Egyelőre még nem érkezett meg a feljelentés Vári ügyében a baranyai rendőrökhöz

2019. október 15. 10:38 2019. okt. 15. 10:38

Egy országgyűlési képviselő írásbeli kérdése volt a legfőbb ügyész szerint feljelentésként értelmezhető Vári Attila azon ügyében, amelyben a PSN Zrt. vezérigazgatójának tanúvallomását az első és másodfokú bíróság nem tartotta szavahihetőnek. 

Mint ismert, az önkormányzati választás előtt nem sokkal derült ki a sajtóból, hogy egy egyetemista megveresének ügyében Vári Attila, a Fidesz polgármesterjelöltje (a PSN Zrt. vezetőjeként érintve) olyan tanúvallomást tett, amit az első és másodfokon eljáró bíróságok nem tartottak szavahihetőnek.

Ennek kapcsán Harangozó Tamás szocialista frakcióvezető írásbeli kérdést intézett Polt Péter legfőbb ügyésznek - a levélben azt firtatva, hogy indult-e hamis tanúzás miatt eljárás Várival szemben, és ha nem, akkor miért nem -, aki erre azt válaszolta, hogy a 

"Képviselő Úr írásbeli választ igénylő kérdése büntetőügyben elkövetett hamis tanúzás bűntette miatt tett feljelentésként értékelendő. Ezért a Legfőbb Ügyészség a feljelentést a Rendőrség nyomozó hatóságainak hatásköréről és illetékességéről szóló 25/2013 (VI. 24.) BM rendelet 2. §-ának (1) bekezdésére és a 3. §-ának (1) bekezdésére figyelemmel az elbírálásra hatáskörrel és illetékességgel rendelkező Baranya Megyei Rendőr-főkapitányságnak küldte meg."

Polt válasza a levél szerint október 10-ei keltezésű, és mivel múlt időt használ ("küldte meg"), ezért a Pécsi STOP hétfőn megkereste a megyei főkapitányságot, hogy beérkezett-e már hozzájuk a Legfőbb Ügyészségtől a feljelentés(ként értékelt országgyűlési képviselői írásbeli kérdés)?

A baranyai főkapitányságtól a következő választ kaptuk:

Tájékoztatjuk, hogy a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányságra a kérdezett témakörben feljelentés nem érkezett.

Magyarán hiába szerepel múlt idő Polt szövegében, a dokumentum hétfő délután még nem koppant a baranyai rendőröknél.

Forrás: Pécsi STOP