Soros-Fidesz kettős ügynököt találtunk
Pontosabban ő jelentkezett nálunk. Nagy Erzsébetről van szó, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) választmányi tagjáról. Ha pedig már ennyire rosszul leplezte, hogy egyszerre Soros György és a Fidesz ügynöke, inkább levélben buktatta le magát.
Mint ismert, a PDSZ tisztújítást tart, menesztették az elnököt, Mendrey Lászlót. A szakszervezet leváltott elnöke hol többé, hol kevésbé érezteti azt, hogy a PDSZ-ben a Fidesz ügynökei ülnek, ebben a műsorban éppen kevésbé.
Kimondva-kimondatlanul mások mellett Nagy Erzsébet pécsi pedagógusra is célozhatott Mendrey. A pécsi pedagógus, a szakszervezet választmányi tagja, városi ügyvivője – hosszas tépelődés és több megkeresésünk után - levélben reagált az elhangzottakra, amelyet lapunkhoz juttatott el.
Íme:
„Nem akartam Mendrey Lászlónak, a PDSZ leváltott elnökének sértődött nyilatkozataira reagálni, de sajnos muszáj, mert csak nem akar ezeknek vége szakadni. A rendszeresen visszatérő nonszensz elméletére, amely szerint egy szervezet demokratikusan megválasztott tisztségviselőjének helyi szabályok szerinti visszahívása, a teljes tisztújítás a Fidesz érdekeit szolgálja, mi több, az egészet a PDSZ-be épült Fidesz-ügynökök intézték, még mindig van vevő. Legutóbb az ATV-ben hallhattuk, hogy most már nagyjából tudható, mi is történt a PDSZ-ben, miután a volt elnöknek sikerült megint sugalmazni egy jóízűt. Igaz, annyiban változott a kiváló kommunikáció, hogy most már nem azt mondta, amit korábban, nevezetesen, hogy sem megerősíteni, sem cáfolni nem tudja, hogy Fidesz-ügynökök munkálkodnak a PDSZ-ben, hanem csak azt, hogy mi, a leváltók, visszahívásával a Fidesz kottájából játszunk. Egy másik nyilatkozatában pedig azt állította a volt elnök, hogy itt három ember személyes konfliktusáról van szó. Szerintem ebben a háromban benne vagyok, ezért gondoltam, ideje „coming out”-olnom mint Fidesz-ügynök, sőt immár mint kettősügynök is, mivel tagja vagyok olyan szervezeteknek, mozgalmaknak, amelyek alapján – remélem – jó ideje kivívtam a Soros-ügynök címet is. Vannak még páran a szakszervezetben, akik - ha nem is oly mértékben, mint én –, de azért szintén gyanús elemek, konkrétan, az Országos Választmány többsége, a Felügyelőbizottság és a PDSZ tagságának jelentős része, akik aláírt indítványokban kezdeményezték a teljes tisztújítást. Ennyi ügynökkel, remélhetőleg a jövőben – immár kormánybarát szervezetként – fantasztikus eredményeket érünk el a PDSZ sztrájkköveteléseinek teljesülése érdekében. Egy csapásra sikerül csökkentetnünk a pedagógusok és diákok terhelését, visszaáll a kötelező óraszám, ebből következően kifizetik végre a túlmunkát, de a táboroztatást és a kirándulások alatti munkavégzést is – a rendeletben előírtak szerint, és fellépésünkre megszüntetik a kártékony és ostoba központosítást, az alkalmatlan minősítési és ellenőrzési rendszert. Önálló minisztériuma is csak azért nem lesz az oktatásnak, mert enélkül is megvalósul minden követelésünk. Munkavállaló-barát jogszabály-módosításokkal fogják a kormányzó párt képviselői ostromolni az Országgyűlést, visszakerülnek a megkurtított szakszervezeti jogok a munka törvénykönyvébe, és végre lesz valódi érdekegyeztetés is. Tudniillik ebben vagyunk érdekeltek, és nem a kormány kreatúráival, vele függőségi viszonyban álló szereplőkkel egy kerekasztalnál ücsörögni. A PDSZ legutóbbi, rendkívüli tisztújító kongresszusa úgy döntött, hogy mindezek elérése érdekében a PDSZ-nek szakmai és szervezeti téren egyaránt meg kell újulnia. Kompetens tisztségviselőket, feladatmegosztást, nagyobb szervezettséget szeretnénk elérni, amelyben az alapszabályunknak megfelelő vezető testület a meghatározó. Bármennyire is érdekesebb egy összeesküvés-elmélet, pusztán ennyiről, és nem többről van szó a PDSZ-t illetően. Meg kívántuk adni a lehetőséget a volt elnöknek, hogy méltósággal távozzon, vagy mérettessék meg a rendkívüli tisztújításon, ha úgy érzi, indokolatlanul tartják alkalmatlannak, ezért nem vittük ki a belső konfliktusokat. Sajnálatos, hogy ő egyik utat sem választotta, hanem rombolva távozik. Nagy Erzsébet” |