Biztonságosan üzemel a Paksi Atomerőmű a járványidőszakban is

2021. január 27. 10:15 2021. jan. 27. 10:15

2020-ban 16 054,9 GWh (gigawattóra) villamos energiát termelt az MVM Paksi Atomerőmű Zrt.: ez  a mennyiség csupán 1,42%-kal marad el az előző évi, rekordnak számító adattól és továbbra is a  bruttó hazai villamosenergia-termelés közel felét jelenti. A járvány elleni védekezés kapcsán hozott  intézkedéseknek és a munkavállalók fegyelmezettségének köszönhetően sikeres volt az  atomerőmű életének első „pandémiás” főjavítása és a folyamatos üzemközbeni karbantartások is. 

“A koronavírus megjelenésével gyors és a munkánkat jelentősen érintő változások mentek végbe a  világban, amelyekhez rendkívül gyorsan, de a számunkra előírt normáknak továbbra is megfelelve  kellett alkalmazkodnunk. A mi rendkívül konzervatív, a biztonságot mindenek elé helyező  rendszereinkben komoly kihívást – és nagyon sokak számára jelentős áldozatot is – jelentett az  atomerőmű normál működésének fenntartása: munkájuk iránt mélyen elkötelezett kollégáink  azonban ezúttal is megtették a dolgukat, ahogyan teszik azt már több mint 30 éve. Áldozatos  munkájuknak és kitartásuknak köszönhetően a járvány kezdete óta folyamatosan tudjuk biztosítani a  tőlünk elvárt villamosenergia-mennyiséget, garantálva ezzel Magyarország ellátásbiztonságát” – mondta Pekárik Géza, az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. vezérigazgatója. 

A különleges helyzet sem akadályozta meg a továbbfejlesztett, a víz-urán viszonyra optimalizált  üzemanyagkazetták bevezetésének tervezett lépéseit; az újító megoldás lehetővé teszi, hogy  ugyanazon megtermelt villamosenergia-mennyiséghez az eddiginél kevesebb kazetta felhasználására  legyen szükség. Az új üzemanyag alkalmazását követően csökken a keletkező kiégett  üzemanyagkazetták száma, javul az erőmű üzemanyagfelhasználási mutatója. 

2020-ban is folytatódtak az elmúlt években megkezdett, a biztonsági tartalékok további növelését  célzó, a blokkok rendelkezésre állását javító fejlesztések, valamint az atomerőmű új, a nemzetközi  legjobb gyakorlatot adaptáló működési modelljének bevezetése is.

Címlapkép: Wikipédia