Lát-e Orbán medvét az idén Tusványoson?

A politikai, közéleti beszélgetések leginkább a Fidesz számára fontosak, Orbán pártjának vezető politikusainak szájából gyakran olyan mondatok is elhangzanak, amelyeket idehaza addig még nem közöltek a nyilvánossággal. 2018-ban például miközben Varga Mihály pénzügyminiszter a tőle és más kormánytagoktól is szokatlan őszinteséggel beszélt a magyar gazdaságról, nem kevesebbet állított, minthogy egy holland munkás teljesítménye kétszerese a magyar munkásénak. Rossz volt ezt hallani, idáig azt hittük, hogy ők hanyatlanak, mi meg megyünk előre, mint kés a vajban. Egy másik tusványosi pódiumon, ahol a magyarországi kultúráról szokatlanul éles vita alakult ki, L. Simon László – akkor még államtitkárként – kereken kimondta, hogy nem leszólni kell a liberális kultúra képviselőit, hanem jobbnak lenni náluk.

Persze a legnagyobb várakozás minden évben Orbán Viktor beszédét előzi meg. Nem véletlenül: a miniszterelnök ilyenkor az átlagosnál is jobban kitesz magáért, és erős, néha meghökkentő kijelentéseivel szórja meg a hallgatóságot. Orbán Tusványoson hirdette meg az illiberális demokrácia politikáját, és ez volt az a hely, ahol közölte, hogy mi magyarok nem akarunk kevert fajú nép lenni. Tavaly kisebb politikai botrányt is okozott, amikor gyakorlatilag beszólt az őt és társait vendégül látó román államnak. (Miután a románok a külügyminisztériumukon keresztül megkérték, hogy mely témákat kerülje, Orbán a megjelentek nagy tetszésnyilvánítása közepette kijelentette: „mi sohasem állítottuk, hogy Erdély és Székelyföld román területi egységek lennének.”)

A magyarországi politikusok rendre néhány tucat érdeklődő előtt fejtik ki gondolataikat, igaz, Orbán beszédei ennél több, hozzávetőleg 1-2 ezer főt vonzanak. Legalábbis ennyi embert engednek a miniszterelnök színe elé, szigorúan megszűrve a közönséget, nehogy baj legyen és provokálják a szónokot. Merthogy ilyenre is volt példa. 2017 júliusában például Orbán az összetartozás szükségességének kapcsán úgy fogalmazott, hogy „ha a világon bárhol bántanak egy magyart, kell lennie egy piros lámpának, ami felvillan Budapesten”. S miközben Orbán a pódiumon ezt a magasztos gondolatot osztotta meg a megjelentekkel, alig néhány méternyire tőle a hajánál fogva a földre rántottak egy fiatal magyar nőt. Az volt a bűne ennek a magyarnak, hogy tiltakozott más magyarok tettei ellen. Nem tetszett neki, hogy a Paks2-nek nevezett projekttel kiárusították Magyarországot az oroszoknak, a Liget projekt révén pedig betonná alakítják a budapestiek kedvenc sétahelyét. Az elkövető, aki a magyart bántotta Tusnádfürdőn, szintén magyar ember volt, a csíkszeredai konzul sajtósának a férje. Esküvői fotós máskülönben, aki, amikor nem fiatal magyar nőkre támad, hogy a hajuknál fogva a földre rántsa őket, olyan fotókat szállít a megrendelőknek, amelyeken senki nem bánt senkit, és mindenki nagyon szépen mosolyog. 

Tusványos, annak ellenére, hogy a fénye valamelyest megkopott, még mindig fontos a magyar politikai elitnek. A kezdeti lelkesedés és hamvasság ugyan már a múlté, rutinná vált minden, elvégzendő feladat a fideszesek számára, jelentősége azonban még ma sem vitatható. Hogy Orbán miről beszél az idén Tusványoson az még nem tudható, de nem volna meglepő, ha folytatódna a háborúpártinak bélyegzett Európai Unió (lásd még: brüsszeli bürokraták) vezetőinek támadása. Az sem kizárt, hogy Orbán itt is kifejti folyamatos és nem múló békevágyát, amihez szerinte az is szükséges, hogy novemberben Donald Trumpot válasszák az Amerikai Egyesült Államok elnökéjek.

Ehhez a főként hazai használatra szánt mondanivalóhoz kiváló díszlet a romániai Tusványos. Arról nem is szólva, hogy tavaly Orbán Viktor a helyszínről távozóban egy – nem orosz – medvét is láthatott a turnébuszából.