Adatok tűntek el a választás után a PSN Zrt.-nél, feljelentést tett az új vezető

2020. február 21. 12:12 2020. feb. 21. 12:12

Információs rendszer vagy adat megsértése és lopás gyanúja miatt tett feljelentést a Pécsi Sport Nonprofit Zrt. jelenlegi vezetője, miután az önkormányzati cégeknél zajló átvilágítás során kiderült, közvetlenül az októberi választás után merevlemezek és adatok tűntek el a korábban Vári Attila, a Fidesz pécsi polgármesterjelöltje által irányított társaság számítógépeiből és rendszeréből.

Mint ismert, Péterffy Attila polgármester hivatalba lépését követően azonnal útjára indította azt az átvilágítást, amelynek célja a pécsi önkormányzati cégek és intézmények korábbi gazdálkodási gyakorlatainak feltérképezése, és amennyiben szükséges.

Az átvilágítás során korábban a Pécsi Vagyonhasznosító Zrt.-nél láttak napvilágot olyan, a korábbi vezetéshez köthető ingatlanügyletek, mely miatt a cég új vezetője feljelentést tett, ennek nyomán pedig különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés gyanúja miatt rendeltek el nyomozást a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság gazdaságvédelmi osztályánál.

A pécsi önkormányzat február 21-i közleménye szerint a héten újabb jogi ügy indult útjára az átvilágításon dolgozó ügyvédi team munkája nyomán: a Pécsi Sport Nonprofit (PSN) Zrt. jelenlegi vezetője a Pécsi Rendőrkapitányságon tett feljelentést információs rendszer vagy adat megsértése és lopás gyanúja miatt. 

Mint írják, a szóban forgó időszakban Vári Attila volt a PSN Zrt. vezérigazgatója. 2019 október 16-án, három nappal a választások után és egy nappal azután, hogy Péterffy Attila polgármester minden önkormányzati cég vezetőjét figyelmeztette iratmegőrzési kötelezettségére, Vári - aki jelenleg fideszes önkormányzati képviselő - elkérte a PSN Zrt. informatikai rendszere működtetésével megbízott vállalkozótól a társaság levelezőrendszeréhez szükséges felhasználó nevet és jelszót.

A rendszergazda ezeket az adatokat át is adta, de ezt követően ezekkel a jelszavakkal többet nem tudott belépni az általa kezelt adatbázisba, mert azokat megváltoztatták. Az új jelszavakat december 12-én kapta meg Vári Attila asszisztensétől, de a rendszerbe belépve akkor komoly változásokat tapasztalt.

2019. október 17-én Vári Attila, személyi asszisztense és a PSN Zrt. üzemeltetési igazgatója asztali számítógépéről hardverek, szoftverek és adatok tűntek el - folytatódik a közlemény. Mindhárom számítógépbe új merevlemez került, a régieket és az azokon tárolt adatokat eltulajdonították. Ugyanígy eltűnt a gépekről a 2019. október 17-e előtt folytatott teljes céges levelezés több email-cím tekintetében, a Magyar Telekom által üzemeltetett központi szerverről pedig úgy törölték a levelezés teljes tartalmát, hogy azt a felhasználó ne tudja visszaállítani. 

Az önkormányzati kommüniké rámutat, a történtek több bűncselekmény gyanúját is felvetik, egyebek mellett zárt küldemény megszerzését, megismerését, másnak továbbított vagy tárolt adat kifürkészését, rögzítését, az információs rendszerben lévő adat jogosulatlan megváltoztatását, törlését és idegen dolog jogtalan eltulajdonítását. 


Az önkormányzat által vázoltak így néznek ki időrendi sorrendben:

  • 2019. október 13.: önkormányzati választások.
  • 2019. október 15.: Péterffy Attila megválasztott polgármester írásban felhívja az önkormányzati cégek vezetőit iratmegőrzési kötelezettségükre.
  • 2019. október 16.: Vári Attila korábbi vezérigazgató elkéri a rendszergazdától az informatikai rendszerek felhasználóneveit és jelszavait.
  • 2019. október 16.: megváltoztatják az informatikai rendszerek jelszavait, a rendszergazda már nem tud belépni, hozzáférni.
  •  2019. október 17.: új merevlemezek és operációs rendszerek kerülnek Vári Attila vezérigazgató, asszisztense és a PSN Zrt. üzemeltetési által korábban használt számítógépekbe.
  • 2019. október 17.: eltűnik a három számítógép merevlemeze, a rajta tárolt adatok és több e-mailcímhez tartozó jelentős mennyiségű levelezés.
  • 2019. december 12.: a rendszergazdának a vezérigazgatói asszisztens megadja az új jelszavakat, a rendszergazda ismét be tud lépni az informatikai rendszerekbe.
  • 2019. december 12.: a rendszergazda megállapítja, hogy az általa 2019. október 16. napja és 2019. december 12. napja közötti tartamban elérhetetlenné tett informatikai rendszerekben jelentős változások történtek

 

A pécsi önkormányzat bízik abban, hogy a hatóságok kiderítik: kiknek állt érdekében, hogy adatok tűnjenek el röviddel az októberi választások után, hogy ezek milyen adatok és miért kellett tőlük éppen a választások után megszabadulni annál a cégnél, amelynek a vezetője egyben a kormányoldal polgármesterjelöjtje volt. A jogi és pénzügyi átvilágítás folyik tovább a pécsi önkormányzat gazdálkodó szervezeteinél - zárul a közlemény.

Frissítés:

Lapunk az ügyben kereste Vári Attilát, egyelőre még várjuk a válaszát.
 

Forrás: Pécsi STOP

@ifmobil
@endmobil