Jutalommal hálálná meg a pécsi önkormányzat a szociális dolgozók járványhelyzet alatti munkáját

2020. június 26. 09:30 2020. jún. 26. 09:30

Egyszeri 25 ezer forintos juttatást adna minden olyan szociális dolgozónak a pécsi önkormányzat, akik a járványhelyzet idején dolgoztak. A döntés a július 15-ei közgyűlésen születhet meg.

A pécsi önkormányzat közleménye szerint a városvezetés rendkívül hálás az önkormányzat szociális intézményei minden dolgozójának azért a helytállásért, amit a koronavírus-járvány idején mutattak. 

"Nem mondhatunk elégszer köszönetet azért, hogy a munkájukat a járvány idején is önzetlenül, olykor erejüket megfeszítve végezték a legelesettebb pécsiek érdekében. Önkéntesekkel együtt működtették az önkormányzat által életre hívott PAPI-t (Program A Pécsi Idősekért) és kivették a részüket a hátrányos helyzetű gyermekek oktatásából is a járvány idején"

- áll a közleményben.

A kommüniké szerint az önkormányzat a lehetőségeihez mérten igyekszik a szociális szférában dolgozók érdemeit elismerni, ennek érdekében 20 millió forintot különített el azon idősotthoni dolgozók külön juttatására, akik a járványhelyzet idején beköltöztek a munkahelyükre azért, hogy az ott gondozott időseket ne tegyék ki a fertőzés veszélyének.

"Az önkormányzat most egyszeri, fejenként 25 ezer forintos juttatással szeretné köszönetét kifejezni a járvány idején komoly terepmunkát végző szociális dolgozók felé is. Az Integrált Nappali Szociális Intézmény, valamint az Esztergár Lajos Család- és Gyermekjóléti Szolgálat és Központ munkatársainak juttatásáról a pécsi közgyűlés július 15-i ülésén hoz döntést"

- olvasható a közleményben.

Péterffy Attila polgármester is megjelentette Facebook-oldalán a közlést, valamint két fotót is csatolt, melyen személyesen mond köszönetet a szociális dolgozóknak a családegítő testületi ülésén.

 

Címlapi kép: Facebook/Péterffy Attila

Forrás: Pécsi STOP

@ifmobil
@endmobil