A bukott német kancellár nem adja fel
Az SPD, a német szociáldemokraták, az általuk vezetett három párti koalíciós kormány bukása után rosszabb helyzetben vannak, mint valaha. A kudarc egyik oka Olaf Scholz kancellár, aki ennek ellenére az SPD listavezetője és kancellárjelöltje lesz a február 23-i választásokon. Távoznia viszont feltehetően nem kell majd, hiszen pártját választhatja ismét koalíciós partnerének a várható győztes, a kereszténydemokrata CDU/CSU, így az új kormányban az SPD-elnök egy fontos tárcát betöltő alkancellár is lehet.
A 66 éves Olaf Scholz, egykori hamburgi polgármester, fizikailag alkalmas, hogy további négy évet töltsön a kormány élén – ellentétben Joe Biden amerikai elnökkel, aki magas kora ellenére, makacsul ragaszkodott újabb jelöléséhez, amíg nyilvánvaló szellemi hanyatlása miatt vissza kellett vonulnia.
A konzervatív kereszténydemokraták a jelenlegi felmérések szerint 18 százalékkal előzik meg az SPD-t, 32 százalékkal ők lehetnek az új parlament legerősebb pártja és vezetőjük, Friedrich Merz pedig kancellár. Scholzékat egyébként még egy másik párt is megelőzi: a szélsőjobb Alternatíva Németországért (AfD), amely 18 százalékra számíthat. Olaf Scholz lelkesen ünnepelte immár hivatalos jelölését a listavezetésre, és azt, hogy (szerinte) egységbe tömörült mögötte a párt. Stratégiája azon alapul, hogy emlékeztet: a 2021-es választáson is kevés esélyt adtak neki és az SPD-nek, mégis – ha csak másfél százalékkal is, de – sikerült megvernie a kereszténydemokratákat – bár a közvélemény-kutatások ezt lehetetlennek mutatták. Akárcsak most. Akárhogyan is alakul, Olaf Scholz, aki pártjában soha nem volt igazán népszerű, a kínos viták után igencsak előnytelen helyzetből kezdi meg rövid választási kampányát. Különösen, hogy pártjából sokan Boris Pistorius védelmi minisztert látták volna szívesen kancellár-jelöltnek. Közeleg a karácsony, a választások pedig február 23-án lesznek.
Pistorius, aki sokáig nem nyilatkozott jelölése ügyében és elhárította a kérdéseket, csak múlt hét csütörtökön jelentette be: lemond a jelölésről és Scholzot támogatja. Az utóbbi ezek után arról beszélt, hogy „régi barátjával” együtt indul a kampányba, hiszen a védelmi minisztert ő jelölte a kormányába annak idején. Egyébként Scholz már júliusban kinyilvánította újrázási szándékát, még jóval kormánya felbomlása előtt.
Pistorius kancellári jelölését a megkérdezettek mintegy 60 százaléka támogatta volna, szemben Scholz mindössze 21 százalékos támogatottságával. Emiatt a közelmúlt napokban egyre több helyi és országos szintű SPD politikus is, nemkülönben a JUSO, a párt ifjúsági szervezete, nyíltan kiállt a védelmi miniszter mellett. Az SPD vezetése először ugyan támogatásáról biztosította Scholzot, de tartózkodott attól, hogy kancellár-jelöltségét támogassa. Tovább növelte a bizonytalanságot maga Pistorius is, aki nem vette elejét a jelöléssel kapcsolatos pletykáknak. „A politikában soha semmit nem szabad kizárni, mindegy, hogy miről van szó” – fogalmazott, tovább növelve a párton belüli bizonytalanságot. Végül azt mondta Scholzról, hogy „véleményem szerint nagyon jó esélye van rá, hogy kancellár legyen”, de erre csak akkor lesz esély, „ha pártként egységesen mögé állunk, elkötelezetten kampányolunk, és véget vetünk ezeknek az erről vagy arról szóló vitáknak, és a politikai ellenfelekre koncentrálunk”.
Scholz a valóságban nem hagyott választást a pártnak: Pistoriusnak akkor lett volna esélye, ha a kancellár lemond a jelölésről, de ő erre nem volt hajlandó. Német kancellárjelölt ilyen megverten, ilyen nehéz helyzetben aligha indult még neki a választási kampánynak. Őt tekintik felelősnek a liberálisokkal és a zöldekkel alakított rendhagyó koalíciós kormány kudarcáért, azért, hogy csak négy napos harc után tudta kivívni jelölését és ő jelenleg Németország egyik legnépszerűtlenebb politikusa: a lehetséges kancellárjelöltek között még Alice Weidel, az AfD vezetője is megelőzi. Scholz megnyilatkozásaiban nincs önkritika, sem terveiben újdonság: lényegében azokat a kérdéseket állítja középpontba, mint a 2021-as kampányban: a minimálbér emelése, a munkahelyek biztosítása és a nyugdíjak megőrzése. Kudarcot vallott kormányáról annyi a mondanivalója, hogy „nehéz volt ezt a koalíciót összehozni és nehéz volt együtt tartani...”
Scholz egyébként változatlanul aktív kormányfőként kíván szerepelni, s egy interjúban bejelentette: kitart amellett, hogy Németország – bár támogatja Ukrajnát – nem engedélyezi német cirkálórakéták bevetését orosz terület ellen – amit az Egyesült Államok már megengedett. Scholz szerint „Németország szempontjából ez rossz döntés lenne” és úgy látja, az ország polgárainak többsége támogatja álláspontját.
A CDU/CSU és az SPD, a politikai középen álló két tömegpárt voltak a Szövetségi Köztársaság 1949-es megalakulása óta a nyugat-német politika meghatározó tényezői, bár a szociáldemokraták – Willy Brandt vezetésével – csak 1966-ban kerültek be a kereszténydemokraták irányította kormányba. Mind a CDU/CSU, mind az SPD kormányzott a liberális FDP-vel, majd Angela Merkel négy ciklusából háromban a szociáldemokratákkal alkotott koalíciót vezette. Merkel első kabinetjében Olaf Scholz munkaügyi miniszter volt, a negyedikben, az utolsóban alkancellár és pénzügyminiszter.
Valószínűnek látszik, hogy a választás után – amelyet a kereszténydemokraták szinte bizonyosan megnyernek és az SPD hasonló valószínűséggel elveszít – hasonló, kényszerű kormánykoalíció alakul. A liberális FDP, a konzervatívok természetes szövetségese, aligha jut most be a Bundestagba, így két lehetséges partner marad a győztesnek kormányalakításhoz. A CDU/CSU mindeddig határozottan elvetette az együttműködést a szélsőjobboldali AfD-vel (amely a választásokon biztos harmadik, sőt, még második is lehet). A 15 százalékon várható Zöldek, akik hajdan benn voltak a szocdem Gerhard Schröder kancellár 1998 és 2005 közötti kormányaiban, legutóbb pedig Scholz hárompárti kabinetjében, nagyjából az SPD-hez hasonló eredményre számíthatnak, ám a konzervatív Friedrich Merz kevés rokonszenvvel viseltetik irántuk. Ez a számok tükrében változhat és az is lehetséges, hogy Olaf Scholz a (legalább részleges) kormányhatalomért folyó szívós harcában alul marad és Robert Habeck, a Zöldek elnöke lesz a befutó a másodhegedűs szerepében.