Ezúttal nem az Európai Uniótól érkezett a felszólítás egy jogszabály módosítására
Vajon érdemes nekünk egy jelentős nemzetközi fórummal szemben megint kuruckodni? – teszi fel a kérdést Magyar György annak kapcsán, hogy Magyarország újabb felszólítást kapott ezúttal az Európa Tanács egy testületétől arra, hogy a kormány haladéktalanul hozza összhangba a tényleges életfogytig tartó szabadságvesztésre (TÉSZ) vonatkozó nemzeti jogszabályait az Emberi Jogok Európai Bíróságának ítélkezési gyakorlatával. Alig több mint hetven elítéltről van szó.
Pénteken érkezett meg a strasbourgi székhelyű, 46 tagországot magában foglaló Európa Tanács Miniszteri Bizottságának a felszólítása a magyar jogszabály „rendbe tételére”, a huzavona azonban valójában már tíz éve tart. Ugyanis 2014-ben vált jogerőssé az a verdikt, amelyben elmarasztalták Magyarországot a ténylegesen életfogytiglant kiszabó büntetések alkalmazása miatt – emlékeztet a Magyar Ügyvéd Blog legfrissebb bejegyzése. A strasbourgi fórum szerint az emberi jogok európai egyezménye tiltja a kínzást, vagy az embertelen, megalázó bánásmódot vagy büntetést. Az elítélteket a szabadulás reményétől végérvényesen megfosztó szankció pedig ütközik az egyezmény hivatkozott harmadik cikkével. A bírák természetesen nem azt mondták ki, hogy például egy sorozatgyilkost bármikor szabadon kell bocsátani, hanem csupán azt szögezték le: mindenkinek meg kell adni az esélyt arra, hogy bizonyos feltételek teljesülése esetén valamikor kikerülhessen a rácsok mögül – mutat rá az írás.
„Szükség van arra, hogy az elítéltek életfogytig tartó börtönbüntetése a strasbourgi bíróság ítélkezési gyakorlatának megfelelően csökkenthető legyen” – fogalmazott a bizottság. Majd úgy folytatták: ezt azért látják lényegesnek, hogy az elítélteknek kilátásuk legyen a szabadulásra, illetve a büntetés kiszabásától kezdve biztosítva legyen a felülvizsgálati lehetőség. Ellenkező esetben a rabok gyakran kezelhetetlenné válnak, és a szigorúbb börtönrezsim mellett is veszélyt jelenthetnek önmagukra, a társaikra és az őrökre. Egyes vélemények szerint a tényleges életfogytiglan kegyetlenebb büntetés lehet a halálos ítéletnél is.
A kormány korábban már engedett valamennyit, és a büntetésvégrehajtási törvény módosításával hivatalból kötelezővé tette, hogy a TÉSZ-esek ítéletét negyven év után felülvizsgálhassák. A végső szót azonban az ügyükben a köztársasági elnökre bízták. Ráadásul az eljárás szabályai elég zavarosak, emiatt az Európa Tanácsnak ez a megoldás nem váltotta ki a tetszését. Emellett a negyven évet is sokallják, mert az emberi jogi bíróság legfeljebb 25 esztendőre tette azt az időtartamot, ami után elvárható lenne a felülvizsgálat.
S hogy hány emberről lehet szó? A blogból megtudhatjuk, hogy a ténylegesen életük végéig fegyházbüntetésre ítélt személyek száma most nem sokkal haladja meg a hetvenet. Ezen kívül nagyjából 360-an lehetnek azok, akikre ugyan életfogytig vár, de az ő esetükben a bíróság 20-25 év után már lehetővé tette a feltételes szabadulást, ami nem jelent automatikus döntést, mert vizsgálni kell többek között az elítélt fogva tartása alatt tanúsított magatartását, egészségügyi és mentális állapotát, s aki továbbra is veszélyt jelenthet a társadalomra, az rács mögött marad.
Ilyen szabályozás mellett – amit az Európa Tanács sem kifogásol – vajon mi az értelme a kuruckodásnak? Miért nem veszik figyelembe az emberi jogi bíróság ítélkezési gyakorlatát, amely szerint minden életfogytosnak járna 25 év után az esetleges szabadon bocsátás lehetősége? A kérdést megválaszolva Magyar György újból megismétli: a válasz az esetleges szabadon bocsátás lehetősége. Ez persze nem azt jelenti, hogy a megátalkodott elítéltet visszaengedik a társadalomba. Rábízhatjuk a döntést egy olyan, minimum öt főből álló bizottságra, amelynek munkájában bíró, ügyész, pszichológus, büntetés-végrehajtási és szociológus szakember vesz részt – mutat rá.
Még egy kérdést megvizsgál a blogposzt a témával kapcsolatban, nevezetesen azt, hogy vajon mit remélhet az élettől az, akit 25-30-40 év elteltével esetleg kilöknek a börtön kapuján? Az elítéltek átlagéletkorát illetően nincsenek nyilvánosan hozzáférhető pontos adatok, így csak azt lehet tudni, hogy csaknem 60 százalékuk a 18-34, nem egészen negyedük a 35-44, 14 százalékuk a 45-54 éves korcsoportba esik, a náluk idősebbek aránya pedig mindössze 5,5 százalék. De mondjuk az a fiatalember, aki valamilyen „főben járó bűncselekmény” miatt eltöltött 30 évet a börtönben, és ezalatt egyetlen nyugdíjra jogosultságot biztosító munkanapot sem szerzett, hol fog az ötvenes évei derekán elhelyezkedni, és egyáltalán öregségére mit kezd magával?
Mindenesetre Magyar György azt vallja, hogy a tényleges életfogytig tartó, embertelen büntetés alkalmazása miatt vívott küzdelem helyett inkább a humanitárius szempontokat kellene előtérbe helyezni a szabadulás reményének biztosítása mellett.
