Több százzal nőtt az álláskeresők száma márciusban a pécsi és a mohácsi járásban

2020. május 8. 15:33 2020. máj. 8. 15:33

A közfoglalkoztatotti adatokon még nem látszik a járvány miatt előállt gazdasági válság jele, de a nyilvántartott álláskeresők létszámában Baranyában már megfigyelhető az emelkedés egyes járásokban. A pécsi járásban februárhoz képest márciusban 316 fővel ugrott meg az álláskeresők száma, a mohácsiban 217 fővel nőtt a létszám.

Egyelőre még nincs márciusi adat

A Belügyminisztérium közfoglalkoztatási aloldalán 2020. februári a legfrissebb statisztika a közmunkáról, ennek alapján a Dél-Dunántúlon és azon belül Baranyában még nem mondható meg, hogy mennyivel is bővítené a kormány a közmunkások létszámát.


Orbán Viktor miniszterelnök ugyanis azon a nézeten van, hogy nem hosszabbítják és emelik meg az álláskeresési járadék idejét - ami most három hónap - és összegét, hanem a közmunka-program kibővítésével, a Honvédség szerződéses állományának létszámemelésével, valamint át- és továbbképzésekkel oldják meg a válsághelyzet miatt munkájukat vesztők problémáit. A közmunka-programban jelenleg 100 ezer fő alatti a létszám, ezt bővítenék ki 200 ezerre. Noha február végén még arról szóltak a hírek, hogy a közmunka egyik alrészét elvonják az önkormányzatoktól, amelyeknek létszámot kellett volna csökkenteniük.


A legfrissebb, idén februári adatok szerint a Dél-Dunántúlon összesen átlagban 11307 fő vett részt valamilyen közfoglalkoztatotti programban. Baranyában 6262 fő, Somogyban 2986 fő, Tolnában 1789 fő dolgozott közmunkásként havi átlagban februárban. 

A közmunka három altípusában (hosszabb idejű közfoglalkoztatás; kistérségi/járási startmunka mintaprogram; országos közfoglalkoztatási program) a következőképp alakult a három megyében a foglalkoztatás idén februárban:

Baranya: 4643 fő; 962 fő, 658 fő

Somogy: 1859 fő; 1062 fő; 65 fő

Tolna: 897 fő; 740 fő; 151 fő

Jól látható az adatokból, hogy egyelőre még nem lehet számszerűsíteni, hogy Baranyában milyen létszámemelésre lehet számítani. 

Márciusban már látszani kezdett a járvány okozta gazdasági válság a nyilvántartott álláskeresők létszámában

A járványhelyzet miatt beütött gazdasági válság hatásait a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (NFSZ) idén március álláskeresői adatainak segítségével már jobban lehet vizsgálni. Azt azonban hozzá kell tenni, hogy a válság a hónap második felében durrant be igazán, ami majd csak az április számokban mutatkozik meg jobban.

Az országban márciusban 281 273 főt tartottak nyilván álláskeresőként (januárban 249 886 fő, februárban 264 ezer főnyi nyilvántartott álláskereső volt). A Dél-Dunántúlon márciusban 38183 fő volt álláskereső, januárban még 33885, februárban 36105 fő szerepelt a statisztikában. Vagyis ennél a két adatnál már látható egy fokozatos emelkedés januártól márciusig.

Baranyában márciusban az NFSZ megyei statisztikájában 15287 fő szerepel nyilvántartott álláskeresőként, februárban ez a szám 15591 fő volt, januárban pedig 14196 fő volt így nyilvántartva. Jól látható, hogy a megyében februárban volt egy 1400 fős kiugrás januárhoz képest, ami márciusra visszaesett 300 fővel. 

Összehasonlításképp Somogyban így alakult január, február és márciusban a nyilvántartott álláskeresők száma: 13303 fő; 13853 fő;15746 fő. 

Tolnában pedig így: 6386 fő; 6661 fő; 7150 fő.

Tovább vizsgálva, ezúttal a márciusi járási adatsorokat néztük át Baranyában. Hozzá kell tenni, hogy míg az NFSZ megyei adatsora márciusra 15287 főnyi nyilvántartott álláskeresőt adott meg, addig az NFSZ járási adatsorainak márciusi összesítőjében 15251 fő szerepel.

A baranyai nyilvántartott álláskeresők száma járásonként, 2020. január-március - Forrás: Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat

Baranyában márciusban a legtöbb álláskeresőt a pécsi járásban regisztráltak (4555 fő), utána a siklósi járás jött 2452 fővel, aztán pedig a szigetvári járás következett 1834 fővel.

Februárban ugyanezen három járásban a következő volt a nyilvántartott álláskeresők létszáma: 4239 fő (pécsi járás); 2435 (siklósi járás); 1956 fő (szigetvári járás). 

Januárban a statisztikai a következő volt: 4081 fő (pécsi járás); 2389 fő (siklósi járás); 1960 fő (szigetvári járás).

Az adatokból jól kiolvasható, hogy idén január-március között, eltérő mértékben ugyan, de fokozatosan növekedett a nyilvántartott álláskeresők száma a bólyi, a mohácsi, pécsi, siklósi és szentlőrinci járásokban. 

A komlói, pécsváradi, hegyháti, sellyei járásokban a február hónap volt a csúcs, márciusban csökkenés volt tapasztalható, míg a szigetvári járásban január-március között folyamatos csökkenést lehetett látni.

Az NFSZ adatai alapján tehát februárhoz képest márciusban a pécsi (316 fős) és mohácsi járásokban (217 fő) volt egy nagyobb arányú emelkedés a nyilvántartott állástalanok számában.

 

Szerző: V. G.

Forrás: Pécsi STOP