Orbán Viktor-interjúval hangolnak szentestére a megyei napilapok

2019. december 24. 10:44 2019. dec. 24. 10:44

Ugyanazzal a képpel és címmel közölte a kormányzati médiaalapítványba tömörített összes megyei napilap Orbán Viktor karácsonyi interjúját, ismét bebizonyítva, hogy mennyire komoly médiaellenszélben is kell küzdenie a Fidesznek.

A jelenség nem új keletű, a 2018-as országgyűlési választás előtt is központi Orbán-interjúval hangolt a voksolásra, de ugyanez volt a gyakorlat idén, az EP-választás előtt is.

Most a Magyar Nemzet interjúját közölték, minden változtatás nélkül, ez fogadta a Bama.hu olvasóit is. Ebben olyanok hangzanak el, hogy Magyarország 2019 végén erősebb, mint 2018-ban volt, az önkormányzati választáson a Fidesz kapta a legtöbb szavazatot, ugyanakkor komoly településeket veszítettek el.

"Mike Tyson hiába nyert pontozással, tőle kiütést várnak. Ha elmarad a kiütés, akkor mindenki úgy érzi, hogy a bajnok gyengült, a vesztes bár kikapott, de erősödött. És ebben van is igazság"

- fogalmazott Orbán. A teljes interjúért kattints ide.

Forrás: Pécsi STOP