Vágja a centit a közgyűlés feloszlatásáig a mohácsi Fidesz

2019. november 18. 13:08 2019. nov. 18. 13:08

Azonnal feloszlatja a képviselő-testületet Mohácson a kormánypárti többség, amint erre a jogszabályok lehetőséget adnak - nyilatkozta a Fidesz helyi elnöke, Pávkovics Gábor a Magyar Nemzetnek, egyúttal fájlalta azt is, hogy a város szocialista polgármestere, Csorbai Ferenc villámgyorsan át akarta látni az elmúlt évek iratait. Csorbai szerint viszont alap, hogy egy polgármesternek képet kell kapnia a város helyzetéről, ez ügyben már folytak egyeztetések.

Mint ismert, Mohácson egyindulós versennyé vált a polgármesteri székért folyó küzdelem a fideszes Szekó József halála miatt, így az MSZP-s Csorbai Ferenc lett a város első embere. A Fidesz azóta veri a tamtamot, hogy Csorbainak vissza kellett volna lépnie (és ellenzéki pártok is erre kérték a választás hajrájában), illetve hogy az első adandó alkalommal feloszlatják a kormánypárti többségű képviselő-testületet. Ezt most ismét elmondta a Magyar Nemzetnek Pávkovics Gábor, a Fidesz helyi elnöke. Mint fogalmazott, a jogszabályok szerint hat hónap múlva lehet ezt meglépni. 

Pávkovics az interjúban azt állítja, Csorbai a jegyző elbocsátásával fenyegetőzik, a következő, csütörtöki testületi ülésen meg kellene választani az alpolgármestert és legalább a pénzügyi bizottságot, de még nem történtek egyeztetések ez ügyben. Emellett tíz évre visszamenőleg bekérette az összes dokumentumot digitalizálva, ugyanezt kérve a városi cégek vezetőitől, minderre öt napot adott, holott Pávkovics szerint több teherautónyi anyagról van szó.

- Azt gondolom, hogy egy polgármesternek hivatalba lépésekor képet kell kapnia a város helyzetéről, át kell látnia az ügyeket

- mondta el a Pécsi STOP-nak Csorbai Ferenc, reagálván Pávkovics szavaira. Hozzátette, a dokumentumok bekérését illetően konszenzus született, ütemtervek készültek az adatmennyiség tükrében, hogy mely szervezeti egység mennyi idő alatt tudja teljesíteni a kért adatszolgáltatást, ennek mentén zajlik most a folyamat. 

Csorbai Ferenc cáfolta, hogy a jegyző elbocsátásával fenyegetőzött volna, és azt is mondta, az említett személyügyi kérdések kapcsán a hét elején egyeztetnek majd.

Szerző: H.V.

Forrás: Pécsi STOP