A PMFC tizenegyesekkel búcsúzott el a MOL kupából a Szentlőrinc ellen
A válogatott mérkőzések miatti szünet után, szombaton már ismét tétmeccset játszott a PMFC a Szentlőrinc csapatával, a MOL Magyar Kupa harmadik fordulójában. A sárdagasztásban, tizenegyesekkel, a vendég együttes jutott a 31 csapatos mezőnybe.
A bajnokságban volt egy kis szusszanásnyi szünet a válogatott Nemzetek Ligája-mérkőzései miatt. A múlt hétvégén nem játszottak tétmeccset az NB-s csapatok. Most szombaton viszont már Magyar Kupa-derbi várt két Baranya vármegyei csapatra is. A sorsolás szeszélye folytán éppen a PMFC fogadta az egy osztállyal feljebb játszó Szentlőrinc csapatát.
A kis város gárdája kicsit lazább napokat tartott a mérkőzés előtt - tudtuk meg internetes oldalukról – A múlt hetünk kicsit lazább volt, természetesen akkor is dolgoztunk, de belefért egy csapatösszetartás, egy közös vacsora is – fogalmazott vezetőedzőnk, Waltner Róbert. – Olyan dolgokat is megengedtem, amelyeket ezen a héten már nem, ennek ellenére a Kecskemét elleni edzőmeccsünkön jól játszott a csapat. A napokban azonban már a PMFC elleni mérkőzésre készülünk, amelyen a célunk egyértelmű, tovább szeretnénk jutni! Az biztos, hogy nem vesszük félvállról ezt a találkozót, mert bizony sokszor megesett, hogy az alacsonyabb osztályú csapat megfricskázta a magasabb ligában szereplő ellenfelét, amely nem tette oda magát százszázalékosan. Nem lesz könnyű meccs, igazi rangadó vár ránk, amelyen idegenben lépünk pályára, a pécsiek pedig nyilván minden tőlük telhetőt megtesznek a győzelemért. De így teszünk majd mi is!
PMFC–Szentlőrinc SE 3–3 (1–2, 3–3) – tizenegyesekkel: 4–5
Labdarúgó Magyar Kupa, 3. forduló. Pécs, 300 néző. Vezette: Kovács G. (Máyer G., Ring).
PMFC: Varasdi – Sági (Bor, a szünetben), Ikonomou, Füredi, Preklet – Rabatin, Zvara (Bachesz, a szünetben) – Szalánszki (Wirth, 80.), Bukovics (Tóth Z., 66.), Fejős (Vas, 76.) – Daru (Miklós P., 114.).
Vezetőedző: Aczél Zoltán.
Szentlőrinc: Gyurján – Szekszárdi T. (Poór P., 91.), Szekszárdi M. (Keresztes B., 63.), Dinnyés, Stifter – Rab, Medgyesi (Kiss-Szemán, a szünetben) – Bőle (Helesh, 66.), Nagy R. (Novák Zs., a szünetben), Hajdú R. (Bíró D., a szünetben) – Tóth-Gábor.
Vezetőedző: Waltner Róbert.
Gólszerzők: Rabatin (42.), Bachesz (75.), Tóth Z. (89. – büntetőből), ill. Dinnyés (3.), Rab (6.), Tóth-Gábor (51.).
Szerző: Szabó Ferenc