Megihlette az internet népét Kővári sorozatos csúsztatása

2021. május 20. 20:25 2021. máj. 20. 20:25

A napokban Kővári Jánostól volt hangos a pécsi közélet, ugyanis a „soha nem voltam fideszes képviselő” azt állította, hogy Csaba István busás pénzeket kap azért, mert egy harmadik bizottsági helyet kapott, ráadásul az említett képviselőnek a keresztnevét nem sikerült eltalálnia Kővárinak és az egész helyi propimédiának sem, akik átkeresztelték Csaba Lászlóra.

Kővári János állítását hamar cáfolta a fiatal önkormányzati képviselő, Csaba István. Mi pedig utánajártunk és megnéztük Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének Szervezeti és Működési Szabályzatát, és ahogy Csaba István is írta, tényleg nem lesz több a tiszteletdíja, mert ugyan annyi tiszteletdíj jár akkor, ha egy képviselő három bizottságnak a tagja, mintha kettőnek lenne. Ez alapján pont, hogy többletmunkát vállal plusz juttatás nélkül.

Kővári újabb csúsztatása megihlette a pécsieket és zseniális mémeket küldtek a szerkesztőségünknek. Íme a legjobbak közül néhány:

Kővári János mindig hangoztatja, hogy nem fideszes. Az alábbi videó szerint az egyik kommentelő számonkérte, erre a képviselő azt írta, hogy ő sosem volt fideszes és nézzen utána az interneten. Hát úgy tűnik, hogy volt, aki utána is nézett és az eredményt közzé is tette:

Ennek a videónak a "Keresztelő János" címet adták a pécsiek.

Itt már talán ő sem tudja, hogy mit véd meg éppen.

Forrás: Facebook