Az önkormányzat feladata volt az állagmegóvás a Horvát Színháznál

2017. augusztus 17. 08:10 2017. aug. 17. 08:10

Az önkormányzat munkája lett volna a Horvát Színház félkész felújításának állagmegóvása a régi vállalkozó kirúgása és az új vállalkozó munkakezdése között. Elvileg 2015 elején voltak ilyen munkálatok a területen, hogy azóta történt-e állagmegóvás, arra a városfejlesztési cég nem válaszolt.

A viking sagákat megszégyenítő hosszúságra kezd nyúlni a Pécsi Horvát színház felújításának története, melyet 2014. április 2-án kezdtek meg. Akkor még úgy volt, hogy az év őszére elkészül a teátrum felújítása és bővítése. Aztán nagy esők jöttek, régészeti feltárások és egyebek, az első kivitelezőt 2015. januárjának végén kirúgták - majd 2016. végén meglett az újabb kivitelező, aki 2017 elején neki is állt a munkának.

Az eltelt időben többször is módosították a befejezési dátumot (jelen állás szerint 2017. október 31.; de addig még bármi történhet), mint ahogy a költségvetést is.

Eredetileg bruttó 560 millió forintot szántak rá, a beruházás 52 százalékos készültségi fokon állásáig nettó 350 millió ment el rá. A mostani kivitelező nemrég kért az eredetileg nettó 320 millió forintért elvállalt befejező munkákra még 89 milliót, mert mostanra derült ki, hogy ennyit kell a pótmunkákra szánni az állagmegóvás hibái miatt. Ez alsó hangon is közel 760 milliós költséget jelent, de még messze van a vége.

Ennek kapcsán a Pécsi STOP megkereste a pécsi önkormányzatot a következő kérdésekkel:

  • Az előző vállalkozó kirúgása és a jelenlegi vállalkozó munkakezdése között kinek volt a feladata a Horvát Színház félkész építkezésének/felújításának állagmegóvása?
  • Ha az önkormányzat, illetve valamelyik önkormányzati cég feladata volt ez, mennyit költöttek állagmegóvásra és ezt milyen forrásból fedezték? Hányszor végeztek állagmegóvást a két vállalkozó közti időben?
  • Ha nem az önkormányzat/önkormányzati cég dolga volt az állagmegóvás, ki végezte el ezt a feladatot, mennyiért, milyen forrásból és hányszor?
  • Erre érkezett meg válaszul Merza Péternek, a Pécsi Városfejlesztési Nonprofit Kft. vezérigazgatójának a válasza:

    "Hasonló építkezéseken mindig az építtető, jelen esetben a pécsi önkormányzat, feladata a köztes időszakban az állagmegóvás. Le kell ugyanakkor szögezni, hogy az építkezés hátralévő feladataira kiírt közbeszerzés elindításakor semmi sem indokolta, hogy ilyen munkálatokra sor kerüljön. Sajnálatos módon azonban első két közbeszerzés eredménytelenül zárult. Jelenleg azonban már minden, az épület befejezéséhez szükséges munkálat költségét tartalmazza a kivitelezővel kötött szerződés, így október végére az építkezés lezajlik a megállapodás értelmében."

    Sajnos a vezérigazgató válaszából nem derült ki, hogy mennyit is költött állagmegóvásra az önkormányzat az alatt az idő alatt (2015. február és 2016. november között), amíg keresték az új vállalkozót a felújítás folytatására és befejezésére. Annyit egy régebbi válaszból lehet tudni, hogy 2015. január vége és áprilisa közt voltak ilyen jellegű munkálatok a területen. De a legutóbbi fejlemények tükrében lehet, hogy többet kellett volna áldozni a munkálatokra.

    A Pécsi Horvát Színházzal foglalkozó cikkeink:

    2014

  • Félmilliárdból újul meg a Pécsi Horvát Színház
  • Szilveszterre talán elkészül a Pécsi Horvát Színház
  • 2015

  • Szerződést bontottak a Horvát Színház kivitelezőjével
  • Horvát Színház: egész februárban nem történt semmi
  • Még mindig nem áll sehogy a Horvát Színház felújítása
  • Minimum nettó 103 millió forint lesz a Horvát Színház befejezése
  • Jó munkához idő kell: jövő nyárra lehet kész a Horvát Színház
  • Horvát Színház: nincs pénz, de folytatják a beruházást
  • Horvát Színház: se a minisztériumnak, se a városnak nincs pénze a befejezésre
  • 2016

  • Továbbra sincs pénz a Horvát Színház befejezésére, egy éve áll a munka
  • Szégyen: lassan másfél éve áll a Horvát Színház felújítása
  • Van már kormányzati ígéret a Horvát Színház befejezésére
  • Negyedmilliárd forintból lehet kész jövő nyárra a Pécsi Horvát Színház
  • Nem elég az állami pluszpénz, 170 milliót ad a város a Horvát Színházra
  • 2017

  • Itt a május, és semmit sem tudni a Horvát Színház felújításáról
  • Gyász: őszre talán kész lehet a Horvát Színház
  • Telet kiáltanak nyáron a csúszó Horvát Színház miatt
  • Még nem tudni, mennyibe kerülnek a pótmunkák a Horvát Színháznál
  • 409 millióra duzzad a Horvát Színház felújítási költsége