Saját gimnáziumuktól loptak laptopokat
A Pécsi Járási Ügyészség vád alá helyezte egy pécsi gimnázium fenntartójának ügyvezetőjét és alkalmazottját.
A Pécsi Járási Ügyészség vádat emelt, aminek oka, hogy egy pécsi gimnázium fenntartójának ügyvezetője és egy alkalmazottja együttműködve laptopokat lopott az iskola rendszergazdai szobájából, majd értékesítették is azokat.
Az ügyvezető magához vette az egyik korábbi rendszergazda által leadott kulcsokat, majd a társával együtt kinyitották a szobát és négy darab laptopot vittek magukkal. Megbeszélték, hogy az alkalmazott eladja a lopott eszközöket, majd az üzleti haszonon egyenlően osztoznak. Az alkalmazott ismerősének ajánlotta a laptopokat, aki tudomást szerzett arról, hogy azok lopottak, de mégis megvásárolta az eszközöket. Az alkalmazott később további laptopokat is elvitt a gimnáziumból, majd azokat is eladta, az üzleti haszon ismét egyenlő megosztásra került.
Az ellopott laptopok értéke egyenként 150 ezer forint volt, így összesen 900 ezer forintos kárt okoztak a lopással. A Pécsi Járási Ügyészség nagyobb értékre, társtettesként, folytatólagosan elkövetett lopás bűntettével vádolja a fenntartó ügyvezetőjét és alkalmazottját, a vásárlót pedig pénzmosással.