Visszaeső bűnözőként többször vezetett jogosítvány nélkül
A Pécsi Járási Ügyészség vádat emelt egy pécsi férfi ellen, aki rendszeresen úgy vezetett gépjárművet, hogy nincs jogosítványa.
A 2021-es évben egy hónap alatt csaknem 12 alkalommal állították elő az illetőt, akit engedély nélküli vezetés miatt már ennél jóval korábban eltiltottak a volántól, ez azonban soha nem zavarta a pécsi férfit. Most ismét az eltiltás hatálya alatt vezette gépjárművét, ezúttal azonban nem úszta meg könnyedén.
Mivel már nem csak a jogosítványát vették el a rendőrök a férfinak, hanem az autóját is kivonták a forgalomból, így a járőröknek nem volt nehéz dolguk, észrevették, hogy rendzsám nélkül közlekedik egy autó a forgalomban, így azonnal el is kezdték követni.
Ahogyan az ilyenkor menetrendszerű, a vádlott kövér gázzal menekülni kezdett és egy autósüldözés vette kezdetét Pécsen. A rendőrség megkülönböztető jelzésekkel követte a férfit és többször felszólította, hogy álljon meg a gépjárművel, de ennek hosszú ideig nem tett eleget.
A nagy sebességnek köszönhetően, menekülés közben az üldözött férfi nem tudott bevenni egy kanyart és árokba csapódott rendszám nélküli gépjárművével.
Az elkövetőt az ügyészség, mint visszaesőt vádolja járművezetés eltiltás hatálya alatt vétségével és indítványozta, hogy a bíróság a vádlottat börtönre ítélje és a korábbi felfüggesztett szabadságvesztését is rendelje el – áll a Baranya Vármegyei Főügyészség sajtóközleményében.