K. Endre újra manipulálni próbált egy bicskei áldozatot

2024. március 11. 09:31 2024. márc. 11. 09:31

A kegyelmi ügy, a pedofil botrány főszereplője arra törekedik, hogy egy áldozatot befolyásoljon hamis tanúvallomásért cserébe. Erről szól az RTL exkluzív interjúja, amely nemrég jelent meg a médiában. Azt a fiút próbálta K. Endre befolyásolni, akinek korábbi tanúvallomása börtönig juttatta az intézmény pedofil igazgatóhelyettesét. K. Endre anyagi juttatásokkal próbálta meggyőzni, hogy újra valljon az ügyben és változtassa meg a korábbi vallomását. Ennek részeként pénzt és cigarettát adott neki és édesanyjának, majd később kérte, hogy készítsenek egy új videofelvételt.

„Néhány héttel ezelőtt egyszer csak anyukám mondta, hogy K. Endre keres telefonon, mert találkozni szeretne velem” – mesélte a most 21 éves fiú, aki épp a hajléktalanszállón élő édesanyjánál volt látogatóban.

 

Azonnal találkozni akart, a fiú meglepődött, mert kiderült, hogy K. Endre egyenesen a szálló előtt várakozva hívta fel. A találkozó rövid volt: K. Endre azt szerette volna, ha a fiú néhány rövid mondatot mond fel a telefonjára, amelyekkel azt igazolná, hogy a volt igazgatóhelyettes ártatlanul került börtönbe.

Lementem hozzá, találkoztunk, vett nekünk enni, anyukámnak cigit, adott hatezer forintot, pénzt, segített, beszélgettünk, csináltam neki két videót az ártatlanságára – írja a Házon kívül c. műsorban elhangzottak alapján az RTL.

Az áldozat azt is hozzátette, hogy a bántalmazások olyan mély sebeket ejtettek rajta, hogy a mai napig kábítószerfüggő és K. Endre megkeresésénél is valamilyen szer hatása alatt volt.

„K. Endre elmondta, hogy mit kéne mondanom. Én fogtam a kezembe a telefont, és úgy mondtam el. Azért, hogy neki az ártatlansága fennmaradjon, és hogy ne kerüljön bajba” - folytatta a bántalmazott.

 

A fiú öt évesen került a Bicskei Gyermekotthonba. Családi háttérét tekintve édesapja alkoholproblémákkal küzdött, míg édesanyja terhessége alatt is drogfüggőségben szenvedett. A gyermekotthon lett az igazi otthona, ahol egyetlen igazi családtagként tekintett szeretett unokatestvérére. Az emlékei szerint 13 éves korában kezdődtek a zaklatások, amelyek később sajnos rendszeressé váltak.

Ebben az időszakban kezdett el drogokat fogyasztani, ami végül kettétörte ígéretes futballkarrierjét. A felcsúti Puskás Akadémia csapatában játszott, és tehetségesnek számított, de később kikerült a csapatból. A bicskei gyerekek sportéletét K. Endre irányította, és gyakran ő szállította a fiút az edzésekre.

A fiú szerint azon a találkozón, ahol hamis tanúvallomásra kényszerítették, K. Endre is jelen volt A pedofil igazgatónak el kellett mennie a templomba egy idő után, így az ügy elintézését a helyettesére bízta. Ott helyben elkészült az új, hamis vallomás az igazgató ártatlansága érdekében. Azonban a büntetőeljárás során kiderült, hogy a fiút kényszerítették a hazugságra, ami K. Endre 3 év 4 hónap börtönbüntetéséhez vezetett. Később azonban elnöki kegyelemben részesült, amelybe Novák Katalin köztársasági elnök és Varga Judit volt igazságügyminiszter is belebukott.

Azon a február végi találkozón azonban nem úgy alakultak a dolgok, ahogy K. Endre tervezte. A fiú kijelentette: „Én már nem szeretném azt a videót” - és kérte, hogy töröljék a telefonjáról az előző napokban készült felvételeket. Ezt meg is tették, ám K. Endre elmondta, hogy elküldte a felvételeket az ügyvédjének, aki úgy vélekedett, hogy esetleg módosításra van szükség rajtuk:

„Lehetne hangsúlyosabban kifejezni, hogy semmi olyan nem történt, amire te utaltál. Nem kértelek arra, hogy aláírj semmit, nem kényszerítettem rá semmire” - mondta K. Endre, de a fiú határozottan elutasította az újabb videó elkészítését.

„Értem, de én már nem akarok tovább menni ezen az úton, Endre bácsi. Nem, most már tényleg nincs szükségem erre” - tiltakozott.

A beszélgetés végén K. Endre a zsarolást is bevetette és szerette volna meghívni "egy kajára" a bicskei áldozatot, majd hozzátette, hogy ő törölte a felvételeket és kizárólag az ügyvédjének vannak meg ezek.

 

 

 

Forrás: RTL / Házon Kívül