Nagy tervekkel alakítanák át a pécsi belváros forgalmát

2020. január 6. 13:36

Több éve kerül már elő az a terv, hogy a pécsi belvárost délről feltáró, a Szigeti úttól a 6-os főútig tartó útvonalon buszfolyosót alakítsanak ki, ezzel a tömegközlekedést előnyben részesítve az autósokkal szemben. Most újra előkerült a terv, bár az is kiderült, hogy a kiírt közbeszerzésre kevesebb a rendelkezésre álló forrás, így egyelőre feltételes csak az eljárás. 

Fotó: Pécsi STOP

A Közbeszerzési Értesítőben jelent meg január első napjaiban az a feltételes közbeszerzésről szóló kiírás, mely a "TOP-6.4.1-15-PC1-2016-00005 - Fenntartható városi közlekedésfejlesztés - Kelet-nyugati közösségi közlekedési tengely kialakítása Pécsett" névre hallgat, és ami gyakorlatilag azt jelenti, hogy egy olyan útvonalat kívánnak kialakítani, amely előnyben részesíti a tömegközlekedést az autósokkal szemben. 

Az ötlet nem mai, pár éve már komolyan felmerült a Szigeti úti orvosi egyetemtől a 6-os főút és a Rákóczi út kereszteződéséig tartó úgynevezett belvárosi útszakasz (amely amúgy évtizedekkel ezelőtt még a régi 6-os főút nyomvonala volt) tehermentesítése, amely egyúttal azzal is jár, hogy néhol egyirányúsítják az útvonalakat. A tömegközlekedés előnyben részesítése mellett a biciklis forgalomra is nagyobb hangsúlyt helyeznek, 2016-2017 fordulóján a fejlesztésre még közel 800 milliót számoltak a városházán. (A Tüke Busznál működő szakszervezet vezetője viszont luxusmerényletnek hívta az elképzelést már akkor is.)

A jelenleg élő közbeszerzési kiírás - amely feltételes eljárás egyelőre, mivel a rendelkezésre álló forrás kevesebb, így az ajánlatkérő pécsi önkormányzat újabb támogatási igényt nyújt be a megfelelő helyre - szerint a beruházás négy nagyobb részből fog állni.

Első szakasz: átalakul az orvoskarnál a Szigeti úti közlekedés

Az első szakasz a Szigeti út – Tüzér utca csomópont szélesítését és korszerűsítését tartalmazza, valamint teljes pályaszerkezet cseréjét az Erkel Ferenc utca és a Huszár utca között. Emellett

  • új jelzőlámpás csomópont létesül a Honvéd utcában;
  • a teljes szakaszon irányhelyes kerékpársávokat építenek; 
  • új buszmegálló és járda épül a Szigeti út déli oldalán a PTE Általános Orvostudományi Karral szemben, továbbá az út szélesítése miatt a déli oldal teljes szakaszán új közvilágítási hálózatot építenek ki. 

Ennél a szakasznál az ajánlatkérő pécsi önkormányzat kizárólag március 15. és szeptember 1. közötti munkavégzést támogat. Természetesen a beruházás alatt az útfelületet is javítják majd, mint ahogy a szennyvíz tisztítóaknák fedlapjait és kereteit is szinte hozzák majd.

Második szakasz: Egyetemvárosban és a belváros nyugati részén változik a közlekedés

A második szakasz a Huszár utca és Madách utca közötti részt, a Hungária utca - Petőfi Sándor utca, a Nagy Jenő utca - Rákóczi út, a József Attila út - Petőfi Sándor utca, és a Rákóczi út térségét érinti majd.

  • A Huszár utca és a Madách utca között teljes kopórétegcserét terveztek be, valamint az északi oldalon kerékpársávot építenek ki. A szakasz déli oldalán ugyancsak épül kerékpársáv, de ezt a meglévő zöldfelületen képzelik el. A Rókus sétánnyal szemben új buszmegállót és buszvárót építenek ki. A Nagy Jenő utcai parkolóban a meglévő parkolót újítják fel, és kiépítenek egy egyszerre két elektromos autó töltésére szolgáló töltőállomást.
  • A Hungária utca és a Petőfi Sándor utca kereszteződését kiszélesítik és teljesen felújítják, ez az északi oldalon lévő buszmegállót is érinti, ezt átépítik. A jelzőlámpa lecserélése mellett a Kórház tér irányába új digitális jelzőtábla telepítenek, amely a Hungária utcai „buszutca” csúcsidei előjelzését szolgálja majd.
  • A Petőfi utca és a Kórház tér között a "kerékpáros létesítménykijelölés" mellett kisebb építési és forgalomtechnikai beavatkozásokra kell számítani. A Kórház téri csomópontban a nyugat felől érkező járműveknek új középszigeett és jobb felé tartó kanyarodósávot építenek ki, a meglévő gyalogátkelőhelyet és a jelzőlámpákat áthelyezik. A Rákóczi út nyugati oldalán új bazaltbetonos buszmegálló épül ki. A Kórház térhez kapcsolódva készül új biciklis útvonalkijelölés a Kórház tér – Ferencesek utcája – Váradi Antal utca – Mátyás király utca – Jókai utca – Jókai tér – Perczel utca – Lyceum utca – Király utca nyomvonalon. Az új útvonal kapcsolódni fog a meglévő egyetemvárosi kerékpárúthoz.
  • A Hungária utca - Petőfi utca csomópont fejlesztéséhez illeszkedve változik a forgalmi rend a József Attila - Petőfi utca csomópontban is. A József Attila utat keletről keresztező gyalogátkelő megszűnik, továbbá változik a sávkiosztás is. A csomópont déli ágát (a Kolozsvár utca felé tartó szakaszt) egyirányúsítják, és a parkolási rend is változni fog.
  • A Rákóczi úton új buszsávokat alakítanak ki a tervek szerint a Bajcsy-Zsilinszky utca és a Bercsényi utca között. Továbbá az alábbi jelzőlámpás csomópontokban várhatóak fejlesztések: Rákóczi út - Jókai utca, Rákóczi út - Hal tér, Rákóczi út - Bercsényi utca, Rákóczi út - Alsómalom utca, Rákóczi út - Egyetem utca, Rákóczi út - 48-as tér, Zsolnay Vilmos u. - Mohácsi út, Zsolnay Vilmos u. - Gyárvárosi templom, Építők útja - Tüzér utca.

Harmadik szakasz: kanyarodósávok a 6-os főútra

Ebben az építési szakaszban a Nagy Lajos király útján zajlanak fejlesztések a Jókai utcai és a Szabadság úti csomópontoknál.

  • A Nagy Lajos király útja - Szabadság utca csomópontban a délnyugati ág ívkorrekciója mellett teljes aszfaltszőnyegcserét hajtanak végre. Új burkolati jeleket festenek fel a csomópontban, és a nyugati ágban létesülő új jobbra kanyarodó sáv kialakítása miatt a jelzőlámpa is változik.
  • A Nagy Lajos király útja - Jókai utca csomópontjában forgalomtechnikai beavatkozások kialakítása szükséges. A Bajcsy-Zsilinszky utcai csomópont délnyugati ágán ívkorrekció készül, valamint új jobbra kanyarodó sáv. Ez a fejlesztés összhangban lesz a Bajcsy-Zsilinszky utcát érintő más TOP-os fejlesztéssel (amely meg az új vásárcsarnok beruházáshoz kapcsolódik).

Negyedik szakasz: több sávon a Szabadság utcába

A Szabadság utca – Nagy Lajos király útja csomópont északkeleti ágán új jobbrakanyarodó sáv készül a Nagy Lajos király útjától középszigettel elválasztva. A kanyarodósávot jelzőlámpás gyalogátkelő keresztezi. Az új kanyarodósáv kialakításával a csomópontban 2 sávban biztosítaná az egyenesen irányt, így növelve a csomópont forgalomáteresztő képességét a közbeszerzési kiírásban olvashatóak szerint.

A közbeszerzésre február 7-én 10 óráig lehet jelentkezni.

Forrás: Pécsi STOP