Lőrincz Viktor: az MTA nem szeretne a modellváltó egyetemek sorsára jutni
Vannak, akik úgy gondolják, hogyha megkapják az akadémia épületeinek eladásából származó pénzt, akkor ebből különböző projekteket meg lehet valósítani, ösztöndíjként szét lehet osztani, mások viszont azt mondják, ez egy további lépés afelé, hogy a Magyar Tudományos Akadémia jelentéktelenebbé váljon – mondta a KlikkTV Tíz című műsorában Lőrincz Viktor, az Akadémiai Dolgozók Fórumának alelnöke arról, hogy a Magyar Tudományos Akadémia rendkívüli közgyűlésén elfogadták azt az előterjesztést, amely szerint a szervezet eladja a magyar államnak a kutatóhálózat által használt vagyonelemeket 80 milliárd forintért, a becsült érték mintegy 60 százalékáért, és az ingatlanokat az állam ingyenes juttatásként a HUN-REN-nek adja majd tovább.
Amikor 2007-2008 körül az akadémia ezeket az ingatlanokat megkapta ingyen, akkor használhatta őket, csak állami tulajdonban volt, de már akkor is ingyen adomány volt – tette hozzá Lőrincz Viktor. Emlékeztetett rá, hogy a tagok egy másik határozatot is elfogadtak, amelyet az ADF úgy értelmez, hogy a vagyon átadására csak akkor kerülhet sor, ha a kutatóhálózatra vonatkozó törvényjavaslat elfogadását 2026. január 1-ig elhalasztják, és arról társadalmi vitát folytatnak le.
Úgy vélte, az ADF szerint a kutatóhálózat által használt MTA-s vagyon az új HUN-REN-nél nem lenne jó kézben. Egy hét fős, önmagát megválasztó szervezettel nem lehet egy autonóm testületet létrehozni, és ez Hankó Balázs miniszternek is problémája volt, mert amikor az első egyetemátalakítások, privatizációk lezajlottak, valószínűleg az is ki lett adva, hogy a szenátust rá kell bírni arra, hogy maga szavazza meg azt, hogy kéri az átalakítást, ne kívülről jöjjön a döntés, és Hankó azóta is erre hivatkozik, hogy a szenátus maga kérte. „Így el tudja mondani, hogy nem érti, Brüsszelnek mi problémája van az autonómiával, ha az autonóm szerv maga kérte az átalakítást.” Hozzátette, félnek attól, hogy Brüsszelben kimondják: ez a szabályozás nem alkalmas arra, hogy az uniós forrásokat folyósítsák.
A kutatóközpontok és -intézetek sorsa az elmúlt években egyébként is elég hányattatott volt: 2019-ben elcsatolták őket a Magyar Tudományos Akadémiától, és az Eötvös Loránd Kutatási Hálózatba (ELKH) tömörítették. 2020-ban a hálózat dolgozóit megfosztották a közalkalmazotti státuszuktól, majd 2021-ben több intézetet átalakítottak. Az ELKH elnöke 2023. május 1-jével Gulyás Balázs lett, a hálózatot pedig szeptember 1-től Magyar Kutatási Hálózattá (HUN-REN) nevezték át.
A mi esetünkben már 2019-ben is olyan alacsony szintre próbálták csökkenteni az autonómiát, hogy igazából nem volt olyan szerv, ahová a miniszter fordulhatott volna, hogy szavazzák meg az átalakítást – mutatott rá Lőrincz Viktor. A főigazgatók testülete gyakorlatilag egy nem létező testület, mert nem volt szabályozva a törvényben és korábban Gulyás Balázs sem hívta össze, most velük megszavaztatták ezt a törvényt. „2019 után, amikor minket éppen nem presszionáltak annyira, akkor az Akadémiai Dolgozók Fóruma megpróbálta felkarolni más egyetemek problémáit az Erasmus és a Horizont, a két uniós oktatási és kutatási támogatás kérdésében, és azt láttuk, hogy egyfajta struccpolitikát folytattak, mindenki abban reménykedett, hogy ez valahogy megoldódik. Most is hasonló a helyzet.”
Az Akadémiának a kutatások mellett még jelentős szerepe van a magyar közéletben, ilyen az akadémiai doktori cím odaítélése, ami magasabb, mint a PhD, a rendes doktori fokozat, de próbálják ezt is kivenni az egyetemi előírásokból. Gulyás Balázs sokszor hivatkozik arra, hogy az új szervezet ugyanolyan lenne, mint az MMA, a Corvin-lánc testülete, ezek azonban köztestületek, az akadémiánál pedig ott van a közgyűlés, amelynek a tagjait az akadémikusok választják meg, nem külsősök.
Lőrincz Viktor szerint most is megpróbálják elaltatni a kétségeket, hogy ez nem alapítványi egyetem, minket nem fognak megbüntetni Brüsszelben, de az alapítványi egyetemeknél tudta a kormány, hogy mit kellene módosítani ahhoz, hogy megkapják az uniós forrásokat, most nem tudni.
A KlikkTV műsorát itt nézhetik meg.