Nem számoltak be a helyi kormányközeli lapok arról, hogy a város már majdnem kifizette a fideszes hitelt az államnak

2023. szeptember 28. 08:20 2023. szept. 28. 08:20

„Újabb lépés Pécs szabaddá válása felé” címmel küldött szerkesztőségünknek egy sajtóközleményt a Pécs Jövője Frakciószövetség, melyben azt részletezik, hogy Páva Zsolt vezetése idején felgyülemlő hitel utolsóelőtti részletét fizették most ki.

Nem meglepő módon ez a teljesítmény ciki lehetett a helyi kormányközeli lapoknak, ugyanis egyik sem jelentette meg a várost vezető frakciószövetségnek a közleményét, pedig szerintünk a pécsieket igen is érdekli, hogy mikor fizeti vissza város a hitelt és meddig maradnak itt az Államkincstár emberei, hogy felügyeljék a város gazdasági ügyeit. Az orbáni világban egyébként nem egyedülálló, ami Pécsett folyik, országosan is rendszerint hallgatnak el a Fidesz-közeli sajtóorgánumok olyan pozitív híreket, ami az ellenzékhez köthető. Ezt az elmúlt több mint 12 év alatt már megszokhatta a magyar ember. Mindenesetre sajnálatos, hogy 2023-ban egy magyar állampolgárnak több féle médiumból kell tájékozódnia, hogy meglelje az igazságot. Goebbels, ha még élne, akkor valószínűleg egy jó példaként emlegetné a magyar sajtóhelyzetet.

Kapcsolódó: Önkormányzati sikerek miatt nagyobb fokozatba kapcsolt a NER helyi álhírgyára

Péterffy Attiláék úgy érezték, hogy fel kell venni a harcot a pécsi NER álhírgyár ellen, ezért rendeszeresen jelentkeznek a fent említett álhír gyűjteményekkel, amelyekkel megpróbálják a pécsiek figyelmét felhívni arra, hogy nem szabad bedőlni ezeknek a médiumoknak.

 

A kormányhatározatban rögzített határidő előtt, szeptember 26-án elutalta a pécsi önkormányzat az előző városvezetés felelőtlen gazdálkodása miatt felvett, összesen 9 milliárd 540 millió forintos állami hitel erre az évre esedékes törlesztőrészletét. Sorozatban harmadik éve kellett 1 milliárd 750 millió forintos törlesztőrészletet kifizetni. Az utolsó törlesztőrészlet 2024-ben esedékes, az önkormányzat annak kifizetése után szabadulhat a fideszes/ÖPÉ-s adósság terhe alól. A városvezető Pécs Jövője Frakciószövetség közleménye.

 

- áll a Pécs Jövője sajtóközleményében.

Nem kellett nagy kutatást végeznünk, egyszerűen beírtuk mind a két portál keresőjébe, hogy „hitel”, de valahogy nem dobta ki a Pécs Jövője sajtóközleményét, csupán olyan híreket, amelyek negatívan próbálják meg feltüntetni Péterffy Attiláékat.

A "hitel" szóra kerestünk rá a Pécs Aktuálon

 

A Kesmához tartozó Bamán se találtuk meg

Amin viszont meglepődtük, hogy az LMP-s hátterű Bahír sem közölte le ezt a hírt - mondjuk azok után, hogy bejelentették, hogy nem indulnak közösen Péterffy Attilával, nem csodáljuk. Ez azért sajnálatos, mert a portált vélhetően több ellenzéki olvasó olvassa, mint kormánypárti és nekik bizonyára feltűnhet majd, hogy a tények nem közlésével próbálja meg formálni a lap az olvasóik gondolatát a jelenlegi városvezetésről, ez picit már hajaz a Fidesz-közeli lapok működéséhez, nem?!

Az, hogy a Bahír is elfelejtette leközölni a hírt, az már kicsit meglepetés

Az ilyen jellegű eltussolások nem egyedülállóak a fidesz médiabirodalmában, korábban arról is beszámoltunk, hogy egy önkormányzati kezdeményesre elinduló, a BIOKOM által megvalósítandó mesepark esetében Péterffy Attilát és Meixner Barnát is cenzúrázták.

Ám az sem áll távol a valóságot maximálisan mellőző írásoknál, hogy nem hozzák le egy pécsi képviselő nyílt levelét, vagy annak okát sem, csak a fideszes politikusok bemagolt propagandáját. Ezekben az esetekben sokszor hivatalos, jól látható válasz nem is feltétlen érkezik, csak a vita marad kommentben.