Az esélyesebb csapat nyert a PMFC női labdarúgó csapat ellen az élvonalban
A PMFC női NB I-es labdarúgócsapat múlt hétvégén Szegeden szerezte meg szezonbeli első bajnoki győzelmét, melynek köszönhetően Németh Zsolt vezette újonc alakulat a tabella 5. helyéről várhatta az előző kiírást bronzérmesként záró MTK Budapest elleni hazai összecsapását, a Simple Női Liga 3. fordulójában Pécsett, a Stadion utcában. A meglepetés elmaradt, a vendég együttes több válogatott játékossal felvonulva könnyen vették a pécsi akadályt.
A Simple Női Liga NB I 3. fordulójában a feljutó, és két kör után négy ponttal álló PMFC otthonában lépett pályára az MTK együttese. A mérkőzésen támadólag léptek a vendégek, a 3. percben ki is alakították az első helyzetet: Pataki adott be laposan balról, középen Siklér még nem tudott lőni, nem úgy, mint a hosszún érkező Legendás, de nem talált kaput.
A 29. percben a mezőnyfölény az MTK oldalon góllá érett, Vágó adott be balról, a középen érkező Maria Palama pedig a kapuba talált (0-1).
A 41. percben szinte a semmiből egyenlített a PMFC, egy szöglet után Kiss Gabriella elé pattant a labda, aki a tizenhatoson kívülről a bal kapufa segítségével a hálóba lőtt (1-1).
A fordulás után három perccel Palama fejelt Vágó jobb oldali szögletét követően, nem sokkal fölé. Az 53. percben viszont már ismét az MTK-nál volt az előny, szép összjáték után Pataki laposan centerezett balról, az érkező Vágó Fanny pedig a léc alá lőtt (1-2).
Két minutummal később a vendég támadó ismét eredményes volt, ezúttal ballal lőtt nagy gólt a bal sarokba (1-3).
A 65. percben viszont már meglett a negyedik gól, kicsiben elvégzett szabadrúgást Tenyei-Tóth adta be jobbról, a hosszún érkező Maria Palama pedig a kapuba fejelt (1-4).
PMFC: Bednar – Bódis (Kőmíves 85.), Bolboaca, Bocz, Rituper (Gyánó 90.) – Kiss, Vasile (Máté 76.), Belaya – Turi, Spiel (Égi 46.), Farkas Jázmin (Kövesdi 85.).
Vezetőedző: Németh Zsolt
MTK Budapest: Varga - Legendás (Tenyei-Tóth 46.), Vajda (Farkas Panna 79.), Palama, Pataki (László 66.) - Mészáros (Murár 66.), Zágor, Bokor, Molnár (Szabó M. 46.) - Vágó, Siklér.
Vezetőedző: Makrai László
Gólszerző: Kiss (41.), illetve Palama (29., 65.), Vágó (53., 55.)
Szerző: Szabó Ferenc