Két koronavírusos beteg van már Mohácson

2020. március 23. 19:14 2020. márc. 23. 19:14

Az első bizonyítottan koronavírussal fertőzött férfi párjának is pozitív lett a tesztje, erről Csorbai Ferenc, a busó főváros szocialista polgármestere számolt be a Szabad Pécsnek. 

A polgármester a lapnak elmondta, a pár március 14-én egy 70 fős születésnapi bulin vett részt, azt egyelőre nem tudni, hogy akkor már megfertőződtek, vagy sem. Aznap még lehetett 100 főnél kevesebb résztvevővel beltéri eseményt rendezni, ezt a rendelkezést március 16-ai bejelentésével írta felül Orbán Viktor.

A pár férfitagja volt az első mohácsi beteg, később párjánál is kimutatták a fertőzést. Most a születésnapi buli résztvevői házi karanténban vannak, de a polgármester tudomása szerint egyelőre még nincsenek meg a teszt eredményei. 

A lap kérdésére, hogy a polgármester mit gondol Müller Cecília országos tisztifőorvos vasárnapi megszólalásáról, miszerint Mohácson nem alakult ki fertőzési gócpont, Csorbai Ferenc úgy felelt, hogy nem biztos abban, hogy minden információt ismert akkor a tisztifőorvos. Müller Cecília egyébiránt a hétfői sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy minden megyében vannak fertőzöttek, a járvány egyre goyrsabban halad a tömegessé válás felé. 

A polgármester arról is beszélt, hogy két videójának fogadtatása vegyes volt, érte kritika is, de pozitív visszajelzéseket is kapott, de egyértelműen azoknak volt a legnagyobb hatása a kiadott kmmünikék és felhívások mellett. Mindenesetre mostanra már egyre többen vannak kesztyűben, maszkokban, és egyre kevesebben vannak az utcákon. Az üzletekben pedig komolyan vették a hétvégi kérését és nagyobb figyelmet fordítanak a rendszeres fertőtlenítésre, mennyiségi korlátozásokra, kézfertőtlenítési lehetőségekre.

"A polgármester azt mondta, hogy folyamatos munkában vannak, egyeztetnek, több stábot is felállított, a legszűkebb irányítói stábnak a fideszes alpolgámester is a tagja, aki szintén nagyon sokat dolgozik és jelentősen kiveszi a részét a munkából.

A védekezéshez szükséges eszközökre nem sajnálták a pénzt, mindent megrendeltek, amit csak szükségesnek véltek, és amit lehetett, egy nagyobb szállítmány már oda is ért Mohácsra, de még várnak. Ahogyan, mint az a második videóban is látható volt: a mohácsi kórháznak a jobb ellátásáért is lobbizik.

Sőt az önkormányzat alapanyagokat is biztosított maszkokhoz," 

ugyanis elindult egy maszkvarrási akció is - olvasható a cikkben.

A városban most a fiatalokat kérte fel az önkormányzat,, hogy a kortársaikat figyelmeztessék az otthonmaradás fontosságára, de az idősek ellátására is kiemelt figyelmet fordítanak, jövő héten indul a helyi vállalkozók bevonásával egy kiszállításos online bevásárlásos program is.

Forrás: Pécsi STOP/Szabad Pécs