Szolidaritási adó: a minisztérium sem tudja, hogy mennyit vonnak el

2016. november 21. 13:36 2016. nov. 21. 13:36

Nemcsak Pécs, de a Nemzetgazdasági Minisztérium sem tudja még, hogy mennyibe fog kerülni a baranyai megyeszékhelynek az iskolaépületek állami kezelésbe vétele után fizetendő szolidaritási adó. Az már biztos, hogy havonta fogják levonni.

Államosítás, cafetéria-mizéria: újabb átgondolt terv

December közepétől nem az önkormányzatok fogják kezelni a településen található iskolaépületeket, hanem ezt a feladatot - is - átveszi az állam a Klebelsberg Intézményfenntartó Központon (KLIK) keresztül. Az önkormányzatok ugyanis az iskolák működtetését ugyanúgy ellátták a közoktatás 2013-as állami átvétele óta, mint előtte: vagyis a helyhatóságok fizették a karbantartási és működtetési költségeket, azok a dolgozók pedig, akik nem oktatói munkakörben dolgoztak egy-egy iskolában, alájuk tartoztak, a bérüket is tőlük kapták. Meg a cafetériát is, amivel lehetnek gondok az állami átvételt követően.

Ugyanakkor az átvétellel az önkormányzatoknál nem szabadul fel pluszpénz, mivel az állam a tervek szerint úgynevezett szolidaritási adót fog kivetni rájuk, hogy ebből finanszírozzák az iskolák fenntartását. Ennek az önkormányzati vezetők közül többen nem örültek - Budaörsön például kb. 900 millióba került az oktatási intézmények fenntartása, ám a település úgy tudja, a kormány 2 milliárd forintot gombolna le róluk -, de az esetleges színvonalcsökkenéstől is többen tartanak - írtuk korábbi cikkünkben.

Pécs bízva bízik

Az üggyel kapcsolatban a Pécsi STOP megkereste a pécsi önkormányzatot, ahol arra kérdeztünk rá, ismert-e már előttük a szolidaritási adó mértéke. Arra is kíváncsiak voltunk, hány iskola működtetését látja el az önkormányzat jelenleg, és ez mennyibe kerül.

Az önkormányzat válaszából kiderült, jelenleg 14 önálló szervezeti egységben 30 telephelyen működtetnek általános iskolát, középiskolát és kollégiumot. Ez évente 1,5-1,6 milliárd forintba kerül, de ebben benne vannak a működtetést végző dolgozók bérei is.

Hogy mekkora összegű lesz a Pécsre kivetett szolidaritási adó, arról még nincs információja a városházának, de bízva tekintenek a jövőbe a válaszuk alapján. "Az elmúlt hat évben a kormány számtalanszor bizonyította, hogy partnere Pécs városának, ezért abban biztosak lehetünk, hogy a szolidaritási hozzájárulás – ha lesz ilyen - nem fogja veszélyeztetni Pécs működését."

NGM: nem tudjuk, de havi szinten fogjuk levonni

Az államosítás miatt megkerestük a Belügyminisztériumot is, ám onnan a Nemzetgazdasági Minisztériumhoz irányítottak bennünket. Az NGM-től azon kérdésekre, hogy mennyi lesz Pécs (valamint a többi baranyai, iskolát fenntartó település) szolidaritási adója, valamint ezt miképp fogják beszedni, a következő választ kaptuk:

"Az iskolák fenntartási, működtetési feladatait az állam és az önkormányzatok korábban megosztva látták el. Ez több esetben problémához, vitákhoz vezetett. Az egyértelmű felelősségi viszonyok megteremtése, valamint az oktatás színvonalának további emelése érdekében 2017. január 1-től az állam teljes egészében átveszi a köznevelési intézmények fenntartását. A feladatellátás-változás egyben pénzügyi átrendeződést is jelent, ahol egyrészt a kormány az állami intézményfenntartónak többletforrást biztosít, másrészt az egyes kiadásokhoz az önkormányzatok szolidáris hozzájárulása szükséges, figyelembe véve a települések jövedelmi helyzetét és gazdasági teherbíró képességét.

A szolidaritási hozzájárulás nem egyösszegű befizetéssel történik majd, hanem az önkormányzat számára folyósítandó központi költségvetési támogatás havi összegből kerül levonásra. 2017-ben várhatóan 166 önkormányzatot érint a szolidaritási hozzájárulás fizetése, azonban az egyes településekre vonatkozó adatok csak a költségvetési év folyamán fognak rendelkezésünkre állni.

Az intézkedés egyébként maximálisan összhangban van azon kormányzati célkitűzéssel, amely az állami és önkormányzati feladatok körének újragondolásával, illetve az ehhez kapcsolódó finanszírozási rendszer kialakításával érdemben kívánja támogatni az önkormányzatok stabil működését, szem előtt tartva a települések igényeit és a lakosság érdekeit."

Vagyis egyelőre az NGM-nél sem tudják, mennyit is fognak beszedni Pécstől, illetve a többi - jelen állás szerint - 165 önkormányzattól. Annyi biztos egyelőre, hogy havi szinten vonják majd az adót.