Brüsszelben legfeljebb ráncolhatják a homlokukat

Mindössze ennyiről van szó?

Ilyen magabiztos kijelentéseket már többször is hallottunk a miniszter úrtól. Két évvel ezelőtt is, amikor rekord magas volt a hiány, arról beszélt, hogy semmi gond, tartani fogjuk a 3 százalékos hiánycélt, de amikor az végül 6 százalékos lett, széttárta a kezeit. Tavaly ugyanez megismétlődött, az idén is úgy indult, hogy majd 3 százalék alatti lesz a hiány, most jó, ha nem lesz több 4,5 vagy akár az 5 százaléknál. De mit mondjon egy pénzügyminiszter? Azt, amit hallani akarnak tőle. 

És mi a valóság?

A valóság az, hogy az utóbbi négy évben a költségvetés teljesen szétcsúszott. A hiány nominálisan rekordszinteket dönget. Lehet, hogy GDP-arányosan ez kicsit kedvezőbben néz ki, de nem a GDP-ből fizetjük ki a hiányt, hanem az adóbevételekből. Az pedig korlátlanul már nem növelhető, hiszen így is túl van mindenki adóztatva. 

Mi következik ebből?

Az, hogy igen nehéz lesz kordában tartani a hiányt, ha továbbra is ez a költési struktúra marad, ami most van. Sőt, a kínai cégek nagy betelepülési hulláma miatt most rekordmagasra rúgnak azok az összegek, amelyeket támogatás címen ki kell fizetnünk. Ez Debrecenben olyan 320 milliárd, Szegeden 500 milliárd forint körül van. És a kisebbekről akkor nem is beszéltünk! Ezek olyan tételek, amelyekről nehezen látható, hogy lesz-e az ellenoldalon bevétel, tehát kiadáscsökkentéssel kell kigazdálkodni. A kiadáscsökkentés azonban a közelgő újabb választások előtt nem jó előjel egy, a hatalmát megőrizni akaró kormányzatnak. Mi következik ebből? – kérdezte.  Az, hogy kiadáscsökkentés nem lesz, helyettük a bevételeket növelő lépésekkel kell próbálkoznia a költségvetésnek. Pedig már ennek is egyre kisebb a mozgástere. 

A megszorítások sem javítanak egyetlen kormány pozícióján sem. 

Ez is igaz. De ha megemelik, mondjuk, a transzakciós illetéket, számolni lehet azzal, hogy legalább befolyik a kincstárba. Az persze más kérdés, hogy amennyivel ez az illeték növekszik, annyival kevesebb marad a lakosság zsebében, amit fogyasztásra fordíthat.  Ugyanez igaz egyébként a palackos és dobozos italok most éppen bevezetett betéti díjára. A KSH nem fogja beszámolni a betétdíjakat az árakba, miközben nyilvánvalóan ismét egy trükközős áremelés történik. Legyünk őszinték, akik valami ok miatt nem tudják, vagy nincs lehetőségük visszaváltani ezeket, azoknál máris 50 forint a drágulás. Ezek olyan lépések, amelyek mind azt sugallják, hogy a lakossági vásárlóerő annál jobban fog romlani, mint ahogyan a kormány reméli.  

A fogyasztáscsökkentő lépések általában adóemelések…

Amelyek előbb-utóbb a fogyasztókon csattannak. Ami viszont azt jelenti, hogy hiába tűzi ki célul Varga Mihály az áfa-bevételek és valamennyi fogyasztási típusú adóbevétel növelését. Márpedig, ha ezek a legnagyobb bevételi forrást jelentő adótételek nem nőnek és a vállalati adókból sem folyhat be lényegesen több, akkor továbbra is maradnak a különadók. A magyar gazdaság helyzete pedig megkövetelne egy erőteljesebb kiadáscsökkentést, miközben az egészségügy omlik össze, az oktatás színvonala láthatóan romlik. Az egészségügyből, az oktatásból nem nagyon van mit elvonni, már a kultúrában sincs pénz, a szociális szféra a templom egere.  Nincs miből elvenni. Csak egy példa: az idén a pedagógusok fizetésemelését az EU-s támogatás tette lehetővé, de jövőre az emelést már nem finanszírozzák, azt is a költségvetésnek kell majd kigazdálkodnia. 

Csökkenteni kell a magas hiányt, miközben továbbra sem jönnek az uniós források. 

Vannak még további olyan tételek is, amelyekre 2024-ben kaptunk uniós támogatást, de jövőre már megszűnik, és azt is a költségvetésnek kell majd kigazdálkodnia. Ráadásul a katonai kiadásokat is növelnünk kellett a költségvetés két százalékára. Innentől kezdve, nem nagyon látjuk, hogy melyik oldalon fog megszorítani a kormány. 

Varga Mihály a kínai beruházásokra hivatkozva azt állítja, hogy GDP-arányosan minden jól halad…

Legyünk őszinténk, amennyi GDP-t egy kínai akkumulátorgyár termel, abból adóbevétel nem lesz. Lehet, hogy jól mutat a GDP-arányos adósságszám, netán csökken is, a valóságban attól a költségvetés bevételei nem lesznek jobbak. Ráadásul a piacon most csökken a kereslet az elektromos autók iránt, nem látni a végét. Tételezzük fel, hogy ha növekedne is papíron a GDP, amit mondjuk a kínai akkumulátorgyárak önmagukban másfél százalékponttal növelnének, abból adóbevételi többlet nem, legfeljebb mínusz következik a támogatások miatt. 

Az Európai Unió megint összevonta a szemöldökét a magyar államháztartás állapotát látva. Ez mit változtat a helyzeten?

Magyarország nem tagja az eurozónának, ezért az unió ilyenkor legfeljebb ajánlásokat fogalmazhat meg, de gyakorlatilag nem tudja behajtani a kormány ígéreteit. Minden ország kötelezettsége, hogy ha elszalad a hiány, tegyen kiigazító lépéseket. Végre kellene hajtania azokat a reformokat, amelyeket korábban a támogatásokért cserébe megígért. Brüsszel legfeljebb annyit tehet, hogy visszatartja a strukturális reformokért cserébe megajánlott támogatásokat.

Tehát mindennek csak jelképes ereje van?

Annyiban több annál, hogy a befektetőknek egyfajta üzenet a magyar gazdaságban uralkodó állapotokról. Elkezdhetnek gondolkodni, számolni, hogy ebben az országban mennyire lehet biztonságban a befektetésük? A nemzetközi hitelintézetek szemében a bizonytalanság növeli a kamatszintet. De ugyanígy reagálnak a belföldi bankok is. Ha megnézzük például a második legnagyobb kereskedelmi bankunk saját hirdetményében az LBKM-et, tehát a betéti kamatot, 0,1 százalékon hirdeti, ami gyakorlatilag azt jelenti, hogy a nála lévő pénz után nem fizet kamatot. Nincs szükségük a betétekre, a jelenlegi forrásaik is elegendőek a vállalatok és a lakosság túlárazott hiteleinek finanszírozására. Ki tudja, mennyit ér majd öt-tíz év múlva a mai hitel, biztonságból alaposan fölélőnek a kamat-szinteknek. Ebből aztán jókora profitjuk keletkezik.