágulás előtt is nettó 4,4 milliárd forintba került már.

Az értesítőben most megjelent, de március 29-én aláírt módosítás szerint olyan előre nem látható okok miatt drágult meg a beruházás, mint a megfelelő fűtés és szellőztetés biztosítása, de ilyen ok volt a beléptetőrendszer összehangolása az informatikai rendszerrel. A pluszköltséget indikáló tényezők közé tartozik még az uszodát ellátó kút vizének vas- és mangántalanítása, de kellett még pluszpénz további eszközök beszerzésére, nézőtéri berendezésekre, tárolóbővítésre.

A hirtelen drágulás azért is furcsa, mert a Magyar Úszó Szövetség honlapján március 9-én megjelent helyszíni beszámoló szerint "a kivitelező cég az utolsó simításokat végzi". A sonline.hu pedig április közepén arról írt, hogy az uszoda már kész van, ott május 29. és június 2. között már országos ifjúsági bajnokságot rendeznek.

Az uszoda építője a Magyar Építő és a FÉSZ konzorciuma, a lap szerint mindkét cég kapcsolatba hozható Tiborcz István közbeszerzéseken sikert arató üzlettársával, Paár Attilával.

Forrás: Pécsi STOP/Index