Cserben hagyta a pécsieket a Fidelitas
Ugyan kitettek a Tubesnél egy nagy vörös táblát, aminek az ellenzéki polgármesterjelölt iszonyatos erdőirtásaira kellett volna felhívni a figyelmet, amit a józan ész mellett egyre több erdész szakember is cáfol. De már hiába próbálnánk lesütött fejjel emlékezni a gyermekeiket sirató anyafákra: a táblát igazából csak a baráti sajtónak tartott tájékoztató idejére tették ki, már csak a hűlt helye maradt.
Mind emlékszünk a múlt heti csodás pillanatra, amikor a pécsi Fidelitas olyan magas szintre emelte az ellenzéki polgármesterjelölt, Péterffy Attila karakterének fogpiszkálóval való gyilkolását, hogy már Péterffy-irtásokat emlegettek.
A sajtótájékoztatóján az is elhangzott, "tájékoztató kampányt" indítanak, hogy elmondják a pécsieknek, amiben állítólag az "igazságot" kívánják megosztani a pécsiekkel Péterffyről. Lapunk még aznap kérdésekkel fordult a kormánypárt kiscsoportjához, azt kérdezvén, pontosan hogyan kell majd ezt elképzelni, illetve a pécsi vagy az országos stáb ötlete volt a Péterffy-irtásozás. Türelmünket kérték, választ azóta sem kaptunk tőlük.
Azt, hogy mennyire buta csúsztatás egy erőmű vezetőjét döntési helyzetbe képzelni bármely erdészetnél, azóta lapunknak több szakember is elmondta.
Újabb vezető erdész állt ki Péterffy mellett
Feiszt Ottó 17 évig vezette a zalai állami erdészeti zrt-t, személyesen is üzletelt Péterffy Attilával. A szakember egyebek mellett rávilágított: az öles szálfák fotói, amikkel a pécsieket riogatja a Fidesz és szövetségesei, nem pompás bútorfa, hanem olcsó tűzifa. Csak nagy.
Ám ez még azelőtt volt, legyünk naivak, és higgyük el, hogy a Fidelitas véletlenül tévedett ebben az ügyben, ahogy a többi ezt tódító politikai erő is.
Ám arra nincs mentség, hogy felállítanak egy nagy vörös táblát, hogy tudjuk, hogy miért és ki miatt kell könnyeket hullatni, aztán meg csak ennyi maradjon belőle:
Mivel jó eséllyel már a sajtótájékoztató után kiszedték az épp hogy beleállított táblát a kis lyukakból. Mindezt ráadásul tudomásunk szerint egy magánterületen.
Ám így meg nem marad más, mint hogy tévelygünk a Mecseken, és nem tudjuk, hogy melyik irtás szárad az ellenzéki jelölt lelkén, és melyik az, amelyikről esetleg mégsem ő vágta ki a fákat egy zsebkéssel.