Apró gondatlanságok is ölhetnek

2024. július 5. 14:58 2024. júl. 5. 14:58

„Attól, hogy a hatóságok szabályosan járnak el, mindenkiben felvetődhet a kérdés, alkalmasak-e a magyar jogszabályok a bűnismétlés megelőzésére?” – mondta kérdésünkre a büntetőügyekre szakosodott ügyvéd. A rendőrség hárított, a közvélemény megdöbbent az újabb súlyos tragédia hallatán, amelyben három ember veszítette életét Budapest egyik forgalmas hídján. Megelőzhető lett volna? Vagy mégsem?

 A történet részletei bejárták már a sajtót. A későbbi elkövetőt szerdán hajnalban a III. kerületben vitték be az őrsre a zsaruk, miután a járókelőknek feltűnt a zavartan viselkedő férfi. A zsebében némi kábítószert is találtak, kihallgatásán elismerte, hogy drogozott. Kiengedték, este pedig ellopott egy taxit, amivel a menetiránnyal ellentétes sávban nagy sebességgel felhajtott az Árpád hídra. Ott összeütközött két kocsival is, a balesetben rajta kívül egy másik autó két utasa szintén életét veszítette. 

Az Árpád hídi tragédiával kapcsolatban a csütörtöki sajtótájékoztatóján a rendőrség elismerte, hogy már korábban a látókörükbe került a későbbi tettes. Eljárást indítottak ellene, de ennek ellenére, szabadon távozhatott. A rendőrség szóvivőjének is feltették a kérdést: nem követtek-e hibát a kerületi kollégái, amikor engedték eltávozni a drogos férfit? Csécsi Soma szóvivő megerősítette azokat a sajtóinformációkat, hogy egy lopott taxival okozta a súlyos balesetet az a 43 éves férfi, aki már aznap korábban a rendőrség látókörébe került, de csekély mennyiségű kábítószer-birtoklás miatt szabadon kellett engedniük. Ez nem indokolta volna az őrizetbe vételét.

„Nem lehet elvárni a rendőrségtől, hogy minden kisebb súlyú vétség esetén elkezdjenek kombinálni, mit követhet el még aznap este, vagy másnap a látókörükbe került személy. Hátha balesetet okoz? Hátha megöl valakit?" – mondta Kende Péter ügyvéd. – „Ha ennek a logikának mentén kezdene el dolgozni a rendőrség meg az ügyészség, akkor némi túlzással, időnként a fél országot napokra le lehetne csukni.”

Éppen az állampolgárok érdekében hozták meg az előzetes letartóztatás feltételeinek meglehetősen szigorú szabályait. A törvény 277.§ (4) bekezdése szerint akkor lehet letartóztatni valakit, ha kizárólag így biztosítható az eljárásnál a jelenléte, enélkül a bizonyítás nehezebbé válna vagy meghiúsulna, illetve csak így akadályozható meg a bűnismétlés. A törvény azt is kimondja, az előzetes letartóztatás feltétele „ha a terhelt a gyanúsítotti kihallgatását követően az eljárás tárgyát képező bűncselekményt folytatta, vagy a gyanúsítotti kihallgatását követően elkövetett újabb, szabadságvesztéssel büntetendő szándékos bűncselekmény miatt gyanúsítottként hallgatták ki, megalapozottan feltehető, hogy a terhelt a megkísérelt vagy előkészített bűncselekményt véghez vinne, az eljárás tárgyát képező bűncselekményt folytatná vagy szabadságvesztéssel büntetendő újabb bűncselekményt követne el.” 

„Jelenleg nincs olyan lehetőség, hogy valakit józanító jelleggel őrizetbe vegyenek, amíg ki nem tisztul az illető. Ezért nem okolhatók eljárási hibával a kerületi rendőrök, nem tudhatták, hogy a reggel előállított emberük még aznap esetleg újabb adag kábítószert vesz be, és este balesetet okozva megöl két másik embert” – érvelt az ügyvéd.  

A történtekkel kapcsolatban a Blikk munkatársai kiderítették, hogy az Árpád hídi tragédiát okozó B. Roland ámokfutása nem volt előzmény nélküli. A 43 éves férfi kálváriája a múlt pénteken kezdődött, amikor a Balatonon lévő büféjében rendezett botrányos jeleneteket. Tizennégy év után azért jött haza a nyári szezonra, hogy a Balatonon üzemeltessen egy kis büfét. Felvett két pultos lányt, de amikor elfogyott a kábítószere, az egyiket villával kergette el, a másikat pedig meg akarta erőszakolni. Emiatt a konyhás kollégájával is csúnyán összevesztek. Ezután elindult, hogy szerezzen magának új pultos lányokat, de a kocsiját összetörte, a barátja intézett neki egy bérautót, amivel felment a fővárosba. „Sajnos a drog hatása alatt mindig szörnyen kivetkőzött magából és emberhez méltatlanul viselkedett” – mondták a lap munkatársának az ismerősei. 

Mindezt persze nem tudhatták azon a reggelen az óbudai rendőrök sem. 

A baleset másik szálát is érdemes megvizsgálni. Egyre gyakrabban hallani, tapasztalni, hogy valahol egy osztott pályás közúton valaki hirtelen szembekerül a forgalommal. Ez történt most is azon az estén, az ámokfutó a lehajtó oldaláról hajtott fel a forgalmas hídra. Az autópályákon is egyre gyakoribbak az ilyen „tévedések”, történtek már ott is emiatt balesetek. Mit lehetne ezek ellen tenni? 

„A KRESZ szabály úgy szól, hogy osztott pályás út esetében az elválasztó részt mindig jobb oldalról kell kikerülni" – mondja Pető Attila „KRESZ-professzor”. – „Ezt a szabályt tábla nélkül is mindenkinek tudnia kellene, aki volán mögé ül. Ettől függetlenül sok helyen kiteszik a behajtani tilos táblát is, sőt, a jobb láthatás kedvéért még sárga háttérbe is foglalják. Ezt általában olyan helyeken alkalmazzák, ahol már előfordult, hogy nem vette észre valaki a tiltást.”

Hozzáteszi, más a helyzet, ha valaki drogos, vagy ittas állapotban vezet, akkor nem biztos, hogy látja azt a kis vörös táblácskát, vagy eszébe jutnak a KRESZ ide vonatkozó szabályai. Arról is kérdeztük a gépkocsioktatót, hibáztatható-e a történtek miatt a taxit vezető hölgy, aki azért „hagyta magára” a kocsiját, hogy elszívjon egy cigarettát? Sok autót elvittek már hasonló helyzetben. Mit tanácsol oktatóként, mi a helyes módszer az ilyen villámgyors autólopások elkerülésére? 

„Elvileg a KRESZ-ben erre is találunk utalást: járművet úgy nem lehet őrizetlenül hagyni, hogy más el tudja indítani. Más kérdés, ha valaki a járműve mellett áll, és más, ha parkolni hagyjuk ott a kocsinkat anélkül, hogy bezárnánk. A mai autók zömében már nincsen indítókulcs, csak egy gomb, a vezető zsebében pedig ott kell lennie az indítási kódot tartalmazó eszköznek is. Ebben az esetben feltehetően hibázott a taxi vezetője, mert vagy járó motor mellett szállt ki, vagy az utastérben hagyta az indító kódot. Egy több halálos balesettel járó tragédiának az ilyen apró gondatlanságok is az elindítói lehetnek” – mondta Pető Attila, KRESZ-professzor.  

Forrás: hirklikk.hu